Ezt a verset ugyan nem én írtam, hanem a barátnőm, Tami, de olyan jó lett, hogy gondoltam, felrakom.
Boldog vagyok
Fény szűrődik be az ablakon…
Reggel van,
De azt még nem tudom,
Hogy a mai nap egy különleges alkalom…
Az iskola, mint tegnap…
S a terem előtt már páran várnak…
Köztük van Ő is, rámnéz, rámmosolyog…
Úgy érzem, most boldog vagyok…
Beszélgetünk, becsengetnek,
Az osztály megtölti a termet.
Telik-múlik az idő,
A hetedik órának vége – vár az ebédlő.
Elküldünk az asztalunktól egy váratlan vendéget,
Majd ebédelünk, s megbeszélünk minden mai érdekeset.
Hazaérek, netezgetek,
Majd: jé, mi ez?
A legszebb bejegyzés a világon,
Kapcsolatban van a barátom…(L)
Beállítom gyorsan én is:
IWIW, MyVip, Facebook, kész is…
Sietek ki az ajtón,
Hol a labda, hol a cuccom…?
Időben odaérek,
Az edzés is sikeres lesz.
Futok haza,
S az esőben megállok:
Ugrálva, kiáltozva ordítom a világnak:
Boldog vagyok, látjátok?
2010. október 6., szerda
2010. szeptember 26., vasárnap
16. fejezet
/Bella szemszöge/
Eltelt felettünk a nyár. 3 hónaposak a gyerekek, de már mintha 10 évesek lennének. Mindketten kezdenek felnőni. Éretten gondolkodnak és nagyon jóban vannak. Én visszafogytam az eredeti méretemre Alice segítségével, ezért elmentünk a szabóhoz, hogy megcsinálja a ruhámat. Ahogy hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, úgy lesz minden. De a nászútunk helyszínét Edward nem akarja elárulni. Ez így van rendjén, még ha fúrja is az oldalam a kíváncsiság.
Nyaralni is voltunk. Mind a 4-en. Esme szigetére esett a választás. Egy külön világban voltunk az alatt a két hét alatt. A lányok is nagyon jól érezték magukat. Lubickoltak a tengerben és homokvárat építettek.
A nyárnak azonban vége. Elkezdődött a tanév. Mindenkinek, kivéve nekem. Én nem mentem vissza, mert Edward rávett. Mi mindent el tud érni, ha "hipnotizál"... Azonban a barátaimmal még még mindig találkozgatok. Ők tudnak a gyerekekről, de azt hiszik, Edward unokahúgai a távoli Angliából. Néha hármasban, vagy négyesben megyünk találkozni Mike-kal, akit mellesleg Edward szemernyit sem kedvelt meg, Jessicával, Eric-kel és Angelával. Mindkét lánytól el vannak ájulva. De ki nem? Renesmee-t és Vanessát mindenki szereti.
Charlie-val csak ritkán találkoztam. Nagyon rosszul viseli, hogy Edwardot választom helyette. Ő is tudja azt, amit a barátaim. És nemrég már azt is, hogy Edwarddal összeházasodunk. Majd' megfulladt a dühtől, mikor megtudta, de azóta beletörődött. Sőt, már örül is. Viszont most egy egészen más jellegű beszélgetésre készülök vele. Elmondom neki, hogy az esküvő után a saját érdekében ne találkozzunk. Nehéz lesz elfogadtatni vele, de legalább túl leszek rajta.
Edward Volvo-jával mentem. Amióta Cullenéknél lakom, teljesen megváltozott az ízlésem. Önszántamból hajtok az országúton egekig szaladó sebességmérővel, és ráadásul olyan ruhákat viselek, amiket eddig soha. Egy rózsaszín (!) felső volt rajtam egy kék csőnadrággal, ami arra vall, hogy már nem ellenzem Alice ruháit sem. De a magassarkú cipőre még mindig nem tudott rávenni. Ön- és közveszéllyessé válnék. Inkább maradtam a jól bevált tornacipőnél, ami persze nem lehetett más, csak Converse.
Amikor megérkeztem Charlie házához, nagyot sóhajtottam. Essünk túl rajta.
Kikászálódtam a kocsiból, majd bekopogtattam az ajtón.
-Gyere be, Bells! -szólt apa a nappali felől. Biztosan meccset néz.
-Szia, apu! -köszöntem belépve az ajtón. Odamentem a kanapéhoz és átöleltem. Apu azonnal kikapcsolta a tévét és felállt.
-Rég láttalak, prücsök. -jelentette ki, aztán megölelt.
-Hiányoztál, apu.
-Te is nekem. De mi olyan sürgős? A telefonban azt mondtad, fontos.
-Ülj le! -kértem, azzal lehuppantam a kanapéval szembeni fotelba. Ő is leült és tekintetét rám szegezte.
-Arról lenne szó, hogy az esküvő után nekünk el kell mennünk innen.
-Nektek? -kérdezte apa értetlenül.
-Nekem és a Cullen családnak.
-De miért?
-Azt nem mondhatom meg, de ne aggódj! Amint biztonságos lesz, visszajövünk. -ígértem.
-Értem. -mondta szomorkodva Charlie.
Hosszasan elbeszélgettünk mindenféléről, főleg a közelgő esküvőről és a költözésről. Na meg a gyerekvállalásról. Nem mondtam meg neki egyenesen még most sem, hogy nekem már van kér gyönyörű lányom, de igyekeztem rávezetni. Hiába.
Estig maradtam. Készítettem Charlie-nak vacsorát, amit együtt fogyasztottunk el és nosztalgiázás céljából a kedvenc rajzfilmem egy részét is megnéztük a tévében. Mielőtt az esti meccs elkezdődött volna, eljöttem.
Amikor hazaértem, Edward nyitott ajtót két kislánnyal a sarkában. Mindketten bájosan mosolyogtak rám. Renesmee egy rózsaszín ruhában volt, ami mintha rá lett volna szabva. Vanessa is hasonlóban volt, csak az övé lazább volt és vörös. Míg Vanessa vállig érő haja két fonatba volt fonva, addig Renesmee-é göndören omlott a válláig.
-Szia, Mami! -kiáltották kórusban és széttárt karokkal rohantak felém szélsebesen. Amikor összeütköztünk majdnem elestem erejüktől.
-Sziasztok. -öleltem át őket.
-Szia, drágám. -köszönt Edward is mellettem teremve. -Hogy fogadta?
Felvettem Renesmee-t, majd elindultam befelé. Edward és Vanessa árnyékként követtek. Amikor felértünk a szobánkba, letettem lányomat a szőnyegre Vanessa mellé, aki épp most ért be Edwarddal. Lekuporodtam az ágyra. Edwardhoz bújtam és elmeséltem neki a mai délutánt.
Egyszer csak két kis kéz piszkálta meg a hátamat. Hátrafordultam és egy zöld és egy barna szempárral találtam szembe magam.
-Mami! Mi is fel szeretnénk menni. -mondta Vanessa.
-Gyertek. -felvettem egymás után mindkettőjüket. Odabújtak közénk, hogy aztán felhúzott térdekkel elaludjanak köztünk. Édesen szuszogtak együtt.
-Jó éjt, gyerekek! -mondtuk egyszerre Edwarddal.
Mindketten megpusziltuk őket, majd én magamhoz vettem Renesmee-t, hogy az ágyba vigyem. A kiságyakat idővel Alice lecserélte normális ágyakra, de elárulta, hogy tervez valamit a számukra. Nagyobb lányom szorosan átkarolt és tenyerét az arcomra helyezte.
Álmában épp a nyaralásunk egyik szép délutánját játszotta vissza. És aztán hirtelen elkomolyodott az álma. A tengerparti csodaszép nap eltűnt. Helyét a sötét felhők vették át. Edward odasuhant a két perccel ezelőtt még boldogan játszadozó lányaim elé, hogy védelmezze őket. Aztán nézőpontot váltottunk. Az eddigi külső szemlélő helyett Renesmee szemével láttam a történteket. Vanessát bámulta, aki kétségbeesve nézett vissza rá, majd magamat, amint skarlátvörösen izzó szemmel feléjük tartok. Egy másodpercbe sem telt, míg rájöttem, hogy a veszély, ami miatt kétségbe vannak esve, én vagyok. Rémálombéli önmagam félrelökte a védelmező Edwardot, majd nekiesett Vanessának. A nyakába harapott és egy szempillantás alatt kiszívta belőle az életet. A szörnyeteg félredobta a tetemet és vértől piros ajkait felhúzta gonosz mosolyt eredményezve. Renesmee felé fordult és lassan, kimérten közeledett hozzá.
ekkor Renesmee szeme kipattant és végre jelenbeli, normális önmagam voltam. Kislányom zokogni kezdett és arcát a nyakamba rejtette.
-Mami, olyan szörnyű volt. -zokogta kislányom. A hangos sírásra Vanessa is felébredt. Felemelte a fejét Edward válláról és nagyokat pislogott.
-Renesmee, miért sírsz? -kérdezte.
-Rosszat álmodtam. -szipogott kislányom. Letettem az ágyára, miközben Edward odatette Vanessát is testvére mellé.
-Mit álmodtál? -kíváncsiskodott Vanessa és vígasztalóan átkarolta nővérét.
-A tengerparton voltunk, aztán amikor besötétedett az ég, anyu neked esett és kiszívta a véredet. Aztán meg az enyémet akarta.
Bűnösnek éreztem magam. Most azonnal fel akartam pofozni magam. Majd elsüllyedtem szégyenemben, mert tudtam, ez lesz belőlem, ha nem tudok uralkodni magamon. Egy lelketlen szörnyeteg, akit nem érdekel a gyerekei élete sem.
-Ne féljetek! -fordultam szembe velük. -Megpróbálok majd józan maradni. Minden erőmmel azon leszek. -ígértem. -Nem lesz bajotok.
-Én bízok benned, Mami. -mondta Renesmee.
-És is. -helyeselt Vanessa is.
Én pedig minden erőmmel azon leszek, hogy édesanyátokat a helyes útra tereljem. -kontrázott Edward.
Mindhárman nevetni kezdtünk.
-Alszol ma velünk? -kérdeztem Renesmee-t. -Vagyis velem.
-Igen. -felelte boldogan.
Odavittem az ágyhoz és letettem.
-Mami, én is rosszat álmodtam. -szólalt meg Vanessa.
-Miért nem mondod egyszerűen, hogy te is itt akarsz aludni? -kérdezte nevetve Renesmee.
Edward a háttérben kuncogott, miközben én áthoztam Vanessát is a franciaágyra.
-Akkor hozom a pizsamákat, hölgyeim. -viccelődtem. Elérte a megfelelő hatást. Felcsendült lányaim szélcsengettyű nevetése.
Átmentem a szemben lévő gardróbba, amit Alice nyitott meg előttem 3 hónappal ezelőtt, amikor ideköltöztem. Külön rész volt elkülönítve a lányoknak. Kivettem két egyforma pizsamát, majd magamnak is kerestem egy hasonlót. Hajamat, ami eddig kontyba volt tűzve, most kiengedtem. Átmentem a hálószobába. A lányok edwarddal szemben könyököltek feltett lábakkal és figyeltek. Kedvesem mesélt nekik valamit, amíg nem voltam itt.
-Aztán erőt vettem magamon és megszólítottam. -mondta Edward, amikor benyitottam. Mindhárman rám szegezték a tekintetüket.
-Miről maradtam le? -kérdeztem.
-Elmeséltem a gyerekeknek, mit éreztem, amikor először találkoztunk.
-Na és mit? -kérdeztem kíváncsian és letelepedtem én is vele szembe és öltöztetni kezdtem Renesmee-t.
-Először is vérszomjat. -szögezte le. -Aztán különlegességet. Mindig is tudtam, hogy te más vagy. Első pillanattól kezdve magam mellett akartalak tudni.
Elpirultam.
-Ez nagyon fog hiányozni. -simított végig rákvörössé vált arcomon, miközben én már Vanessát öltöztettem.
-És milyen volt először beszélgetnetek? -kérdezte kíváncsian Renesmee.
-Ezt majd legközelebb elmeséljük. -ígérte Edward. -Aludnotok kell. Nektek is, és neked is, Bella. -nézett rám. Mintha csak ide lett volna időzítve, előtört belőlem az ásítás.
-Különben is nagy nap lesz a holnap. -tette hozzá Edward.
-Holnap lesz a Mami szülinapja. -mondta Vanessa mosolyogva.
-Bizony, Vanessa. Holnap lesz a Mami 18. szülinapja.
-Lesz torta? -tört ki Renesmee-ből.
-Biztosan. Milyet szeretnél, Bella?
-Nekem mindegy. Amilyet ti szeretnétek, gyerekek.
-Csokisat. -vágták rá mindketten.
-Rendben, akkor az lesz, de mostmár aludjatok. Jó éjszakát!
-Oké. -mondták a lányok.
Bebújtam a paplan alá, magammal húzva gyerekeimet és átöleltem őket. Renesmee-t a bal, Vanessa-t a jobb oldalamról. Edward kiült a kanapéra, miután végigpuszilt mindhármunkat, és elkezdte dúdolni az altatómat. Lassan álomba szenderültem, de tudtam, hogy ő itt marad velünk.
-Jó éjszakát, Edward. -motyogtam és elmerültem az öntudatlanságban.
Eltelt felettünk a nyár. 3 hónaposak a gyerekek, de már mintha 10 évesek lennének. Mindketten kezdenek felnőni. Éretten gondolkodnak és nagyon jóban vannak. Én visszafogytam az eredeti méretemre Alice segítségével, ezért elmentünk a szabóhoz, hogy megcsinálja a ruhámat. Ahogy hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, úgy lesz minden. De a nászútunk helyszínét Edward nem akarja elárulni. Ez így van rendjén, még ha fúrja is az oldalam a kíváncsiság.
Nyaralni is voltunk. Mind a 4-en. Esme szigetére esett a választás. Egy külön világban voltunk az alatt a két hét alatt. A lányok is nagyon jól érezték magukat. Lubickoltak a tengerben és homokvárat építettek.
A nyárnak azonban vége. Elkezdődött a tanév. Mindenkinek, kivéve nekem. Én nem mentem vissza, mert Edward rávett. Mi mindent el tud érni, ha "hipnotizál"... Azonban a barátaimmal még még mindig találkozgatok. Ők tudnak a gyerekekről, de azt hiszik, Edward unokahúgai a távoli Angliából. Néha hármasban, vagy négyesben megyünk találkozni Mike-kal, akit mellesleg Edward szemernyit sem kedvelt meg, Jessicával, Eric-kel és Angelával. Mindkét lánytól el vannak ájulva. De ki nem? Renesmee-t és Vanessát mindenki szereti.
Charlie-val csak ritkán találkoztam. Nagyon rosszul viseli, hogy Edwardot választom helyette. Ő is tudja azt, amit a barátaim. És nemrég már azt is, hogy Edwarddal összeházasodunk. Majd' megfulladt a dühtől, mikor megtudta, de azóta beletörődött. Sőt, már örül is. Viszont most egy egészen más jellegű beszélgetésre készülök vele. Elmondom neki, hogy az esküvő után a saját érdekében ne találkozzunk. Nehéz lesz elfogadtatni vele, de legalább túl leszek rajta.
Edward Volvo-jával mentem. Amióta Cullenéknél lakom, teljesen megváltozott az ízlésem. Önszántamból hajtok az országúton egekig szaladó sebességmérővel, és ráadásul olyan ruhákat viselek, amiket eddig soha. Egy rózsaszín (!) felső volt rajtam egy kék csőnadrággal, ami arra vall, hogy már nem ellenzem Alice ruháit sem. De a magassarkú cipőre még mindig nem tudott rávenni. Ön- és közveszéllyessé válnék. Inkább maradtam a jól bevált tornacipőnél, ami persze nem lehetett más, csak Converse.
Amikor megérkeztem Charlie házához, nagyot sóhajtottam. Essünk túl rajta.
Kikászálódtam a kocsiból, majd bekopogtattam az ajtón.
-Gyere be, Bells! -szólt apa a nappali felől. Biztosan meccset néz.
-Szia, apu! -köszöntem belépve az ajtón. Odamentem a kanapéhoz és átöleltem. Apu azonnal kikapcsolta a tévét és felállt.
-Rég láttalak, prücsök. -jelentette ki, aztán megölelt.
-Hiányoztál, apu.
-Te is nekem. De mi olyan sürgős? A telefonban azt mondtad, fontos.
-Ülj le! -kértem, azzal lehuppantam a kanapéval szembeni fotelba. Ő is leült és tekintetét rám szegezte.
-Arról lenne szó, hogy az esküvő után nekünk el kell mennünk innen.
-Nektek? -kérdezte apa értetlenül.
-Nekem és a Cullen családnak.
-De miért?
-Azt nem mondhatom meg, de ne aggódj! Amint biztonságos lesz, visszajövünk. -ígértem.
-Értem. -mondta szomorkodva Charlie.
Hosszasan elbeszélgettünk mindenféléről, főleg a közelgő esküvőről és a költözésről. Na meg a gyerekvállalásról. Nem mondtam meg neki egyenesen még most sem, hogy nekem már van kér gyönyörű lányom, de igyekeztem rávezetni. Hiába.
Estig maradtam. Készítettem Charlie-nak vacsorát, amit együtt fogyasztottunk el és nosztalgiázás céljából a kedvenc rajzfilmem egy részét is megnéztük a tévében. Mielőtt az esti meccs elkezdődött volna, eljöttem.
Amikor hazaértem, Edward nyitott ajtót két kislánnyal a sarkában. Mindketten bájosan mosolyogtak rám. Renesmee egy rózsaszín ruhában volt, ami mintha rá lett volna szabva. Vanessa is hasonlóban volt, csak az övé lazább volt és vörös. Míg Vanessa vállig érő haja két fonatba volt fonva, addig Renesmee-é göndören omlott a válláig.
-Szia, Mami! -kiáltották kórusban és széttárt karokkal rohantak felém szélsebesen. Amikor összeütköztünk majdnem elestem erejüktől.
-Sziasztok. -öleltem át őket.
-Szia, drágám. -köszönt Edward is mellettem teremve. -Hogy fogadta?
Felvettem Renesmee-t, majd elindultam befelé. Edward és Vanessa árnyékként követtek. Amikor felértünk a szobánkba, letettem lányomat a szőnyegre Vanessa mellé, aki épp most ért be Edwarddal. Lekuporodtam az ágyra. Edwardhoz bújtam és elmeséltem neki a mai délutánt.
Egyszer csak két kis kéz piszkálta meg a hátamat. Hátrafordultam és egy zöld és egy barna szempárral találtam szembe magam.
-Mami! Mi is fel szeretnénk menni. -mondta Vanessa.
-Gyertek. -felvettem egymás után mindkettőjüket. Odabújtak közénk, hogy aztán felhúzott térdekkel elaludjanak köztünk. Édesen szuszogtak együtt.
-Jó éjt, gyerekek! -mondtuk egyszerre Edwarddal.
Mindketten megpusziltuk őket, majd én magamhoz vettem Renesmee-t, hogy az ágyba vigyem. A kiságyakat idővel Alice lecserélte normális ágyakra, de elárulta, hogy tervez valamit a számukra. Nagyobb lányom szorosan átkarolt és tenyerét az arcomra helyezte.
Álmában épp a nyaralásunk egyik szép délutánját játszotta vissza. És aztán hirtelen elkomolyodott az álma. A tengerparti csodaszép nap eltűnt. Helyét a sötét felhők vették át. Edward odasuhant a két perccel ezelőtt még boldogan játszadozó lányaim elé, hogy védelmezze őket. Aztán nézőpontot váltottunk. Az eddigi külső szemlélő helyett Renesmee szemével láttam a történteket. Vanessát bámulta, aki kétségbeesve nézett vissza rá, majd magamat, amint skarlátvörösen izzó szemmel feléjük tartok. Egy másodpercbe sem telt, míg rájöttem, hogy a veszély, ami miatt kétségbe vannak esve, én vagyok. Rémálombéli önmagam félrelökte a védelmező Edwardot, majd nekiesett Vanessának. A nyakába harapott és egy szempillantás alatt kiszívta belőle az életet. A szörnyeteg félredobta a tetemet és vértől piros ajkait felhúzta gonosz mosolyt eredményezve. Renesmee felé fordult és lassan, kimérten közeledett hozzá.
ekkor Renesmee szeme kipattant és végre jelenbeli, normális önmagam voltam. Kislányom zokogni kezdett és arcát a nyakamba rejtette.
-Mami, olyan szörnyű volt. -zokogta kislányom. A hangos sírásra Vanessa is felébredt. Felemelte a fejét Edward válláról és nagyokat pislogott.
-Renesmee, miért sírsz? -kérdezte.
-Rosszat álmodtam. -szipogott kislányom. Letettem az ágyára, miközben Edward odatette Vanessát is testvére mellé.
-Mit álmodtál? -kíváncsiskodott Vanessa és vígasztalóan átkarolta nővérét.
-A tengerparton voltunk, aztán amikor besötétedett az ég, anyu neked esett és kiszívta a véredet. Aztán meg az enyémet akarta.
Bűnösnek éreztem magam. Most azonnal fel akartam pofozni magam. Majd elsüllyedtem szégyenemben, mert tudtam, ez lesz belőlem, ha nem tudok uralkodni magamon. Egy lelketlen szörnyeteg, akit nem érdekel a gyerekei élete sem.
-Ne féljetek! -fordultam szembe velük. -Megpróbálok majd józan maradni. Minden erőmmel azon leszek. -ígértem. -Nem lesz bajotok.
-Én bízok benned, Mami. -mondta Renesmee.
-És is. -helyeselt Vanessa is.
Én pedig minden erőmmel azon leszek, hogy édesanyátokat a helyes útra tereljem. -kontrázott Edward.
Mindhárman nevetni kezdtünk.
-Alszol ma velünk? -kérdeztem Renesmee-t. -Vagyis velem.
-Igen. -felelte boldogan.
Odavittem az ágyhoz és letettem.
-Mami, én is rosszat álmodtam. -szólalt meg Vanessa.
-Miért nem mondod egyszerűen, hogy te is itt akarsz aludni? -kérdezte nevetve Renesmee.
Edward a háttérben kuncogott, miközben én áthoztam Vanessát is a franciaágyra.
-Akkor hozom a pizsamákat, hölgyeim. -viccelődtem. Elérte a megfelelő hatást. Felcsendült lányaim szélcsengettyű nevetése.
Átmentem a szemben lévő gardróbba, amit Alice nyitott meg előttem 3 hónappal ezelőtt, amikor ideköltöztem. Külön rész volt elkülönítve a lányoknak. Kivettem két egyforma pizsamát, majd magamnak is kerestem egy hasonlót. Hajamat, ami eddig kontyba volt tűzve, most kiengedtem. Átmentem a hálószobába. A lányok edwarddal szemben könyököltek feltett lábakkal és figyeltek. Kedvesem mesélt nekik valamit, amíg nem voltam itt.
-Aztán erőt vettem magamon és megszólítottam. -mondta Edward, amikor benyitottam. Mindhárman rám szegezték a tekintetüket.
-Miről maradtam le? -kérdeztem.
-Elmeséltem a gyerekeknek, mit éreztem, amikor először találkoztunk.
-Na és mit? -kérdeztem kíváncsian és letelepedtem én is vele szembe és öltöztetni kezdtem Renesmee-t.
-Először is vérszomjat. -szögezte le. -Aztán különlegességet. Mindig is tudtam, hogy te más vagy. Első pillanattól kezdve magam mellett akartalak tudni.
Elpirultam.
-Ez nagyon fog hiányozni. -simított végig rákvörössé vált arcomon, miközben én már Vanessát öltöztettem.
-És milyen volt először beszélgetnetek? -kérdezte kíváncsian Renesmee.
-Ezt majd legközelebb elmeséljük. -ígérte Edward. -Aludnotok kell. Nektek is, és neked is, Bella. -nézett rám. Mintha csak ide lett volna időzítve, előtört belőlem az ásítás.
-Különben is nagy nap lesz a holnap. -tette hozzá Edward.
-Holnap lesz a Mami szülinapja. -mondta Vanessa mosolyogva.
-Bizony, Vanessa. Holnap lesz a Mami 18. szülinapja.
-Lesz torta? -tört ki Renesmee-ből.
-Biztosan. Milyet szeretnél, Bella?
-Nekem mindegy. Amilyet ti szeretnétek, gyerekek.
-Csokisat. -vágták rá mindketten.
-Rendben, akkor az lesz, de mostmár aludjatok. Jó éjszakát!
-Oké. -mondták a lányok.
Bebújtam a paplan alá, magammal húzva gyerekeimet és átöleltem őket. Renesmee-t a bal, Vanessa-t a jobb oldalamról. Edward kiült a kanapéra, miután végigpuszilt mindhármunkat, és elkezdte dúdolni az altatómat. Lassan álomba szenderültem, de tudtam, hogy ő itt marad velünk.
-Jó éjszakát, Edward. -motyogtam és elmerültem az öntudatlanságban.
2010. szeptember 15., szerda
Új!!!
Sziasztok. Megérkezett az új történetem! Olvassátok el, pls.
www.cukipofa-fluor-sp.blogspot.com
Puszi: Betty
www.cukipofa-fluor-sp.blogspot.com
Puszi: Betty
2010. augusztus 27., péntek
15. fejezet
/Bella szemszöge/
Amikor hosszú, mély álmomból felébredtem, a nap alig pislákolt be az ablakon. De hogy lemegy-e éppen, vagy felkel, nem tudtam megállapítani. Lassan kikeltem az ágyból és beleléptem egy határozottan férfi papucsba. Biztosan Edwardé. Ekkor vettem észre, hogy időközben átöltöztetett valaki egy kórházi hálóingbe. Mintha nem otthon szültem volna. De legalább itt egész biztosan nem tévedek el, ahogy a kórházba tenném. Az ágy melletti kis székre, ahol korábban Edward és Alice ült, a fürdőköpenyem volt terítve. Szerelmem elhozta nekem. Ő a legcukibb vőlegényem.
A köpenyt is felvettem és kis lépésekkel elindultam a nappali felé, ahol szólt a tévé, de egész biztosan nem nézte senki. A nappaliba érve 7 arany színű szempár meredt rám. Aztán az egyiknek a tulajdonosa felröhögött.
-Úristen! -mutatott rám a mutatóujjával Emmett. -Úgy nézel ki, mint aki most szabadult egy rossz kórházsorozatból. -tört ki belőle. A röhögése inkább nyerítésnek hangzott.
-Köszönöm. -néztem rá a leggúnyosabb arcomat felvéve. -Én is úgy érzem magam. -vallottam be, majd én is nevetni kezdtem.
-Jó reggelt, drágám. -üdvözölt Edward egy csókkal. A többiek csak mosolyogtak rám.
-Hol van Renesmee és Vanessa? -kérdeztem.
-Fent alszanak. Ők is kimerültek.
-Akkor megvárom, míg felkelnek. -döntöttem el. -Úgyis van egy pár kérdésem.
-Nosza rajta. -huppant le a kanapéra, magával húzva engem is. Befészkeltem magam az ölébe és belekezdtem a mondandómba.
Gondolkoztam, hogy mit kérdezzek legelőször, de végül azt választottam, ami a lelkem mélyén legjobban foglalkoztatott.
-Honnan tudtad, hogy Renesmee az idősebb... mennyivel is?
-2 perccel. Onnan, hogy valami csoda folytán Vanessa gondolatait nem hallom.
-És ez miért van?
-Fogalmam sincs. Frekvenciaeltolódásra gyanakszom, mint neked. Anyja lánya.
Sok ideig kérdezgettem Edwardot az elmúlt 12 óra eseményeiről és ő minden kérdésemre készségesen válaszolt.
A lányok sírni kezdtek.
-Gyere, szerelmem. Ideje megismerkednek a lányaiddal. -húzott fel a kanapéról.
Azonnal a szobánk felé vettem az irányt.
-Edward! -szóltam félve. -Mit esznek a lányok? Kell őket... -szoptatnom, vagy ilyesmi? -fejeztem be a kérdést gondolatban, nehogy Emmett megsejtsen valamit és megint röhögés tárgya legyek.
-Renesmee inkább az embervért issza, míg Vanessa a bébiételt részesíti előnyben.
Lassan mentem a lépcsőn, nehogy elessek, mígnem elértem Edward szobáját. Benyitottam és alig hittem a szememnek. A szoba teljesen át lett rendezve. Az ablakkal szemben egy hatalmas, kovácsoltvas keretű franciaágy volt narancssárga ágyneművel. Edward CD-gyűjteménye az ágy két oldalán a polcokon terpeszkedett a hi-fije felett. A sarokban állt a fehér kanapé, amire emlékeztem, mellette pedig a két kiságy. Az egyikhez odaléptem. Az addig síró babuci most elhallgatott és nagy szemeivel engem figyelt. Mohón kikaptam a kiságyból, amíg Edward a másik babát vette a kezébe.
-Ő melyikük? -kérdeztem a kis rózsaszín ruhás tüneményben gyönyörködve. Az Edward kezében lévő csöppség szintén gyönyörű volt. Úgy látszik, mindketten az apjuk arcvonásait örökölték.
-Ő Vanessa. A fiatalabb. -válaszolta Edward. Hirtelen Vanessa rám villantotta gyönyörű szemét. Könnyek szöktek a szemembe.
-Hisz Vanessa szeme olyan, mint a tiéd volt. -zokogtam örömtelien.
-Igen. -Edward odalépett mellém és átkarolt. A kezében lévő kislányom felém nyújtotta a kezecskéjét.
-Renesmee szeretné, hogy a karodba vedd. Átvegyem Vanessa-t, vagy elbírod őket?
Tiltakozása jeléül Vanessa átkarolta a karomat és megragadta egyik kósza hajtincsemet.
-Szerintem maradni szeretne. -mondtam. Edward kiegyensúlyozta a karjában rakoncátlanul kapálózó Renesmee-t és átadta nekem. Most, hogy megnézhetem őket közelebbről egymás mellett, nem sokban különböznek egymástól. Amíg Renesmee haja bronz színű és a szeme csokibarna, addig Vanessa haja gesztenyebarna és a szeme zöld. Talán két dologban hasonlítanak első látásra. Mindketten eszméletlenül gyönyörűek, mint az apjuk, és mindketten göndörek.
-Szia, Renesmee. -köszöntem neki, majd megpusziltam először őt, aztán Vanessa-t is. -Örülök, hogy végre találkozhatunk.
Mindketten nevetni kezdtek. Renesmee Edwardra nézett, majd vissza rám.
-Ő is örül, hogy megismerhet.
-Éhesek vagytok, gyerekek? -kérdeztem ide-oda tekingetve két lányom között. Renesmee kezecskéi az arcom felé nyújtózkodtak, mire felemeltem egy kicsit. Közben Edward elvette tőlem Vanessa-t és letette a kiságyba. Ő érdeklődve figyelte testvérkéjét, ai tenyerét az arcomra helyezte.
Hirtelen nem Edward szobájában voltam, hanem a konyhában és magamat láttam, amint etetem őt, aztán Vanessa-t.
Majd újból a szobában voltam, mert lányom elvette a kezét az arcomról.
-Mi volt ez? -kérdezte hevesen kapkodva a levegőt.
-Ez Renesmee sajátos akaratkifejezése. Akihez hozzáér, megmutatja neki a gondolatait.
-Tehát enni szeretnétek, kicsi Renesmee? -kérdezte kislányomat nézve. Ő bólintott és nevetgélni kezdett.
-Akkor gyertek. -felvettem Venessa-t is és elindultunk a konyha felé.
-Most bébiételt fogtok kapni. Tartani kell az egyensúlyt. -jelentette ki Edward, mire Renesmee szája legörbült, Vanessa ezzel szemben tapsikolni kezdett. Gondolom, ha vér lenne a menü, akkor fordítva lenne.
Először Renesmee-t etettem meg, ahogy akarta, aztán Vanessa-t. Mindketten megették az adagukat, bár Renesmee kicsit vonakodott az elején. Mindkettőjükkel játszottunk egy kicsit szerelmemmel, majd lefektettük őket.
-Jól megy neked ez az anyai gondoskodás. -jegyezte meg Edward, amikor lehuppantam a franciaágyra és elhelyezkedtem rajta.
-Úgy gondolod?
-Persze. És nem csak én, hanem a gyerekek is. Nem láttad, mennyit nevetgéltek és vigyorogtak a kezedben? Imádnak téged.
Elpirultam. Edward a karjába vett és simogatni kezdte a hajamat.
-Szeretlek. -suttogta.
-Én is szeretlek. -mondtam és megcsókoltam.
Remélem tetszett. Most kaptok egy-két nap időt, mert szabadságra megyek. Egy-két napra. De lehet, hogy nem bírom ki, és írok még. De nem valószínű. Tehát írj komit, hogty előbb jöjjek!
Puszi: Betty
Amikor hosszú, mély álmomból felébredtem, a nap alig pislákolt be az ablakon. De hogy lemegy-e éppen, vagy felkel, nem tudtam megállapítani. Lassan kikeltem az ágyból és beleléptem egy határozottan férfi papucsba. Biztosan Edwardé. Ekkor vettem észre, hogy időközben átöltöztetett valaki egy kórházi hálóingbe. Mintha nem otthon szültem volna. De legalább itt egész biztosan nem tévedek el, ahogy a kórházba tenném. Az ágy melletti kis székre, ahol korábban Edward és Alice ült, a fürdőköpenyem volt terítve. Szerelmem elhozta nekem. Ő a legcukibb vőlegényem.
A köpenyt is felvettem és kis lépésekkel elindultam a nappali felé, ahol szólt a tévé, de egész biztosan nem nézte senki. A nappaliba érve 7 arany színű szempár meredt rám. Aztán az egyiknek a tulajdonosa felröhögött.
-Úristen! -mutatott rám a mutatóujjával Emmett. -Úgy nézel ki, mint aki most szabadult egy rossz kórházsorozatból. -tört ki belőle. A röhögése inkább nyerítésnek hangzott.
-Köszönöm. -néztem rá a leggúnyosabb arcomat felvéve. -Én is úgy érzem magam. -vallottam be, majd én is nevetni kezdtem.
-Jó reggelt, drágám. -üdvözölt Edward egy csókkal. A többiek csak mosolyogtak rám.
-Hol van Renesmee és Vanessa? -kérdeztem.
-Fent alszanak. Ők is kimerültek.
-Akkor megvárom, míg felkelnek. -döntöttem el. -Úgyis van egy pár kérdésem.
-Nosza rajta. -huppant le a kanapéra, magával húzva engem is. Befészkeltem magam az ölébe és belekezdtem a mondandómba.
Gondolkoztam, hogy mit kérdezzek legelőször, de végül azt választottam, ami a lelkem mélyén legjobban foglalkoztatott.
-Honnan tudtad, hogy Renesmee az idősebb... mennyivel is?
-2 perccel. Onnan, hogy valami csoda folytán Vanessa gondolatait nem hallom.
-És ez miért van?
-Fogalmam sincs. Frekvenciaeltolódásra gyanakszom, mint neked. Anyja lánya.
Sok ideig kérdezgettem Edwardot az elmúlt 12 óra eseményeiről és ő minden kérdésemre készségesen válaszolt.
A lányok sírni kezdtek.
-Gyere, szerelmem. Ideje megismerkednek a lányaiddal. -húzott fel a kanapéról.
Azonnal a szobánk felé vettem az irányt.
-Edward! -szóltam félve. -Mit esznek a lányok? Kell őket... -szoptatnom, vagy ilyesmi? -fejeztem be a kérdést gondolatban, nehogy Emmett megsejtsen valamit és megint röhögés tárgya legyek.
-Renesmee inkább az embervért issza, míg Vanessa a bébiételt részesíti előnyben.
Lassan mentem a lépcsőn, nehogy elessek, mígnem elértem Edward szobáját. Benyitottam és alig hittem a szememnek. A szoba teljesen át lett rendezve. Az ablakkal szemben egy hatalmas, kovácsoltvas keretű franciaágy volt narancssárga ágyneművel. Edward CD-gyűjteménye az ágy két oldalán a polcokon terpeszkedett a hi-fije felett. A sarokban állt a fehér kanapé, amire emlékeztem, mellette pedig a két kiságy. Az egyikhez odaléptem. Az addig síró babuci most elhallgatott és nagy szemeivel engem figyelt. Mohón kikaptam a kiságyból, amíg Edward a másik babát vette a kezébe.
-Ő melyikük? -kérdeztem a kis rózsaszín ruhás tüneményben gyönyörködve. Az Edward kezében lévő csöppség szintén gyönyörű volt. Úgy látszik, mindketten az apjuk arcvonásait örökölték.
-Ő Vanessa. A fiatalabb. -válaszolta Edward. Hirtelen Vanessa rám villantotta gyönyörű szemét. Könnyek szöktek a szemembe.
-Hisz Vanessa szeme olyan, mint a tiéd volt. -zokogtam örömtelien.
-Igen. -Edward odalépett mellém és átkarolt. A kezében lévő kislányom felém nyújtotta a kezecskéjét.
-Renesmee szeretné, hogy a karodba vedd. Átvegyem Vanessa-t, vagy elbírod őket?
Tiltakozása jeléül Vanessa átkarolta a karomat és megragadta egyik kósza hajtincsemet.
-Szerintem maradni szeretne. -mondtam. Edward kiegyensúlyozta a karjában rakoncátlanul kapálózó Renesmee-t és átadta nekem. Most, hogy megnézhetem őket közelebbről egymás mellett, nem sokban különböznek egymástól. Amíg Renesmee haja bronz színű és a szeme csokibarna, addig Vanessa haja gesztenyebarna és a szeme zöld. Talán két dologban hasonlítanak első látásra. Mindketten eszméletlenül gyönyörűek, mint az apjuk, és mindketten göndörek.
-Szia, Renesmee. -köszöntem neki, majd megpusziltam először őt, aztán Vanessa-t is. -Örülök, hogy végre találkozhatunk.
Mindketten nevetni kezdtek. Renesmee Edwardra nézett, majd vissza rám.
-Ő is örül, hogy megismerhet.
-Éhesek vagytok, gyerekek? -kérdeztem ide-oda tekingetve két lányom között. Renesmee kezecskéi az arcom felé nyújtózkodtak, mire felemeltem egy kicsit. Közben Edward elvette tőlem Vanessa-t és letette a kiságyba. Ő érdeklődve figyelte testvérkéjét, ai tenyerét az arcomra helyezte.
Hirtelen nem Edward szobájában voltam, hanem a konyhában és magamat láttam, amint etetem őt, aztán Vanessa-t.
Majd újból a szobában voltam, mert lányom elvette a kezét az arcomról.
-Mi volt ez? -kérdezte hevesen kapkodva a levegőt.
-Ez Renesmee sajátos akaratkifejezése. Akihez hozzáér, megmutatja neki a gondolatait.
-Tehát enni szeretnétek, kicsi Renesmee? -kérdezte kislányomat nézve. Ő bólintott és nevetgélni kezdett.
-Akkor gyertek. -felvettem Venessa-t is és elindultunk a konyha felé.
-Most bébiételt fogtok kapni. Tartani kell az egyensúlyt. -jelentette ki Edward, mire Renesmee szája legörbült, Vanessa ezzel szemben tapsikolni kezdett. Gondolom, ha vér lenne a menü, akkor fordítva lenne.
Először Renesmee-t etettem meg, ahogy akarta, aztán Vanessa-t. Mindketten megették az adagukat, bár Renesmee kicsit vonakodott az elején. Mindkettőjükkel játszottunk egy kicsit szerelmemmel, majd lefektettük őket.
-Jól megy neked ez az anyai gondoskodás. -jegyezte meg Edward, amikor lehuppantam a franciaágyra és elhelyezkedtem rajta.
-Úgy gondolod?
-Persze. És nem csak én, hanem a gyerekek is. Nem láttad, mennyit nevetgéltek és vigyorogtak a kezedben? Imádnak téged.
Elpirultam. Edward a karjába vett és simogatni kezdte a hajamat.
-Szeretlek. -suttogta.
-Én is szeretlek. -mondtam és megcsókoltam.
Remélem tetszett. Most kaptok egy-két nap időt, mert szabadságra megyek. Egy-két napra. De lehet, hogy nem bírom ki, és írok még. De nem valószínű. Tehát írj komit, hogty előbb jöjjek!
Puszi: Betty
2010. augusztus 26., csütörtök
14. fejezet
/Bella szemszöge/
Az utóbbi pár napban, ami a legutóbbi eseménydús nap óta eltelt, nem történt semmi. Csak ettem, ittam és rengeteget aludtam. Ja és persze napjában tízszer voltam a mosdóban. Hiába. A többnyire folyékony diéta ezzel jár.
Tegnap viszont csillapíthatatlan has- és hátfájás tört rám délután. Carlisle mindent megpróbált, de semmi sem segített. Alig bírtam megmaradni egy helyben. Bárhogy feküdtem, sz*r volt. Oldalt feküdve egy ici-picit jobb volt. De nem segített sokat, mert félóránként oldalt kellett cserélnem. Tehát nem aludtam egy szemhunyásnyit sem.
Nyugtalanságomat az tetézte, hogy a körülöttem lévők mind feszültek voltak. Edward értem aggódott, mint mindig, és Renesmee gondolatai sem tetszettek neki. Carlisle az egészségi állapotom miatt nyugtalankodott. Rose-t nem érdekeltem. Annál inkább a kicsikém. Nyilvánvalóan az én testi épségem mit sem ér számára. Akármennyire megbékéltem az utóbbi időben Rosalie-val, ezt az "apróságot" nem tudtam nem észrevenni.
Már több, mint egy napja hánykolódtam, amikor két dolog történt. A hasfájásom egyre erőteljesebb és gyakoribb lett. De a fájdalomtól nem én szenvedtem legjobban. Edward teljes mértékben magát hibáztatta emiatt. Egyszer csak Carlisle felugrott és így szólt:
-Azt hiszem, itt az idő, Edward! -közölte.
-Máris? -kérdezett vissza Edward ijedten.
-Igen, fiam.
-Renesmee egyre szűkebben van. -tette hozzá szerelmem, belehallgatva kislányom gondolataiba. -Nem tudja, miért, de kénytelen egyre jobban összehúzni magát, hogy ne bántsa Bellát. -aztán elgondolkodott egy pillanatra. -Ajjajj. Igazad van.
-Vedd ki, Edward. -kértem, mert időközben leesett a tantusz. A szülés következik. -Ez senkinek sem jó. Se neked, se nekem, se Renesmee-nek.
-Nincs időnk. Fogy az ereje. -szólt közbe Carlisle. Edward felkapott és az orvosi szobává átalakított dolgozószobába suhant velem. Ott lefektetett a -már ismerős- fehér orvosi ágyra, és fölém hajolt.
-Még mielőtt elkezdjük, mondanom kell valamit. -kezdte, majd apró szünet után folytatta. -Ha bármi komplikáció lép fel, kénytelen leszek változtatni a felállított sorrendemen, és végül az aranyszemű Bellámat fogom elvenni. -mondta kedvenc mosolyom kíséretében.
Én csak tovább tűrtem a fájdalmat, miközben Edward az esetlegesen rám váró további fájdalmakról beszélt. Megérkezett Carlisle is, ezért elkezdték.
Először az iszonyú injekció volt. Carlisle adta be. Hihetetlen precizitással szúrta be azt a nyamvadt tűt a 4-5. csigolyám közé. Borzasztóan fájt, de tudtam, hogy ezt Renesmee miatt kell elviselnem. Ahogyan erre gondoltam, már hirtelen nem is fájt az az aprócska szuri.
A továbbiakat nem láttam, mert nem figyeltem oda. Edward odaült a fejemhez és fecsegni kezdett.
-Most mit gondol? -kérdeztem egy lélegzetnyi szünet alatt.
-Várja, hogy végre meglásson. És igyekszik nem okozni fájdalmat. -tette hozzá.
Amennyire tudtam, elmosolyodtam. Aztán nyílt az ajtó, és leendő nővérkéim léptek be rajta. Rosalie odasuhant Carlisle mellé, Alice pedig Edward mellé.
-Menj csak, Edward. Itt maradok vele. -szólalt meg szerelmem válla felett. Ő szó nélkül helyet cserélt vele, majd közelebb hajolt hozzám.
-Ne félj, kincsem! Nem lesz semmi baj.
-Rendben. -mondtam és a keze után nyúltam. Készségesen odanyújtotta nekem, mire én megszorítottam. A lelkem könnyebb lett tőle. Edward bátorítóan rám mosolygott, aztán így szólt:
-Itt leszek. Apás szülés lesz. -kacsintott rám, és csatlakozott Carlisle-hoz és Rosalie-hez.
-Szóval, miről beszélgessünk? -kérdezte Alice magára vonva a figyelmemet.
Nem feleltem.
-Tudom már. Ez tökéletes alkalom arra, hogy megbeszéljük az esküvő részleteit.
-Nem szeretnék túl nagy felhajtást. -közöltem. -De mivel tudom, hogy imádod a bulikat, ezért mindenben szabad kezet kapsz.
-Tényleg? -vigyorodott el. Mosolya a fülénél is tovább ért.
-Igen. -helyeseltem. -De egy valamit nagyon szeretnék.
-Mit? -kérdezett vissza azonnal.
-Hogy hagyományos legyen. -mondtam mosolyogva.
-Rendben. -bólintott.
-És akkor most mesélj, mit tervezel. -utasítottam, hogy elterelje a figyelmemet.
-Azt szeretném, ha itt lenne nálunk, és... -Edward szakította félbe Alice-t.
-Ez lehetetlen. -döbbent meg a hasamat bámulva. Eközben Alice Edward mellett termett.
-Mi történt? -kérdeztem tudatlanul, de volt egy sejtésem. -Komplikációk? Gyerünk! Csináld, Edward! Felkészültem. -és összeszorítottam a szemem, várva a harapást. De nem jött. Fél szememet kinyitottam. Mind a négyen döbbenten álltak. Aztán Edward szélesen elmosolyodott.
-Úgy tűnik, ikreink születtek. -jelentette be. Könnyek szöktek a szemembe. Erre egyáltalán nem számított senki. Arra fel voltam készülve, hogy talán mégis fiam lesz, de hogy ikrek, az meg sem fordult a fejemben. Pedig én hordtam őket a szívem alatt 1 hónapig. (xD)
-Majd meglátod a saját szemeddel. Egy perc. -mondta és elvette Carlisle-tól a babámat. Mellém lépett és leguggolt.
-Bella. Bemutatom neked Renesmee-t. Renesmee, ő itt a mami. -mutatott be minket egymásnak Edward. Megérintettem gyermekem apró kezét és a szemébe néztem. Mintha csak a tükörbe néztem volna. Renesmee-nek ugyanolyan barna szeme volt, mint nekem.
Rose termett Edward mellett, hogy elvigye a babát. Szerelmem odaadta neki. Rose hátat fordított és elvitte.
-Nem sokára találkozunk, Renesmee. -suttogtam utána.
Másodszülött gyermekemnek Vanessa lett a neve. Gyönyörű baba ő is, mint a nővére. De sajnos őt meg Alice vitte ki.
A műtét végeztével megnyugodtam. Edward odaült mellém és csak nézett. Feltettem neki az első kérdést, ami eszembe jutott.
-Milyen apának lenni?
-Elmondhatatlanul jó. Majd kiugrok a bőrömből.
-És mikor láthatom őket újra?
-Amint az érzéstelenítő hatása elmúlik. 12 óra körül-belül.
-Remek. -örvendeztem, majd ásítanom kellett. -Az nem baj, ha azt a 12 órát alvással töltöm?
-Dehogy baj? Aludj nyugodtan, drágaságom. Szép álmokat!
Edward adott egy csókot, aztán kiment a lányokhoz, engem pedig elnyelt az utóbbi másfél nap fáradtsága.
Remélem tetszett. Várom a komikat.
Puszi: Betty
Az utóbbi pár napban, ami a legutóbbi eseménydús nap óta eltelt, nem történt semmi. Csak ettem, ittam és rengeteget aludtam. Ja és persze napjában tízszer voltam a mosdóban. Hiába. A többnyire folyékony diéta ezzel jár.
Tegnap viszont csillapíthatatlan has- és hátfájás tört rám délután. Carlisle mindent megpróbált, de semmi sem segített. Alig bírtam megmaradni egy helyben. Bárhogy feküdtem, sz*r volt. Oldalt feküdve egy ici-picit jobb volt. De nem segített sokat, mert félóránként oldalt kellett cserélnem. Tehát nem aludtam egy szemhunyásnyit sem.
Nyugtalanságomat az tetézte, hogy a körülöttem lévők mind feszültek voltak. Edward értem aggódott, mint mindig, és Renesmee gondolatai sem tetszettek neki. Carlisle az egészségi állapotom miatt nyugtalankodott. Rose-t nem érdekeltem. Annál inkább a kicsikém. Nyilvánvalóan az én testi épségem mit sem ér számára. Akármennyire megbékéltem az utóbbi időben Rosalie-val, ezt az "apróságot" nem tudtam nem észrevenni.
Már több, mint egy napja hánykolódtam, amikor két dolog történt. A hasfájásom egyre erőteljesebb és gyakoribb lett. De a fájdalomtól nem én szenvedtem legjobban. Edward teljes mértékben magát hibáztatta emiatt. Egyszer csak Carlisle felugrott és így szólt:
-Azt hiszem, itt az idő, Edward! -közölte.
-Máris? -kérdezett vissza Edward ijedten.
-Igen, fiam.
-Renesmee egyre szűkebben van. -tette hozzá szerelmem, belehallgatva kislányom gondolataiba. -Nem tudja, miért, de kénytelen egyre jobban összehúzni magát, hogy ne bántsa Bellát. -aztán elgondolkodott egy pillanatra. -Ajjajj. Igazad van.
-Vedd ki, Edward. -kértem, mert időközben leesett a tantusz. A szülés következik. -Ez senkinek sem jó. Se neked, se nekem, se Renesmee-nek.
-Nincs időnk. Fogy az ereje. -szólt közbe Carlisle. Edward felkapott és az orvosi szobává átalakított dolgozószobába suhant velem. Ott lefektetett a -már ismerős- fehér orvosi ágyra, és fölém hajolt.
-Még mielőtt elkezdjük, mondanom kell valamit. -kezdte, majd apró szünet után folytatta. -Ha bármi komplikáció lép fel, kénytelen leszek változtatni a felállított sorrendemen, és végül az aranyszemű Bellámat fogom elvenni. -mondta kedvenc mosolyom kíséretében.
Én csak tovább tűrtem a fájdalmat, miközben Edward az esetlegesen rám váró további fájdalmakról beszélt. Megérkezett Carlisle is, ezért elkezdték.
Először az iszonyú injekció volt. Carlisle adta be. Hihetetlen precizitással szúrta be azt a nyamvadt tűt a 4-5. csigolyám közé. Borzasztóan fájt, de tudtam, hogy ezt Renesmee miatt kell elviselnem. Ahogyan erre gondoltam, már hirtelen nem is fájt az az aprócska szuri.
A továbbiakat nem láttam, mert nem figyeltem oda. Edward odaült a fejemhez és fecsegni kezdett.
-Most mit gondol? -kérdeztem egy lélegzetnyi szünet alatt.
-Várja, hogy végre meglásson. És igyekszik nem okozni fájdalmat. -tette hozzá.
Amennyire tudtam, elmosolyodtam. Aztán nyílt az ajtó, és leendő nővérkéim léptek be rajta. Rosalie odasuhant Carlisle mellé, Alice pedig Edward mellé.
-Menj csak, Edward. Itt maradok vele. -szólalt meg szerelmem válla felett. Ő szó nélkül helyet cserélt vele, majd közelebb hajolt hozzám.
-Ne félj, kincsem! Nem lesz semmi baj.
-Rendben. -mondtam és a keze után nyúltam. Készségesen odanyújtotta nekem, mire én megszorítottam. A lelkem könnyebb lett tőle. Edward bátorítóan rám mosolygott, aztán így szólt:
-Itt leszek. Apás szülés lesz. -kacsintott rám, és csatlakozott Carlisle-hoz és Rosalie-hez.
-Szóval, miről beszélgessünk? -kérdezte Alice magára vonva a figyelmemet.
Nem feleltem.
-Tudom már. Ez tökéletes alkalom arra, hogy megbeszéljük az esküvő részleteit.
-Nem szeretnék túl nagy felhajtást. -közöltem. -De mivel tudom, hogy imádod a bulikat, ezért mindenben szabad kezet kapsz.
-Tényleg? -vigyorodott el. Mosolya a fülénél is tovább ért.
-Igen. -helyeseltem. -De egy valamit nagyon szeretnék.
-Mit? -kérdezett vissza azonnal.
-Hogy hagyományos legyen. -mondtam mosolyogva.
-Rendben. -bólintott.
-És akkor most mesélj, mit tervezel. -utasítottam, hogy elterelje a figyelmemet.
-Azt szeretném, ha itt lenne nálunk, és... -Edward szakította félbe Alice-t.
-Ez lehetetlen. -döbbent meg a hasamat bámulva. Eközben Alice Edward mellett termett.
-Mi történt? -kérdeztem tudatlanul, de volt egy sejtésem. -Komplikációk? Gyerünk! Csináld, Edward! Felkészültem. -és összeszorítottam a szemem, várva a harapást. De nem jött. Fél szememet kinyitottam. Mind a négyen döbbenten álltak. Aztán Edward szélesen elmosolyodott.
-Úgy tűnik, ikreink születtek. -jelentette be. Könnyek szöktek a szemembe. Erre egyáltalán nem számított senki. Arra fel voltam készülve, hogy talán mégis fiam lesz, de hogy ikrek, az meg sem fordult a fejemben. Pedig én hordtam őket a szívem alatt 1 hónapig. (xD)
-Majd meglátod a saját szemeddel. Egy perc. -mondta és elvette Carlisle-tól a babámat. Mellém lépett és leguggolt.
-Bella. Bemutatom neked Renesmee-t. Renesmee, ő itt a mami. -mutatott be minket egymásnak Edward. Megérintettem gyermekem apró kezét és a szemébe néztem. Mintha csak a tükörbe néztem volna. Renesmee-nek ugyanolyan barna szeme volt, mint nekem.
Rose termett Edward mellett, hogy elvigye a babát. Szerelmem odaadta neki. Rose hátat fordított és elvitte.
-Nem sokára találkozunk, Renesmee. -suttogtam utána.
Másodszülött gyermekemnek Vanessa lett a neve. Gyönyörű baba ő is, mint a nővére. De sajnos őt meg Alice vitte ki.
A műtét végeztével megnyugodtam. Edward odaült mellém és csak nézett. Feltettem neki az első kérdést, ami eszembe jutott.
-Milyen apának lenni?
-Elmondhatatlanul jó. Majd kiugrok a bőrömből.
-És mikor láthatom őket újra?
-Amint az érzéstelenítő hatása elmúlik. 12 óra körül-belül.
-Remek. -örvendeztem, majd ásítanom kellett. -Az nem baj, ha azt a 12 órát alvással töltöm?
-Dehogy baj? Aludj nyugodtan, drágaságom. Szép álmokat!
Edward adott egy csókot, aztán kiment a lányokhoz, engem pedig elnyelt az utóbbi másfél nap fáradtsága.
Remélem tetszett. Várom a komikat.
Puszi: Betty
13. fejezet
/Bella szemszöge/
Amikor felébredtem, a nappaliban feküdtem a kanapén. Két hűvös kéz fogta a kezemet, míg másik kettő a fejemnél matatott valamit. Az első kezek Edward kezei. Ebben biztos voltam. Ezek a kezek lassan elengedtek, majd ahogy a fejemnél lévők eltávolodtak, gyengéd puszit éreztem a homlokomon. Óvatosan kinyitottam a szemem. Egy gyönyörű, arany színű szempárral találtam szembe magam. Elmosolyodtam, ahogy az angyal is. Aztán márvány ajka az enyémekre tapadt. Ismét eltolt magától, nehogy megsebezzen. Nem lehet igaz. Már megint. Amint vámpír leszek, egy egész éjjelen át fogom smárolni, megállás nélkül. Vagy még tovább.
-Hallottam, szerelmem. -figyelmeztetett Edward a féloldalas mosolyával. Na tessék. Egy pillanatra nem figyelek a pajzsomra és máris elárultam a tervemet. -Teljes mértékben támogatom a javaslatot.
-Mibe vagy benne? -szólalt meg a háttérből Emmett. -Talán újabb szex? Legalább azt várd meg, amíg megszületik a gyerek. Utána annyit szexelsz vele, amennyit akarsz. -röhögte el magát. Mintha egy medve üvöltene egyfolytában.
-Fogd be, Emmett! -kiáltott rá az egész Cullen család. Rose még tarkón is csapta többszörös férjét, hogy ne szóljon be.
-Hogy érzed magad? -kérdezte Edward újra felém fordulva.
-Teljesen jól. EJ lenyugodott. Csak...
-Csak mi?
-Csak kényelmetlen ez a merevítő. - mutattam a csípőm felé. Mondatom meghozta a hatását. Újra felhangzott Edward csodálatos nevetése.
Egy ideig elgondolkodtam.
-Mondtál valamit, kedvesem? -kérdezte Edward pár perc csend után.
-Nem. -feleltem.
-És mit gondoltál az előbb?
-A boldog családunkra gondoltam. Rád, rám és a kis rugdosódómra. -mondtam megérintve a pocakom.
-De akkor ki gondolt Bellára? -kérdezte Edward összezavarodva. -Mármint rajtam kívül.
Mindenki bőszen tiltakozott. Valaki azonban odabentről rugdosni kezdett.
-És most meg az emberi vér. Ki csinálja ezt?
Ösztönösen összehúztam magam a fájdalomtól. Támadt egy ötletem. Ahelyett, hogy kimondtam volna, az összezavarodott Edward felé nyúltam. Szerelmem közelebb hajolt, én pedig állánál fogva a pocakomra helyeztem a fülét. A lurkó bent megállt.
-Ez hihetetlen. -suttogta.
-Hallod a pici gondolatait? -kérdeztem izgatottan.
-Bizony. -büszkélkedett nagy mosollyal az arcán.
-És mit mond?
-Szeret téged. -mondta Edward lágyan. -Ki az, aki ne szeretne?
Elpirultam.
-És a hangodat is szereti.
-Lenyűgöző. -mondtam kicsit hangosan. Talán túl hangosan is. Egy erőteljes rúgást kaptam válaszul. Megrándultam tőle.
-Bella. -szólt rám Edward. -Halkabban! Megijesztetted. -mondta és kezét arra a helyre helyezte, hol a kicsikém az előbb megrúgott. Elkezdte gyengéden masszírozni, ami nyugodtsággal töltött el.
-Bocsi, baba. -mondtam és simogatni kezdtem a hasam felső részét.
-Az én hangomat is szereti.
-Ez természetes. A tiéd az univerzum legszebb hangja. Ki ne szeretné? -megragadtam szabad kezét és apró csókot adtam rá. Edward elvette a fülét a pocakomról és közelebb húzódott hozzám. Háttérben Emmett fujjogott.
Kíváncsi lennék, ő hogyan csókolózik Rose-zal... Akkor nekem lenne lehetőségem fujjogni.
-Helyes. Ők sokkal rosszabbak. -mosolygott Edward kimondatlan kívánságomon. Én is kuncogtam vele.
-Szeretlek. -suttogta a fülembe. Én pedig lehajtottam a fejem, nehogy meglássa, milyen boldog izgalmat keltett bennem a szó.
-És is szeretlek. -suttogtam a mellkasába kicsit megkésve. Elárasztott bőrének édes, bódító illata, amitől azt se tudtam, mi a nevem. Edward gyengéden ajkaim után nyúlt és vad táncba kezdtek. Azonban, mint mindig, most sem tartott túl sokáig a csókunk, mert elhúzódott.
-A pici szomjas. Azt mondja, szeretne egy kis vért. -közölte.
-Rendben. Rose! -fordultam leendő sógornőm felé. -Hoznál egy kis nullás vért? -kérdeztem.
-Máris. -azzal elsuhant. Pár perc múlva egy nagy pohárral tért vissza, benne szívószállal.
-Tessék. -adta át nekem a poharat. Kivette a szívószálat és meghúztam a csészét. Kicsit meleg volt, de nem zavart. Minél előbb bevágom, annál előbb lesz elégedett a kisbabám.
-Így már jó. Ugye, EJ? -kérdeztem, mikor a pohár kiürült.
-"Anyu! Ne nézz engem fiúnak! Én lány vagyok. Nem EJ, hanem Renesmee. Re-ness-mee." -idézte Edward tökéletes Renesmee hangon.
-Bocsi, Renesmee. -mondtam a pocaklakómnak. -Többet nem fog előfordulni. -szégyelltem el magam.
-Tehát nekem lett igazam. -jelentette ki Edward büszkén.
-Miben is? -kérdeztem. Sok mindenben van igaza, de most őszintén nem tudom, miben tévedtem már megint.
-De vicces. -nevetett. -Mindketten ugyanazt kérdeztétek, és még egyszerre is. -kuncogott tovább.
-Szóval, miben lett igazad?
-Abban, hogy a pocaklakód lány. -válaszolta egyszerűen és lényegre törően.
-Bevallom, nyertél. -ismertem be. Legyen neki gyereknap...
-Így van. -büszkélkedett felszegett fejjel.
-Amikor átváltoztatsz, biztosan legyőzlek valamiben. -ígértem. Éreztem, hogy így lesz. Valamiben, amiben ő a legjobb a Cullenek közül.
Remélem tetszett. Várom a komikat ide is és az előzőhöz is. Na meg az Átalakítalak 1. fejezetéhez is. Írjatok komit, pls.
Puszi: Betty
Amikor felébredtem, a nappaliban feküdtem a kanapén. Két hűvös kéz fogta a kezemet, míg másik kettő a fejemnél matatott valamit. Az első kezek Edward kezei. Ebben biztos voltam. Ezek a kezek lassan elengedtek, majd ahogy a fejemnél lévők eltávolodtak, gyengéd puszit éreztem a homlokomon. Óvatosan kinyitottam a szemem. Egy gyönyörű, arany színű szempárral találtam szembe magam. Elmosolyodtam, ahogy az angyal is. Aztán márvány ajka az enyémekre tapadt. Ismét eltolt magától, nehogy megsebezzen. Nem lehet igaz. Már megint. Amint vámpír leszek, egy egész éjjelen át fogom smárolni, megállás nélkül. Vagy még tovább.
-Hallottam, szerelmem. -figyelmeztetett Edward a féloldalas mosolyával. Na tessék. Egy pillanatra nem figyelek a pajzsomra és máris elárultam a tervemet. -Teljes mértékben támogatom a javaslatot.
-Mibe vagy benne? -szólalt meg a háttérből Emmett. -Talán újabb szex? Legalább azt várd meg, amíg megszületik a gyerek. Utána annyit szexelsz vele, amennyit akarsz. -röhögte el magát. Mintha egy medve üvöltene egyfolytában.
-Fogd be, Emmett! -kiáltott rá az egész Cullen család. Rose még tarkón is csapta többszörös férjét, hogy ne szóljon be.
-Hogy érzed magad? -kérdezte Edward újra felém fordulva.
-Teljesen jól. EJ lenyugodott. Csak...
-Csak mi?
-Csak kényelmetlen ez a merevítő. - mutattam a csípőm felé. Mondatom meghozta a hatását. Újra felhangzott Edward csodálatos nevetése.
Egy ideig elgondolkodtam.
-Mondtál valamit, kedvesem? -kérdezte Edward pár perc csend után.
-Nem. -feleltem.
-És mit gondoltál az előbb?
-A boldog családunkra gondoltam. Rád, rám és a kis rugdosódómra. -mondtam megérintve a pocakom.
-De akkor ki gondolt Bellára? -kérdezte Edward összezavarodva. -Mármint rajtam kívül.
Mindenki bőszen tiltakozott. Valaki azonban odabentről rugdosni kezdett.
-És most meg az emberi vér. Ki csinálja ezt?
Ösztönösen összehúztam magam a fájdalomtól. Támadt egy ötletem. Ahelyett, hogy kimondtam volna, az összezavarodott Edward felé nyúltam. Szerelmem közelebb hajolt, én pedig állánál fogva a pocakomra helyeztem a fülét. A lurkó bent megállt.
-Ez hihetetlen. -suttogta.
-Hallod a pici gondolatait? -kérdeztem izgatottan.
-Bizony. -büszkélkedett nagy mosollyal az arcán.
-És mit mond?
-Szeret téged. -mondta Edward lágyan. -Ki az, aki ne szeretne?
Elpirultam.
-És a hangodat is szereti.
-Lenyűgöző. -mondtam kicsit hangosan. Talán túl hangosan is. Egy erőteljes rúgást kaptam válaszul. Megrándultam tőle.
-Bella. -szólt rám Edward. -Halkabban! Megijesztetted. -mondta és kezét arra a helyre helyezte, hol a kicsikém az előbb megrúgott. Elkezdte gyengéden masszírozni, ami nyugodtsággal töltött el.
-Bocsi, baba. -mondtam és simogatni kezdtem a hasam felső részét.
-Az én hangomat is szereti.
-Ez természetes. A tiéd az univerzum legszebb hangja. Ki ne szeretné? -megragadtam szabad kezét és apró csókot adtam rá. Edward elvette a fülét a pocakomról és közelebb húzódott hozzám. Háttérben Emmett fujjogott.
Kíváncsi lennék, ő hogyan csókolózik Rose-zal... Akkor nekem lenne lehetőségem fujjogni.
-Helyes. Ők sokkal rosszabbak. -mosolygott Edward kimondatlan kívánságomon. Én is kuncogtam vele.
-Szeretlek. -suttogta a fülembe. Én pedig lehajtottam a fejem, nehogy meglássa, milyen boldog izgalmat keltett bennem a szó.
-És is szeretlek. -suttogtam a mellkasába kicsit megkésve. Elárasztott bőrének édes, bódító illata, amitől azt se tudtam, mi a nevem. Edward gyengéden ajkaim után nyúlt és vad táncba kezdtek. Azonban, mint mindig, most sem tartott túl sokáig a csókunk, mert elhúzódott.
-A pici szomjas. Azt mondja, szeretne egy kis vért. -közölte.
-Rendben. Rose! -fordultam leendő sógornőm felé. -Hoznál egy kis nullás vért? -kérdeztem.
-Máris. -azzal elsuhant. Pár perc múlva egy nagy pohárral tért vissza, benne szívószállal.
-Tessék. -adta át nekem a poharat. Kivette a szívószálat és meghúztam a csészét. Kicsit meleg volt, de nem zavart. Minél előbb bevágom, annál előbb lesz elégedett a kisbabám.
-Így már jó. Ugye, EJ? -kérdeztem, mikor a pohár kiürült.
-"Anyu! Ne nézz engem fiúnak! Én lány vagyok. Nem EJ, hanem Renesmee. Re-ness-mee." -idézte Edward tökéletes Renesmee hangon.
-Bocsi, Renesmee. -mondtam a pocaklakómnak. -Többet nem fog előfordulni. -szégyelltem el magam.
-Tehát nekem lett igazam. -jelentette ki Edward büszkén.
-Miben is? -kérdeztem. Sok mindenben van igaza, de most őszintén nem tudom, miben tévedtem már megint.
-De vicces. -nevetett. -Mindketten ugyanazt kérdeztétek, és még egyszerre is. -kuncogott tovább.
-Szóval, miben lett igazad?
-Abban, hogy a pocaklakód lány. -válaszolta egyszerűen és lényegre törően.
-Bevallom, nyertél. -ismertem be. Legyen neki gyereknap...
-Így van. -büszkélkedett felszegett fejjel.
-Amikor átváltoztatsz, biztosan legyőzlek valamiben. -ígértem. Éreztem, hogy így lesz. Valamiben, amiben ő a legjobb a Cullenek közül.
Remélem tetszett. Várom a komikat ide is és az előzőhöz is. Na meg az Átalakítalak 1. fejezetéhez is. Írjatok komit, pls.
Puszi: Betty
Újabb díj!
Szemem fénye díj... Nagyon köszönöm, Carly.
http://carly-quequowle.blogspot.com/
Akiknek ajánlom, mert ők a szemem fényei:
Carly: http://carly-quequowle.blogspot.com/
Kácsa és Kimberly: http://kacsaandkimberly-tortenet.blogspot.com/
Hencii: http://alkonyat-newmoon-eclipse.blogspot.com/
Carella: http://isabelladenali.blogspot.com/
Bree23: http://bellaedwardesrenesmee.blogspot.com/
Nesszi: http://nesszibaba-azenvilagom.blogspot.com/
Mitchie: http://tevagyavegzetem.blogspot.com/
A fejezettel haladok. A fele már megvan. Sietek vele.
Puszi: Betty
2010. augusztus 5., csütörtök
Új blog!
Megnyitottuk az új blogunkat Kimberly-vel. Lécci nézzétek meg.
http://atalakitalak.blogspot.com/
Puszi: Betty
http://atalakitalak.blogspot.com/
Puszi: Betty
12. fejezet /Bella/
Meghoztam ezt is. Remélem nem pártoltatok el tőlem az elmúlt 2 hét alatt. Nyaraltam, mi mást mondhatnék? De mostantól írok, mint a kisangyal. Ígérem.
Jó olvasást!
Két hét telt el hazatérésünk óta. Egy ideig még Carlisle próbálkozott, hátha megtud valamit a kis rugdosódómról, de semmi. A pocakom egyre jobban gömbölyödik. Inkább vagyok bálna, mint ember. Mostanra bárki megmondhatja első látásra, hogy én bizony terhes vagyok. Közeledik a szülés is, amitől még idegesebb vagyok, de mégis örülök neki. Ugyanakkor az állapotom egyre romlik, ahogy a pici nő. Már olyan gyenge vagyok, hogy a felálláshoz is Edward vagy Rosalie segítségére van szükségem. Teljesen elsápadtam. Megkockáztatom, hogy sápadtabb vagyok még Edwardnál is. Ja és bármit eszek, az nem sokkal később távozik. A múlt héten még a röntgengéppel is közelebbi kapcsolatba kerültem, ugyanis EJ képes volt eltörni egy bordámat. Sokkal erősebb, mint én. Bár az nem nehéz. De ha egészséges lennék, akkor is túlnőne rajtam. Hiába... félig vámpír.
Megdermedtem. Edward rögtön felnézett, mert fél pillanattal ezelőttig az ő hűvös kezét simogattam erőtlenül.
-Mi a baj, Bella? Mid fáj? -kérdezte Edward ijedten és már kiáltott is Carlisle-ért.
-Semmim, csak... -nem tudtam befejezni, mert kedvesem közbe vágott.
-Bella, ugye emlékszel, mit mondtunk neked Carlisle-lal?
-Igen. Mindig mondjam meg, ha valami baj van. -mondtam szemforgatva. -De most nem erről van szó.
-Akkor miért dermedtél le? -kérdezte összezavarodottan. Közben megérkezett Carlisle is.
-Mi van akkor, ha a pici inkább rád hasonlít, mint rám? -vetettem fel. Edward kérdőn nézett rám.
-Mi lenne? Semmi.
-Dehogynem. ...ha a kicsinek inkább a vér kell, mint az emberi kaja. -böktem ki. Edward úgy ledöbbent, hogy levegőt venni is elfelejtett.
-Úgy gondolod? -kérdezett vissza Carlisle.
-Egy módon tudhatjuk meg. -mondtam.
-Rosalie! -fordult Carlisle fogadott lánya felé. -Hoznál Bellának egy kis nullás vért?
-Máris. -felelte és már el is tűnt. Meg fogom valaha szokni ezt?
-Remélem igazad lesz. -szólalt meg Edward. Végszóra megjelent Rosalie egy fehér bögrével. Le volt takarva egy kávéscsésze alátéttel, de a szívószál így is kilógott belőle. Rose átrepült a szobán egyenesen az ágyam mellé, és átadta a poharat. Elég meleg volt. Kortyolni kezdtem, mire minden szem rám szegeződött. Kivéve egyet. Két korty között kérdeztem rá hollétére.
-Hol van, Alice?
-A padláson. -felelte röviden Rose.
-De miért?
-Fáj a feje, ha a közeledben van. A pici eléggé akadályozza a jövőd kutatását.
-Ó, értem. -mondtam és újra kortyolni kezdtem. A kisbabám helyeslően rugdosott. Tehát megtaláltuk azt, ami neki kell. Elmosolyodtam. Apró mosolyom láttán Edward is boldog lett és homlokon csókolt.
Amikor a pohárban már nem volt semmi, éreztem, hogy a kezdetben még gyengécske rúgások egyre erősödnek. Ahogy én erősödtem, úgy a baba is. Összerándultam minden egyes rúgás után, amit rögtön követett egy másik.
-Azt hiszem, erre vágyott. -nyögtem összeszorított fogakkal. Edward nyugtató kezei ugyan ott voltak a hasamon, de a kicsi nem csillapodott. Hirtelen két reccsenést hallottunk, aztán semmi. Irdatlanul elkezdett fájni a csípőm.
-Két újabb borda? -kérdezte Edward gyorsan.
-Nem. -nyögtem erőtlenül. -Ez a medencecsontom lesz, úgy érzem.
Edward azon nyomban felszáguldott velem az orvosi szobába, ahol Carlisle már várt minket.
-Gyorsan, fiam! Fektesd az ágyra! -utasította őt Carlisle. Edward mindent a további utasítások szerint tett. Lefektetett az ágyra és hagyta apját megvizsgálni. Valószínűleg a kicsi megnyugodott attól, hogy eltörte a csontom, mert azóta meg sem mozdult.
Carlisle, amennyire lehet, kíméletesen vizsgált meg, aztán adott egy adag fájdalomcsillapítót.
-Ettől nem sokára elálmosodsz. -mondta. -Ne félj! A nehezén túl vagy.
Én csak bólintottam. Nem voltam képes többre, mert már éreztem is a fájdalomcsillapító hatását. Egyre jobban csukódott le a szemem, de nem akartam aludni. Még nem. Helyette inkább megpróbáltam felültem. Edward hűvös keze visszatartott. A szemembe nézve megkérdezte azt, amit az elmúlt héten ha nem hallottam 1000-szer, akkor egyszer sem.
-Mi a baj, Bella?
-Semmi. -feleltem laposakat pislogva. -Csak mielőtt elalszom... kérhetek egy csókot?
-Természetesen. -mondta magától értendően és gyengéden megcsókolt. Szenvedélyes volt, de óvatos. Kell is az óvatosság, mert most még törékenyebb vagyok, mint eddig.
Hamar véget ért a mámoros csók. Visszahuppantam a párnára, mert közben egy kicsit megemelkedtem.
Pár pislogás után az öntudatlanságba merültem.
Remélem, tetszett. Várom a komikat!
Puszi: Betty
Jó olvasást!
Két hét telt el hazatérésünk óta. Egy ideig még Carlisle próbálkozott, hátha megtud valamit a kis rugdosódómról, de semmi. A pocakom egyre jobban gömbölyödik. Inkább vagyok bálna, mint ember. Mostanra bárki megmondhatja első látásra, hogy én bizony terhes vagyok. Közeledik a szülés is, amitől még idegesebb vagyok, de mégis örülök neki. Ugyanakkor az állapotom egyre romlik, ahogy a pici nő. Már olyan gyenge vagyok, hogy a felálláshoz is Edward vagy Rosalie segítségére van szükségem. Teljesen elsápadtam. Megkockáztatom, hogy sápadtabb vagyok még Edwardnál is. Ja és bármit eszek, az nem sokkal később távozik. A múlt héten még a röntgengéppel is közelebbi kapcsolatba kerültem, ugyanis EJ képes volt eltörni egy bordámat. Sokkal erősebb, mint én. Bár az nem nehéz. De ha egészséges lennék, akkor is túlnőne rajtam. Hiába... félig vámpír.
Megdermedtem. Edward rögtön felnézett, mert fél pillanattal ezelőttig az ő hűvös kezét simogattam erőtlenül.
-Mi a baj, Bella? Mid fáj? -kérdezte Edward ijedten és már kiáltott is Carlisle-ért.
-Semmim, csak... -nem tudtam befejezni, mert kedvesem közbe vágott.
-Bella, ugye emlékszel, mit mondtunk neked Carlisle-lal?
-Igen. Mindig mondjam meg, ha valami baj van. -mondtam szemforgatva. -De most nem erről van szó.
-Akkor miért dermedtél le? -kérdezte összezavarodottan. Közben megérkezett Carlisle is.
-Mi van akkor, ha a pici inkább rád hasonlít, mint rám? -vetettem fel. Edward kérdőn nézett rám.
-Mi lenne? Semmi.
-Dehogynem. ...ha a kicsinek inkább a vér kell, mint az emberi kaja. -böktem ki. Edward úgy ledöbbent, hogy levegőt venni is elfelejtett.
-Úgy gondolod? -kérdezett vissza Carlisle.
-Egy módon tudhatjuk meg. -mondtam.
-Rosalie! -fordult Carlisle fogadott lánya felé. -Hoznál Bellának egy kis nullás vért?
-Máris. -felelte és már el is tűnt. Meg fogom valaha szokni ezt?
-Remélem igazad lesz. -szólalt meg Edward. Végszóra megjelent Rosalie egy fehér bögrével. Le volt takarva egy kávéscsésze alátéttel, de a szívószál így is kilógott belőle. Rose átrepült a szobán egyenesen az ágyam mellé, és átadta a poharat. Elég meleg volt. Kortyolni kezdtem, mire minden szem rám szegeződött. Kivéve egyet. Két korty között kérdeztem rá hollétére.
-Hol van, Alice?
-A padláson. -felelte röviden Rose.
-De miért?
-Fáj a feje, ha a közeledben van. A pici eléggé akadályozza a jövőd kutatását.
-Ó, értem. -mondtam és újra kortyolni kezdtem. A kisbabám helyeslően rugdosott. Tehát megtaláltuk azt, ami neki kell. Elmosolyodtam. Apró mosolyom láttán Edward is boldog lett és homlokon csókolt.
Amikor a pohárban már nem volt semmi, éreztem, hogy a kezdetben még gyengécske rúgások egyre erősödnek. Ahogy én erősödtem, úgy a baba is. Összerándultam minden egyes rúgás után, amit rögtön követett egy másik.
-Azt hiszem, erre vágyott. -nyögtem összeszorított fogakkal. Edward nyugtató kezei ugyan ott voltak a hasamon, de a kicsi nem csillapodott. Hirtelen két reccsenést hallottunk, aztán semmi. Irdatlanul elkezdett fájni a csípőm.
-Két újabb borda? -kérdezte Edward gyorsan.
-Nem. -nyögtem erőtlenül. -Ez a medencecsontom lesz, úgy érzem.
Edward azon nyomban felszáguldott velem az orvosi szobába, ahol Carlisle már várt minket.
-Gyorsan, fiam! Fektesd az ágyra! -utasította őt Carlisle. Edward mindent a további utasítások szerint tett. Lefektetett az ágyra és hagyta apját megvizsgálni. Valószínűleg a kicsi megnyugodott attól, hogy eltörte a csontom, mert azóta meg sem mozdult.
Carlisle, amennyire lehet, kíméletesen vizsgált meg, aztán adott egy adag fájdalomcsillapítót.
-Ettől nem sokára elálmosodsz. -mondta. -Ne félj! A nehezén túl vagy.
Én csak bólintottam. Nem voltam képes többre, mert már éreztem is a fájdalomcsillapító hatását. Egyre jobban csukódott le a szemem, de nem akartam aludni. Még nem. Helyette inkább megpróbáltam felültem. Edward hűvös keze visszatartott. A szemembe nézve megkérdezte azt, amit az elmúlt héten ha nem hallottam 1000-szer, akkor egyszer sem.
-Mi a baj, Bella?
-Semmi. -feleltem laposakat pislogva. -Csak mielőtt elalszom... kérhetek egy csókot?
-Természetesen. -mondta magától értendően és gyengéden megcsókolt. Szenvedélyes volt, de óvatos. Kell is az óvatosság, mert most még törékenyebb vagyok, mint eddig.
Hamar véget ért a mámoros csók. Visszahuppantam a párnára, mert közben egy kicsit megemelkedtem.
Pár pislogás után az öntudatlanságba merültem.
Remélem, tetszett. Várom a komikat!
Puszi: Betty
2010. augusztus 3., kedd
Díjak!
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magadról 7 dolgot!
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
1. Köszönöm szépen Esme ezt a díjat.
2. Kész
3. http://onelove-esme.blogspot.com/
4. Szeretem a Vámpírnaplókat.
Team Stefan (L)
Team Edward (K)
Imádom a Vampire Suck-ot. Nagyon nagy az a film. Ajánlom mindenkinek.
A szobám ki van tapétázva poszterekkel. :D
A barátaim a mindeneim.
Oda vagyok meg vissza Brasch Bencétől. <3
5. Nem küldöm tovább senkinek, mert mindenki megérdemli. Talán egy blogot emelnék ki.
Kácsa és Kimberly blogja: http://kacsaandkimberly-tortenet.blogspot.com/
6. kész
7. kész
Köszönöm a díjat Greengirl-nek.
http://jacobandnetty.blogspot.com/
5 dolog rólam.
Szeretek olvasni, meg írni is.
Van egy öcsém.
Nem vagyok túl bátor.
Szó szerint nyszi. xD
Team Stefan, Edward, Damon, Bella, Elena
Akinek adom az Kácsa és Kimberly.
http://kacsaandkimberly-tortenet.blogspot.com/
Ezt a díjat pedig Carly-tól kaptam. Nagyon köszönöm.
1. Megírod,hogy kitől kaptad.
2. Írsz öt dolgot magadról.
3. Kiteszed a képet a blogodba.
4. Továbbítod legalább öt embernek.
5. Hagysz náluk egy megjegyzést.
1. kész
2. már 2x leírtam...
3. kész
4. http://kacsaandkimberly-tortenet.blogspot.com/
5. kész
2010. július 22., csütörtök
11. fejezet /Bella/
Sziasztok. Ezt is meghoztam. Ez a búcsúajándékom. Ma indulok nyaralni. Jövő héten nem leszek. Ezért kapjátok a fejezetet. Remélem nem baj, ha most 5 komi lesz a komihatár. Tök mind1. Annyi és kész. Egy hét alatt csak sikerül. Jó olvasást!
Hihetetlen, hogy gyerekem lesz Edwardtól. Még most is alig hiszem el. Edwardon is tisztán látszik, mennyire örül. Még sohasem láttam ennyi ideig vigyorogni egyfolytában.
Amikor a hajóban voltunk már, hangot is adott boldogságának. Egész úton a ránk váró családi életet tervezgettük. Hogy majd egyszer elköltözünk a Cullen házból egy saját kis birtokra nem messze a többiektől és hogy majd együtt fogjuk nevelgetni egy szívem alatt hordott lurkót, aki úgy érzem, fiú lesz.
Amikor a kikötőben ki akartam szállni, megbotlottam valamiben, és ha Edward nincs ott, pofára esek. Azonban szerelmem biztos karjai vasmarokként tartottak.
Talpra állított, majd a szemembe nézett. Én a fejemet fogva próbáltam észhez térni, de sehogy sem ment. Főleg ha Edward arany szemei megtalálják az enyémeket.
-Jól vagy, drágám? -kérdezte aggódva.
-Persze, csak egy kicsit zsong a fejem. -Valójában nagyon is fájt a fejem.
-Vigyelek a hátamon téged? -kérdezte, majd gyorsan kijavította magát. -Vagyis titeket?
Egy gyenge bökést éreztem bentről. Mintha a kis rugdosódó válaszolni akarna, csak azt várja, hogy közvetítsem.
-Nagyon örülnénk neki. -Én is, és a baba is. -tettem hozzá gondolatban. Nagy mosoly terült szét az arcomon, miközben Edward óvatosan a hátára segített. Maximum sebességen száguldott el velem egyenesen a sikátoron át a repülőtérig. Alig tűnt két percnek, mire odaértünk.
Szépen, kézen fogva besétáltunk a váróba, mint egy turbékoló gerlepár. Teljesen átlagosnak tűntünk.
-A jegyek le vannak foglalva. Siessünk, mert mindjárt indul a gépünk. -javasolta Edward.
Utolsók között szálltunk fel. Leghátul kaparintottunk meg két helyet. Én ültem az ablakhoz, Edward pedig mellém.
-Félúton cserélünk, hogy te is élvezhesd a panorámát. -kötöttem ki.
-Nekem te vagy a legszebb panoráma. -súgta a fülembe, majd gyengéden, de mégis szenvedélyesen megcsókolt.
A repülő felszállt, én pedig minden egyes mérfölddel egyre inkább megkönnyebbültem. Egész úton a pocakomat simogattam, miközben fejem Edward vállán pihent. Nem tartott sokáig, míg elaludtam.
Hosszú álomtalan álom után piszkált meg leendő férjem.
-Bells, ébredj! Most száll le a gép. -mondta bársonyos hangon és végigsimított az arcomon. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy felkeljek. De valamit válaszolnom kellett, ezért azt mondtam, ami először eszembe jutott.
-Jól van, anyu! Csak még 5 perc. -mondtam nyűgösen. Edward nevetni kezdett.
-Kislányom! Elkésel az iskolából és nem fogod látni Edwardot. -közölte nevetve. Be kellett ismernem, hogy hülyét mondtam. Én is nevetni kezdtem, ahogy visszagondoltam előbbi párbeszédünkre.
Amikor földet ért a gép, Edward segítő jobbat nyújtott.
-Még mindig fáj a fejed? -kérdezte. -Vigyelek?
-Szerintem nem kell. -válaszoltam, aztán egy határozott mozdulattal felálltam, de ugyanolyan határozottan meg is inogtam. Ez vagy azért van, mert felszedtem kb. 10 kilót, vagy mert az egyensúlyérzékem még tovább romlott, vagy a harmadik lehetőség, hogy a csillapíthatatlan fejfájásom teszi. Nem tudom, de a lényeg, hogy nem tudok megállni a lábamon. Edward derekamnál fogva magához húzott.
-Inkább maradj mellettem! -kértem.
Edward megfogta a csomagjainkat, majd elindultunk kifelé a váróból. A kijárat előtt megálltunk és Edward leültetett az egyik székre.
-Itt hagyhatlak titeket, amíg elhozom a kocsit? -kérdezte.
-Persze. Itt fogunk várni. -mondtam, majd Edward elém lépett és homlokon csókolt. Emberi tempóban hagyta el a várót, kettesbe hagyva a kisbabámmal, aki most megkergült. Össze-vissza rugdosott. Minden egyes rúgástól összerándultam és összeszorított fogakkal tűrtem. Már biztosan tiszta kék-zöld a hasam.
Amikor végre megpillantottam Edwardot az ajtóban, teljesen megkönnyebbültem. Erőt vettem magamon, felálltam és -még mindig a hasamat fogva- elindultam kedvesemhez. Amint odaértem, a karjaiba zárt és arcát hajamba temette. Kis idő múlva elhúzódott, de csak azért, hogy egy csókkal jutalmazzon.
-Angyalom, nem fájt, amikor leestél az égből? -kérdezte a kedvenc féloldalas mosolyommal. Kérdőn néztem rá. Hová lett az én úriemberem? Ez a mondat inkább Mike szájába illene, mint Edwardéba. Szomorúan sóhajtottam.
-Mi a baj? -kérdezte aggódva.
-Semmi, csak nem jó a dumád. Tudod, én az idősebbekre bukok. -mondtam csibészesen.
Válaszként újabb csókot kaptam.
-Rendben. Elvihetem a hintómon, kisasszony? -kérdezte és a kezét nyújtotta, hogy besegítsen.
-Megtisztelve érzem magam. -azzal odaadtam a kezem, kedvesemet pedig kinyitotta előttem a "hintója" ajtaját. Azonban újabb éles fájdalom nyilallt a hasamba, amitől megtorpantam.
-Minden rendben, drágám? -kérdezte Edward, majd a hasamra tette a kezét. Oda, ahol az előbb a baba megrúgott.
-Minden oké, de nem ülhetnék inkább hátra?
-Dehogyisnem. -azzal kinyitotta nekem a hátsó ajtót és betett az ülésbe. Homlokon csókolt, majd eltűnt. Fél pillanatba telt, mire a vezetőülésben termett. Én elhelyezkedtem az egész hátsó ülésen és felhúztam a lábaim.
-Mehetünk? -kérdezte szerelmem, miközben hátranézett.
-Persze.
Edward gázt adott és finoman kicsusszant a parkolóból. Engem újabb és újabb éles fájdalmak gyötörtek.
-Nyugalom EJ! Ne rugdosódj, kérlek. -könyörögtem már lassan sírva. -Ez fáj.
Edward egyre szorosabban fogta a kormányt. Nyilván emészti magát amiatt, amit azt hiszi, hogy velem tesz.
Aztán kedvesem hirtelen megszólalt. A szavaiban csak a kíváncsiság csengett.
-Kicsoda rugdos?
Nem jellemző rá, hogy visszakérdez miután mondtam valamit. Még akkor sem, ha csak magamnak motyogok. Egész biztos, hogy valami rosszat mondtam.
-EJ. Mint Edward Junior. -mondtam félve, de mégis hízelgően.
-Édes, és ha lány lesz? -kérdezte mosolyogva, majd hátranyúlt és végigsimított az arcomon.
-Nem tudom. Kitalálom, mire hazaérünk.
-Rendben.
Felértünk az országútra, ahol Edward felgyorsított a saját tempójára, amit mostantól nem fogok kritizálni. A fejemben közben keringtek a jobbnál jobb névötletek. Az Esme és Renée valamilyen fajta együttes nevét kutattam. Aztán megtaláltam a világ legszebb nevét.
-Röneszméj. -motyogtam.
-Tessék? -kérdezett vissza ismét Edward.
-Eljátszottam egy kicsit a Renée-vel és az Esme-vel. Ez jött ki. Tetszik?
-Gyönyörű név.
Közben megérkeztünk a Cullen házhoz. Edward kisegített a kocsiból.
-De én mégis úgy érzem, ő ott bent EJ és nem Renesmee. -mondtam megsimogatva a hasam.
Amikor kézen fogva besétáltunk a nappaliba, nem volt ott senki. Aztán Alice szökkent oda mellénk villámgyorsan.
-Sziasztok. -üdvözölt, aztán megölelt. Mikor elengedett, lassan végigmért tetőtől talpig.
-Szia, Alice. Carlisle hazaért már? -kérdezte Edward.
-Igen. -mondta Alice és felkiáltott leendő apósomnak.
-Ó, Bella, látom szépen kikerekedtél. -jegyezte meg a hasamra mutatva.
-Köszönöm. -mondtam gúnyosan, majd nyelvet öltöttem rá. Miért kell neki is a súlyommal viccelődnie? Ezek után Emmett vajon ilyen lesz? Egyáltalán nem akarom megtudni. -döntöttem el.
-Szia, Bella. -üdvözölt Carlisle nagy mosollyal az arcán. -Hogy érzed magad?
-Attól eltekintve, hogy a hasam tiszta véraláfutás, egészen jól vagyok.
-Remek. Akkor csináljuk meg azokat a vizsgálatokat. -javasolta.
Edward a karjaiba vett és felvitt engem Carlisle után a dolgozószobába. A sarokban állt az ultrahanggép. Kedvesem pontosan a mellette lévő ágyhoz vitt és lefektetett rá, majd mellém ült a földre. Carlisle közben bekapcsolta a gépet, aminek fülsüketítő hangja volt. Edward két keze közé vette a bal kezem és feszülten figyelte a monitort, amin már meg kellett volna jelennie a képnek, ugyanis Carlisle már mozgatta azt az izét a hasamon. Semmi kép.
-Érdekes. -szólalt meg hosszú hallgatás után Edward. -A magzatburok nem enged belátást.
-Ahogy mondod. -helyeselt Carlisle. -A burok olyan vastag és erős, mint a vámpírbőr.
-Úgy látszik, kicsikém kiléte egy ideig még titok marad. -foglaltam össze. Tehát nem tudhatjuk, mi lesz a folytatás. De az biztos, hogy vagy jó lesz, vagy rossz. Valahol a kettő között.
Puszi: Betty
Hihetetlen, hogy gyerekem lesz Edwardtól. Még most is alig hiszem el. Edwardon is tisztán látszik, mennyire örül. Még sohasem láttam ennyi ideig vigyorogni egyfolytában.
Amikor a hajóban voltunk már, hangot is adott boldogságának. Egész úton a ránk váró családi életet tervezgettük. Hogy majd egyszer elköltözünk a Cullen házból egy saját kis birtokra nem messze a többiektől és hogy majd együtt fogjuk nevelgetni egy szívem alatt hordott lurkót, aki úgy érzem, fiú lesz.
Amikor a kikötőben ki akartam szállni, megbotlottam valamiben, és ha Edward nincs ott, pofára esek. Azonban szerelmem biztos karjai vasmarokként tartottak.
Talpra állított, majd a szemembe nézett. Én a fejemet fogva próbáltam észhez térni, de sehogy sem ment. Főleg ha Edward arany szemei megtalálják az enyémeket.
-Jól vagy, drágám? -kérdezte aggódva.
-Persze, csak egy kicsit zsong a fejem. -Valójában nagyon is fájt a fejem.
-Vigyelek a hátamon téged? -kérdezte, majd gyorsan kijavította magát. -Vagyis titeket?
Egy gyenge bökést éreztem bentről. Mintha a kis rugdosódó válaszolni akarna, csak azt várja, hogy közvetítsem.
-Nagyon örülnénk neki. -Én is, és a baba is. -tettem hozzá gondolatban. Nagy mosoly terült szét az arcomon, miközben Edward óvatosan a hátára segített. Maximum sebességen száguldott el velem egyenesen a sikátoron át a repülőtérig. Alig tűnt két percnek, mire odaértünk.
Szépen, kézen fogva besétáltunk a váróba, mint egy turbékoló gerlepár. Teljesen átlagosnak tűntünk.
-A jegyek le vannak foglalva. Siessünk, mert mindjárt indul a gépünk. -javasolta Edward.
Utolsók között szálltunk fel. Leghátul kaparintottunk meg két helyet. Én ültem az ablakhoz, Edward pedig mellém.
-Félúton cserélünk, hogy te is élvezhesd a panorámát. -kötöttem ki.
-Nekem te vagy a legszebb panoráma. -súgta a fülembe, majd gyengéden, de mégis szenvedélyesen megcsókolt.
A repülő felszállt, én pedig minden egyes mérfölddel egyre inkább megkönnyebbültem. Egész úton a pocakomat simogattam, miközben fejem Edward vállán pihent. Nem tartott sokáig, míg elaludtam.
Hosszú álomtalan álom után piszkált meg leendő férjem.
-Bells, ébredj! Most száll le a gép. -mondta bársonyos hangon és végigsimított az arcomon. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy felkeljek. De valamit válaszolnom kellett, ezért azt mondtam, ami először eszembe jutott.
-Jól van, anyu! Csak még 5 perc. -mondtam nyűgösen. Edward nevetni kezdett.
-Kislányom! Elkésel az iskolából és nem fogod látni Edwardot. -közölte nevetve. Be kellett ismernem, hogy hülyét mondtam. Én is nevetni kezdtem, ahogy visszagondoltam előbbi párbeszédünkre.
Amikor földet ért a gép, Edward segítő jobbat nyújtott.
-Még mindig fáj a fejed? -kérdezte. -Vigyelek?
-Szerintem nem kell. -válaszoltam, aztán egy határozott mozdulattal felálltam, de ugyanolyan határozottan meg is inogtam. Ez vagy azért van, mert felszedtem kb. 10 kilót, vagy mert az egyensúlyérzékem még tovább romlott, vagy a harmadik lehetőség, hogy a csillapíthatatlan fejfájásom teszi. Nem tudom, de a lényeg, hogy nem tudok megállni a lábamon. Edward derekamnál fogva magához húzott.
-Inkább maradj mellettem! -kértem.
Edward megfogta a csomagjainkat, majd elindultunk kifelé a váróból. A kijárat előtt megálltunk és Edward leültetett az egyik székre.
-Itt hagyhatlak titeket, amíg elhozom a kocsit? -kérdezte.
-Persze. Itt fogunk várni. -mondtam, majd Edward elém lépett és homlokon csókolt. Emberi tempóban hagyta el a várót, kettesbe hagyva a kisbabámmal, aki most megkergült. Össze-vissza rugdosott. Minden egyes rúgástól összerándultam és összeszorított fogakkal tűrtem. Már biztosan tiszta kék-zöld a hasam.
Amikor végre megpillantottam Edwardot az ajtóban, teljesen megkönnyebbültem. Erőt vettem magamon, felálltam és -még mindig a hasamat fogva- elindultam kedvesemhez. Amint odaértem, a karjaiba zárt és arcát hajamba temette. Kis idő múlva elhúzódott, de csak azért, hogy egy csókkal jutalmazzon.
-Angyalom, nem fájt, amikor leestél az égből? -kérdezte a kedvenc féloldalas mosolyommal. Kérdőn néztem rá. Hová lett az én úriemberem? Ez a mondat inkább Mike szájába illene, mint Edwardéba. Szomorúan sóhajtottam.
-Mi a baj? -kérdezte aggódva.
-Semmi, csak nem jó a dumád. Tudod, én az idősebbekre bukok. -mondtam csibészesen.
Válaszként újabb csókot kaptam.
-Rendben. Elvihetem a hintómon, kisasszony? -kérdezte és a kezét nyújtotta, hogy besegítsen.
-Megtisztelve érzem magam. -azzal odaadtam a kezem, kedvesemet pedig kinyitotta előttem a "hintója" ajtaját. Azonban újabb éles fájdalom nyilallt a hasamba, amitől megtorpantam.
-Minden rendben, drágám? -kérdezte Edward, majd a hasamra tette a kezét. Oda, ahol az előbb a baba megrúgott.
-Minden oké, de nem ülhetnék inkább hátra?
-Dehogyisnem. -azzal kinyitotta nekem a hátsó ajtót és betett az ülésbe. Homlokon csókolt, majd eltűnt. Fél pillanatba telt, mire a vezetőülésben termett. Én elhelyezkedtem az egész hátsó ülésen és felhúztam a lábaim.
-Mehetünk? -kérdezte szerelmem, miközben hátranézett.
-Persze.
Edward gázt adott és finoman kicsusszant a parkolóból. Engem újabb és újabb éles fájdalmak gyötörtek.
-Nyugalom EJ! Ne rugdosódj, kérlek. -könyörögtem már lassan sírva. -Ez fáj.
Edward egyre szorosabban fogta a kormányt. Nyilván emészti magát amiatt, amit azt hiszi, hogy velem tesz.
Aztán kedvesem hirtelen megszólalt. A szavaiban csak a kíváncsiság csengett.
-Kicsoda rugdos?
Nem jellemző rá, hogy visszakérdez miután mondtam valamit. Még akkor sem, ha csak magamnak motyogok. Egész biztos, hogy valami rosszat mondtam.
-EJ. Mint Edward Junior. -mondtam félve, de mégis hízelgően.
-Édes, és ha lány lesz? -kérdezte mosolyogva, majd hátranyúlt és végigsimított az arcomon.
-Nem tudom. Kitalálom, mire hazaérünk.
-Rendben.
Felértünk az országútra, ahol Edward felgyorsított a saját tempójára, amit mostantól nem fogok kritizálni. A fejemben közben keringtek a jobbnál jobb névötletek. Az Esme és Renée valamilyen fajta együttes nevét kutattam. Aztán megtaláltam a világ legszebb nevét.
-Röneszméj. -motyogtam.
-Tessék? -kérdezett vissza ismét Edward.
-Eljátszottam egy kicsit a Renée-vel és az Esme-vel. Ez jött ki. Tetszik?
-Gyönyörű név.
Közben megérkeztünk a Cullen házhoz. Edward kisegített a kocsiból.
-De én mégis úgy érzem, ő ott bent EJ és nem Renesmee. -mondtam megsimogatva a hasam.
Amikor kézen fogva besétáltunk a nappaliba, nem volt ott senki. Aztán Alice szökkent oda mellénk villámgyorsan.
-Sziasztok. -üdvözölt, aztán megölelt. Mikor elengedett, lassan végigmért tetőtől talpig.
-Szia, Alice. Carlisle hazaért már? -kérdezte Edward.
-Igen. -mondta Alice és felkiáltott leendő apósomnak.
-Ó, Bella, látom szépen kikerekedtél. -jegyezte meg a hasamra mutatva.
-Köszönöm. -mondtam gúnyosan, majd nyelvet öltöttem rá. Miért kell neki is a súlyommal viccelődnie? Ezek után Emmett vajon ilyen lesz? Egyáltalán nem akarom megtudni. -döntöttem el.
-Szia, Bella. -üdvözölt Carlisle nagy mosollyal az arcán. -Hogy érzed magad?
-Attól eltekintve, hogy a hasam tiszta véraláfutás, egészen jól vagyok.
-Remek. Akkor csináljuk meg azokat a vizsgálatokat. -javasolta.
Edward a karjaiba vett és felvitt engem Carlisle után a dolgozószobába. A sarokban állt az ultrahanggép. Kedvesem pontosan a mellette lévő ágyhoz vitt és lefektetett rá, majd mellém ült a földre. Carlisle közben bekapcsolta a gépet, aminek fülsüketítő hangja volt. Edward két keze közé vette a bal kezem és feszülten figyelte a monitort, amin már meg kellett volna jelennie a képnek, ugyanis Carlisle már mozgatta azt az izét a hasamon. Semmi kép.
-Érdekes. -szólalt meg hosszú hallgatás után Edward. -A magzatburok nem enged belátást.
-Ahogy mondod. -helyeselt Carlisle. -A burok olyan vastag és erős, mint a vámpírbőr.
-Úgy látszik, kicsikém kiléte egy ideig még titok marad. -foglaltam össze. Tehát nem tudhatjuk, mi lesz a folytatás. De az biztos, hogy vagy jó lesz, vagy rossz. Valahol a kettő között.
Puszi: Betty
2010. július 19., hétfő
10. fejezet /Bella/
Kicsit nagyon beindultam ma. Kaptok még egy fejezetet. Jó olvasást hozzá!
Másnap reggel túl korán keltem. Még sötétség volt, amikor kinyílt a szemem. Körbetapogattam az ágyat. Hűvös bőrű vőlegényem viszont nem volt az ágyban. Egy papírt markoltam meg hűvös keze helyett. Ez állt benne:
"Drága Menyasszonyom! Remélem nem lesz szükség erre a levélre, mert nem ébredsz fel, de ha mégis, akkor ne aggódj! Csak vadászok a közelben. Szeretlek.
Csókol: Edward"
Tehát megint elment nélkülem vadászni. Ezen egy ideig bosszankodtam, de hamar elszállt a mérgem, mert magam mellett akartam tudni Edwardot.
Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom és reflexszerűen a WC-re rohantam. A kagyló fölé hajoltam és sugárban hánytam. Ennek nem lesz jó vége. -gondoltam.
Egyszer csak meghallottam Edward hangját, ahogy keres, mint tegnap. Válaszolni azonban nem tudtam, mert még mindig a WC felett terpeszkedtem. Kedvesem akkor talált rám, amikor öblítettem a számat.
-Bella. -sóhajtott fel. A megkönnyebbülés tisztán hallatszódott a hangján. Aztán kemény hangon folytatta. -Csomagolj! Azonnal indulunk haza.
-De miért? Ez csak gyomorrontás. -Remélem.
-De nincs semmi gyógyszerünk rá. Erre nem készültünk. -közölte Edward.
-Ne aggódj! Majd elmúlik. -Remélem. Gondolkodásom fogmosásba rejtettem.
-Na jó, ha te nem jössz, akkor hívom Carlisle-t. -mondta Edward és már tárcsázta volna a számot.
-De mit tud tenni onnan Forks-ból? -kérdeztem.
-Hát, tudod ő vámpír és ha szólok neki, 2 órán belül itt van.
Egyszer csak eszembe jutott egy-két tény, amit nem vettünk figyelembe. Meghíztam, ami azt jelenti, sokat ettem. Állandóan fáradt vagyok, és ma reggel rosszul lettem. De ez képtelenség. Az egyetlen személy, amivel valaha szeretkeztem, egy vámpír.
Leültem a padlóra és számolni kezdtem újra és újra.
-Bells. Mi a baj? -kérdezte Edward sürgetően. Én csak feltartottam az ujjam jelezve, hogy várjon.
-Bella, mi az? -sürgetett és leült mellém, majd átkarolt.
-Edward, nem hiszem, hogy gyomorrontásom lenne. -közöltem magam elé meredve.
-Mi az, Bella? Én így megőrülök.
-Azt hiszem, terhes vagyok. -nyögtem ki.
Szerelmem kővé dermedt. Csúcs. De majd Carlisle segít. Félve ugyan, de kihalásztam Edward telefonját a zsebéből és tárcsáztam Carlisle számát. Első csöngésre felvette.
-Szia Edward! -szólt bele.
-Nem Edward vagyok. Itt Bella. -mondtam kicsit sem magabiztosan.
-Ó, helló Bella. Miben segíthetek?
-Lehetséges, hogy... -gyorsan kieresztettem. -terhes vagyok? -nyögtem. -Épp fél órája lettem rosszul.
-Gyomorrontás? -vetette fel a kézenfekvő ötletet.
-Nem hiszem, bár én is erre tippeltem. De nem ettem semmi rosszat az elmúlt időben.
-Értem. Lehet egy fura kérdésem? -kérdezte.
-Igen.
-Védekeztetek? -szegezte nekem a kérdést. Fene tudja. Véletlen volt az egész.
-Öhm... nem. -mondtam félve.
-Ezek szerint tényleg terhes vagy. Minden jel arra mutat. -állapította meg. -Van egy legenda, Ezerévente születik egy félig ember, félig vámpír kisgyerek. De már több, mint 2000 éve nem született ilyen gyermek. Ezért gondolja mindenki, hogy csak legenda.
Feszült figyelemmel hallgattam Carlisle szavait. A végére viszont elképedtem. Szóval én kétszeresen is különleges lennék? Nem csak az, akinek a legtöbb gondolata rejtély Edward számára, hanem még én leszek az, aki 2000 év után félvér gyereket szül.
-Bella, itt vagy? -kérdezte Carlisle.
-Persze. De most mihez kezdjünk?
-Gyertek haza minél előbb, hogy megvizsgálhassalak.
-Rendben. -mondtam, aztán egy erőteljes rúgást éreztem a méhemben. -Áu. -kiáltottam, mire odakaptam a hasamra.
-Megteszek mindent, csak ne aggódj!
-Oké. -mondtam és tetettem a telefont.
-Edward! -fordultam szerelmem felé. -Most már biztosan terhes vagyok. -mondtam egyre jobban felfelé görbülő szájjal. -Carlisle azt mondta, utazzunk haza minél előbb.
-Hát akkor csomagoljunk. -javasolta Edward. Felszökkent a földről, majd felsegített. Kézen fogott és mindketten fülig érő szájjal indultunk el pakolni.
Puszi: Betty
Másnap reggel túl korán keltem. Még sötétség volt, amikor kinyílt a szemem. Körbetapogattam az ágyat. Hűvös bőrű vőlegényem viszont nem volt az ágyban. Egy papírt markoltam meg hűvös keze helyett. Ez állt benne:
"Drága Menyasszonyom! Remélem nem lesz szükség erre a levélre, mert nem ébredsz fel, de ha mégis, akkor ne aggódj! Csak vadászok a közelben. Szeretlek.
Csókol: Edward"
Tehát megint elment nélkülem vadászni. Ezen egy ideig bosszankodtam, de hamar elszállt a mérgem, mert magam mellett akartam tudni Edwardot.
Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom és reflexszerűen a WC-re rohantam. A kagyló fölé hajoltam és sugárban hánytam. Ennek nem lesz jó vége. -gondoltam.
Egyszer csak meghallottam Edward hangját, ahogy keres, mint tegnap. Válaszolni azonban nem tudtam, mert még mindig a WC felett terpeszkedtem. Kedvesem akkor talált rám, amikor öblítettem a számat.
-Bella. -sóhajtott fel. A megkönnyebbülés tisztán hallatszódott a hangján. Aztán kemény hangon folytatta. -Csomagolj! Azonnal indulunk haza.
-De miért? Ez csak gyomorrontás. -Remélem.
-De nincs semmi gyógyszerünk rá. Erre nem készültünk. -közölte Edward.
-Ne aggódj! Majd elmúlik. -Remélem. Gondolkodásom fogmosásba rejtettem.
-Na jó, ha te nem jössz, akkor hívom Carlisle-t. -mondta Edward és már tárcsázta volna a számot.
-De mit tud tenni onnan Forks-ból? -kérdeztem.
-Hát, tudod ő vámpír és ha szólok neki, 2 órán belül itt van.
Egyszer csak eszembe jutott egy-két tény, amit nem vettünk figyelembe. Meghíztam, ami azt jelenti, sokat ettem. Állandóan fáradt vagyok, és ma reggel rosszul lettem. De ez képtelenség. Az egyetlen személy, amivel valaha szeretkeztem, egy vámpír.
Leültem a padlóra és számolni kezdtem újra és újra.
-Bells. Mi a baj? -kérdezte Edward sürgetően. Én csak feltartottam az ujjam jelezve, hogy várjon.
-Bella, mi az? -sürgetett és leült mellém, majd átkarolt.
-Edward, nem hiszem, hogy gyomorrontásom lenne. -közöltem magam elé meredve.
-Mi az, Bella? Én így megőrülök.
-Azt hiszem, terhes vagyok. -nyögtem ki.
Szerelmem kővé dermedt. Csúcs. De majd Carlisle segít. Félve ugyan, de kihalásztam Edward telefonját a zsebéből és tárcsáztam Carlisle számát. Első csöngésre felvette.
-Szia Edward! -szólt bele.
-Nem Edward vagyok. Itt Bella. -mondtam kicsit sem magabiztosan.
-Ó, helló Bella. Miben segíthetek?
-Lehetséges, hogy... -gyorsan kieresztettem. -terhes vagyok? -nyögtem. -Épp fél órája lettem rosszul.
-Gyomorrontás? -vetette fel a kézenfekvő ötletet.
-Nem hiszem, bár én is erre tippeltem. De nem ettem semmi rosszat az elmúlt időben.
-Értem. Lehet egy fura kérdésem? -kérdezte.
-Igen.
-Védekeztetek? -szegezte nekem a kérdést. Fene tudja. Véletlen volt az egész.
-Öhm... nem. -mondtam félve.
-Ezek szerint tényleg terhes vagy. Minden jel arra mutat. -állapította meg. -Van egy legenda, Ezerévente születik egy félig ember, félig vámpír kisgyerek. De már több, mint 2000 éve nem született ilyen gyermek. Ezért gondolja mindenki, hogy csak legenda.
Feszült figyelemmel hallgattam Carlisle szavait. A végére viszont elképedtem. Szóval én kétszeresen is különleges lennék? Nem csak az, akinek a legtöbb gondolata rejtély Edward számára, hanem még én leszek az, aki 2000 év után félvér gyereket szül.
-Bella, itt vagy? -kérdezte Carlisle.
-Persze. De most mihez kezdjünk?
-Gyertek haza minél előbb, hogy megvizsgálhassalak.
-Rendben. -mondtam, aztán egy erőteljes rúgást éreztem a méhemben. -Áu. -kiáltottam, mire odakaptam a hasamra.
-Megteszek mindent, csak ne aggódj!
-Oké. -mondtam és tetettem a telefont.
-Edward! -fordultam szerelmem felé. -Most már biztosan terhes vagyok. -mondtam egyre jobban felfelé görbülő szájjal. -Carlisle azt mondta, utazzunk haza minél előbb.
-Hát akkor csomagoljunk. -javasolta Edward. Felszökkent a földről, majd felsegített. Kézen fogott és mindketten fülig érő szájjal indultunk el pakolni.
Puszi: Betty
9. fejezet /Bella/
Meggyőztetek. Folytatom a történetet. Vagyis amúgy is folytattam eddig is, de nektek is megmutatom majd ezentúl is. Remélem nem pártoltatok el tőlem. Ha igen, akkor az az én hibám. Na de nem rizsázok többet. Jó olvasást! És nagyon szeretnék kapni 3 kommentet. :$
5 nap telt el az első alkalmunk óta. Azóta Edwarddal úgy vagyunk, mint a borsó meg a héja. Bár mikor nem úgy voltunk? Sosem ment el nélkülem sehová.
-Ne haragudj, drágám. -kezdte Edward egyik délután. Nem értettem, mire gondol ezzel, ezért kérdően néztem rá. -El kell mennem vadászni. Kicsit kiszellőztetni a fejem.
-Ne menj el! -kérleltem. -Akkor megint nehéz lesz mellettem lenned. -megragadtam a karját, hátha akkor maradásra bírhatom, de hiába.
-Tudom, kincsem. De figyelj! 10 perc és itt vagyok. -próbálkozott a meggyőzésemmel, nem sok sikerrel. Nem akartam akár egy percet is nélküle tölteni.
-Kérlek. -próbálkoztam tovább bociszemeimet bevetve. Aztán eszembe jutott egy dolog, ami talán beválhat. -Egyébként is azt mondtad, hogy legközelebb is veled mehetek vadászni.
Csípőre tettem a kezem, úgy vártam válaszára.
-Tudom, hogy ezt mondtam, de az nem azt jelenti, hogy ezentúl minden alkalommal velem jöhetsz, amíg ember vagy. A legközelebb azt jelentette, miután átváltoztál. -közölte Edward kemény hangon.
-Tehát itt akarsz hagyni? -kérdeztem.
-Bella! -szemembe nézett, úgy folytatta. -10 perc múlva itt vagyok. Ígérem.
-Szomjas vagyok, Edward. Vigyél magaddal! -kérleltem egy kis viccet bevetve. Úgy láttam, nem értékelte túlságosan a viccemet, mert elég mérgesen nézett rám. Megpróbáltam átölelni bocsánatkérés gyanánt, de eltolt magától.
-Bella! Kérek 5 percet! -mondta mérgesen. -És nem vagy szomjas.
Én tehetetlenül álltam előtte, miközben beszélt.
-A kaja a hűtőben van. Egyél valamit, amíg én nem vagyok. -adta ki az utasítást, majd homlokon csókolt és elment.
Durcásan kiballagtam a konyhába és megálltam a hűtő előtt. Már csak azért sem fogok enni. Inkább elmegyek sétálni az erdőbe. Hátha lesz ott egy-két őz. -gondoltam magamban.
Így is tettem. elindultam az erdőben. Ugyan a talaj tele van mindenféle indákkal, ágakkal, levelekkel, amiben garantáltan felbuktam volna, most mégsem volt sehol a bénázásom. Egyenletes ritmusban haladtam előre az erdő mélye felé.
Jó 5 perccel indulás után hallottam meg Edward aggódó hangját, amint engem szólít egyre hangosabban. Vissza akartam szólni, hogy: "Itt vagyok!", de azzal elárultam volna magam. Tehát csendben maradtam.
-Bella! Hol vagy?
Dühös lesz, amiért nem válaszolok, de nem érdekel. Még mindig durci-murci vagyok. Biztosan elindult már a keresésemre. Az illatomat követve meg fog találni. Jaj ne! És csakugyan. Egy perccel később a hátam mögül hallottam bársonyos hangját. Csodáltam volna, ha nem talál rám egy percen belül.
-Bella. Mi a fenét csinálsz te itt? -kérdezte választ nem várva. De én azért válaszoltam.
-Megsértődtem. Ha te nem viszel vadászni, majd vadászok én magam. -durcáskodtam. Edward ezen szélesen elvigyorodott.
-Bella. -ölelt magához. -Mit ettél? Mintha meghíztál volna. -közölte kuncogva.
-Köszönöm. -mondtam gúnyosan, miközben eltaszítottam magamtól.
-De komolyan. -váltott viccesből komolyra. -Menjünk vissza a házba és magad is meggyőződhetsz róla.
-Nem akarok. -Nem hagyom, hogy ő győzzön. Megállok a saját lábamon.
-Kár. Pedig Alice-féle fehérneműket akartam látni valakin, de ha nem... -mondta szomorúan. Tisztában voltam vele, hogy csak tetteti. de akkor is nagyon hatásos. Még engem is meghatott.
-Na jó, rendben. -egyeztem bele. Aztán hozzátettem. -Már ha jól mutatnak majd a dagadt testemen.
-Szívecském, én nem azért mondtam. -vigasztalt Edward, majd végigsimított az arcomon. A simogatás hirtelen átcsapott vad csókba. Óvatosságnak nyoma sem volt. Mint egy átlagos ember pár csókja. Azt viszont csak a bennfentesek tudhatják, hogy kettőnk közül csak én vagyok ember.
-Na megyünk, vagy itt sztriptízeljek? -kérdeztem nevetve.
-Menjünk. -válaszolta szerelmem, aztán felkapott a hátára és a házig suhant velem.
-Kezdek hozzászokni a tempódhoz. -jegyeztem meg, mikor lekászálódtam a hátáról. -Már nem is kell hánynom utána.
-Remek. -válaszolta mosolyogva, aztán hirtelen komoly lett. -Lehet egy kérésem?
-Persze. -vágtam rá.
-Megnéznéd, hogy nem szedtél-e fel pár kilót? Én azért aggódok, még ha te nem is. Ha azt mondod, nem, elmegyek szemorvoshoz.
-Te? Szemorvoshoz? -hitetlenkedtem, majd hangos nevetésbe kezdtem.
-Vicc volt. -mosolygott rám.
-De azért megnézem magam. -biztosítottam és tüstént a fürdőszobába mentem. Ott felálltam a nagy tükör előtt álló mérlegre és elámultam. Sokkal több kiló vagyok, mint amikor eljöttem Forks-ból. Tisztán emlékszem, hogy aznap reggel felálltam a mérlegre otthon és legalább 7 kilóval kevesebbet mutatott a mutató.
-Na igazam volt? -kérdezte Edward az ajtó mögül. Hangja aggódóan csengett.
Nem bírtam megszólalni. Még mindig alig hittem a szememnek. Edwardnak igaza volt, mint mindig.
-Bella. Igazam volt? -követelte. Most már az aggódásba egy kis sürgető él is csúszott.
-Sajnos igen. -feleltem elképedve.
-Bemehetek?
-Igen.
Edward egy hang nélkül jött be és karolt át hátulról.
-Nekem így is tetszel. -mondta.
-Tudom, de... -elakadtam.
-Mi az a de?
-Nem is tudom, csak rossz előérzetem van.
-Miféle rossz előérzet? -kérdezte.
-Nem tudom. -ismételtem összezavarodottan fogva a fejemet.
-Rosszul vagy? -kérdezte, majd védelmezően szorosabban ölelt.
-Nem. De nem tudom, mitől van ez.
-Nyugodj meg! Nem lesz baj. -lazított ölelésén és ahogy hátranéztem, megcsókolt. Válaszként egyre szorosabban öleltem magamhoz.
-Ha ember lennék, már kiszorítottad volna belőlem a szuszt. -nevetett Edward erőtlenül.
Nem érdekelt. Még erősebben szorítottam magamhoz.
-Bella. Én is szeretlek, de elengednél?
Azonnal elengedtem. Edward újra átölelt hátulról. Hátranéztem rá, és ő amint csak lehetett lecsapott az ajkaimra.
Puszi: Betty
5 nap telt el az első alkalmunk óta. Azóta Edwarddal úgy vagyunk, mint a borsó meg a héja. Bár mikor nem úgy voltunk? Sosem ment el nélkülem sehová.
-Ne haragudj, drágám. -kezdte Edward egyik délután. Nem értettem, mire gondol ezzel, ezért kérdően néztem rá. -El kell mennem vadászni. Kicsit kiszellőztetni a fejem.
-Ne menj el! -kérleltem. -Akkor megint nehéz lesz mellettem lenned. -megragadtam a karját, hátha akkor maradásra bírhatom, de hiába.
-Tudom, kincsem. De figyelj! 10 perc és itt vagyok. -próbálkozott a meggyőzésemmel, nem sok sikerrel. Nem akartam akár egy percet is nélküle tölteni.
-Kérlek. -próbálkoztam tovább bociszemeimet bevetve. Aztán eszembe jutott egy dolog, ami talán beválhat. -Egyébként is azt mondtad, hogy legközelebb is veled mehetek vadászni.
Csípőre tettem a kezem, úgy vártam válaszára.
-Tudom, hogy ezt mondtam, de az nem azt jelenti, hogy ezentúl minden alkalommal velem jöhetsz, amíg ember vagy. A legközelebb azt jelentette, miután átváltoztál. -közölte Edward kemény hangon.
-Tehát itt akarsz hagyni? -kérdeztem.
-Bella! -szemembe nézett, úgy folytatta. -10 perc múlva itt vagyok. Ígérem.
-Szomjas vagyok, Edward. Vigyél magaddal! -kérleltem egy kis viccet bevetve. Úgy láttam, nem értékelte túlságosan a viccemet, mert elég mérgesen nézett rám. Megpróbáltam átölelni bocsánatkérés gyanánt, de eltolt magától.
-Bella! Kérek 5 percet! -mondta mérgesen. -És nem vagy szomjas.
Én tehetetlenül álltam előtte, miközben beszélt.
-A kaja a hűtőben van. Egyél valamit, amíg én nem vagyok. -adta ki az utasítást, majd homlokon csókolt és elment.
Durcásan kiballagtam a konyhába és megálltam a hűtő előtt. Már csak azért sem fogok enni. Inkább elmegyek sétálni az erdőbe. Hátha lesz ott egy-két őz. -gondoltam magamban.
Így is tettem. elindultam az erdőben. Ugyan a talaj tele van mindenféle indákkal, ágakkal, levelekkel, amiben garantáltan felbuktam volna, most mégsem volt sehol a bénázásom. Egyenletes ritmusban haladtam előre az erdő mélye felé.
Jó 5 perccel indulás után hallottam meg Edward aggódó hangját, amint engem szólít egyre hangosabban. Vissza akartam szólni, hogy: "Itt vagyok!", de azzal elárultam volna magam. Tehát csendben maradtam.
-Bella! Hol vagy?
Dühös lesz, amiért nem válaszolok, de nem érdekel. Még mindig durci-murci vagyok. Biztosan elindult már a keresésemre. Az illatomat követve meg fog találni. Jaj ne! És csakugyan. Egy perccel később a hátam mögül hallottam bársonyos hangját. Csodáltam volna, ha nem talál rám egy percen belül.
-Bella. Mi a fenét csinálsz te itt? -kérdezte választ nem várva. De én azért válaszoltam.
-Megsértődtem. Ha te nem viszel vadászni, majd vadászok én magam. -durcáskodtam. Edward ezen szélesen elvigyorodott.
-Bella. -ölelt magához. -Mit ettél? Mintha meghíztál volna. -közölte kuncogva.
-Köszönöm. -mondtam gúnyosan, miközben eltaszítottam magamtól.
-De komolyan. -váltott viccesből komolyra. -Menjünk vissza a házba és magad is meggyőződhetsz róla.
-Nem akarok. -Nem hagyom, hogy ő győzzön. Megállok a saját lábamon.
-Kár. Pedig Alice-féle fehérneműket akartam látni valakin, de ha nem... -mondta szomorúan. Tisztában voltam vele, hogy csak tetteti. de akkor is nagyon hatásos. Még engem is meghatott.
-Na jó, rendben. -egyeztem bele. Aztán hozzátettem. -Már ha jól mutatnak majd a dagadt testemen.
-Szívecském, én nem azért mondtam. -vigasztalt Edward, majd végigsimított az arcomon. A simogatás hirtelen átcsapott vad csókba. Óvatosságnak nyoma sem volt. Mint egy átlagos ember pár csókja. Azt viszont csak a bennfentesek tudhatják, hogy kettőnk közül csak én vagyok ember.
-Na megyünk, vagy itt sztriptízeljek? -kérdeztem nevetve.
-Menjünk. -válaszolta szerelmem, aztán felkapott a hátára és a házig suhant velem.
-Kezdek hozzászokni a tempódhoz. -jegyeztem meg, mikor lekászálódtam a hátáról. -Már nem is kell hánynom utána.
-Remek. -válaszolta mosolyogva, aztán hirtelen komoly lett. -Lehet egy kérésem?
-Persze. -vágtam rá.
-Megnéznéd, hogy nem szedtél-e fel pár kilót? Én azért aggódok, még ha te nem is. Ha azt mondod, nem, elmegyek szemorvoshoz.
-Te? Szemorvoshoz? -hitetlenkedtem, majd hangos nevetésbe kezdtem.
-Vicc volt. -mosolygott rám.
-De azért megnézem magam. -biztosítottam és tüstént a fürdőszobába mentem. Ott felálltam a nagy tükör előtt álló mérlegre és elámultam. Sokkal több kiló vagyok, mint amikor eljöttem Forks-ból. Tisztán emlékszem, hogy aznap reggel felálltam a mérlegre otthon és legalább 7 kilóval kevesebbet mutatott a mutató.
-Na igazam volt? -kérdezte Edward az ajtó mögül. Hangja aggódóan csengett.
Nem bírtam megszólalni. Még mindig alig hittem a szememnek. Edwardnak igaza volt, mint mindig.
-Bella. Igazam volt? -követelte. Most már az aggódásba egy kis sürgető él is csúszott.
-Sajnos igen. -feleltem elképedve.
-Bemehetek?
-Igen.
Edward egy hang nélkül jött be és karolt át hátulról.
-Nekem így is tetszel. -mondta.
-Tudom, de... -elakadtam.
-Mi az a de?
-Nem is tudom, csak rossz előérzetem van.
-Miféle rossz előérzet? -kérdezte.
-Nem tudom. -ismételtem összezavarodottan fogva a fejemet.
-Rosszul vagy? -kérdezte, majd védelmezően szorosabban ölelt.
-Nem. De nem tudom, mitől van ez.
-Nyugodj meg! Nem lesz baj. -lazított ölelésén és ahogy hátranéztem, megcsókolt. Válaszként egyre szorosabban öleltem magamhoz.
-Ha ember lennék, már kiszorítottad volna belőlem a szuszt. -nevetett Edward erőtlenül.
Nem érdekelt. Még erősebben szorítottam magamhoz.
-Bella. Én is szeretlek, de elengednél?
Azonnal elengedtem. Edward újra átölelt hátulról. Hátranéztem rá, és ő amint csak lehetett lecsapott az ajkaimra.
Puszi: Betty
2010. július 14., szerda
Elegem van!
Nem értem, mért nem képes senki sem két nyomorult sort írni. Elvesztettem a bizalmat magamban. Eddig késztetést éreztem, hogy írjak, de már nem tudom, mit tegyek. Tehát NEM ÍROK TÖBBET!!!! Csak magamnak. Aki még akarja, hogy írjak, az írjon vagy itt, vagy MSN-en.
Viszlát.
Betty
Viszlát.
Betty
2010. július 12., hétfő
8. fejezet
Végre ezt is meghoztam. Remélem nem pártoltatok el tőlem. 4 komment. Jó olvasást!
/Edward/
Pillanatnyi szünet nélkül csókolóztunk. Hirtelen eszembe jutott, hogy Bellámnak egyenlőre még szüksége van levegőre. Gyengéden húzódtam el. Hevesen kapkodott levegő után.
-Meg akarsz fulladni, Bella? -kérdeztem.
-Nem, dehogy. -mondta immár nyugodt légzéssel. -De nem számít az sem. Akarlak!
Tehát ő is kíván engem. Akkor nosza, rajta. Újból csókolni kezdtem egyre vadabbul. Bella készségesen viszonozta csókjaimat, sőt még kezei el is indultak a pulóverom felé. Én sem voltam rest. Rögtön a blúzát kezdtem gombolni. Sehogy sem akart vége lenni a gomb áradatnak, ezért egy határozott mozdulattal megszabadítottam menyasszonyom a felsőjétől és abban a pillanatba továbbsiklottam szoknyája fodraira. Közben Bella megszabadított az ingemtől is, ami láthatóvá tette számára a felsőtestem. Szoknyáját finom mozdulattal csúsztattam le róla. Mivel Bells még mindig a nadrágomtól igyekezett megszabadítani, segítettem neki. Gyors mozdulattal kigomboltam, majd visszatértem eredeti úti célom felé, a hátához. Végigsimítottam rajta, de nem borzongott meg egy kicsit sem az érintésemtől. Kezeim a melltartóját keresték. Meg is találták a kapcsolót. Ösztönösen kapcsoltam ki. Bella kezei a mellkasomat kényeztették, majd kezeit felváltották ajkai. Finoman csókolta végig minden négyzet centiméteremet, miközben torkomból apró morgás tört elő. Nem a bennem lakozó szörnyeteg hangja volt ez, hanem a mélyen eltemetett emberi érzéseim. Ajkai egyre haladtak fel-le, oda-vissza, ami olyan forrósággal töltött el, amit már 90 éve nem éreztem. Szerelmem ajkai visszatértek az enyémekre, ahol nyelve utat tört magának, én pedig készségesen engedtem utat neki. Nagyon küzdenem kellett a vággyal, hogy minden ruhadarabot, ami még rajta maradt, letépjem, de ehelyett most én indultam felfedező útra felsőtestén. Végigcsókoltam hasa minden szegletét, majd felfelé indultam. Halk sóhajait hallgatva kezembe vettem mellének csábító halmát. Egy pillanatra végignéztem majdnem meztelen menyasszonyomon, majd letéptem róla a bugyit is. Bella összeráncolta a homlokát, majd bosszúból lehúzta rólam az alsónadrágot.
-Alice igazán jól választott fehérneműt. Kár, hogy tönkre kellett tennem. -gondolkodtam el.
-Bizony jól választott. -felelte Bella. -De ne félj! Van még. -nyugtatott meg mosolyogva.
Féloldalas mosollyal az arcomon a végére már elvesztem Bella természetes szépségében. Menyasszonyom ruha nélkül a legszebb. Ez maga a gyönyör. Éreztem, hogy a lábam közötti dudor egyre magasabb lesz.
***
/Bella/
Reggel kissé fáradtan keltem. Nem emlékeztem rögtön a tegnap éjjel történtekre, csak arra, hogy életem legszebb éjszakája volt a tegnapi.
Végigtapogattam az egész ágyat, de vőlegényem nem volt mellettem. Talán öltözködik.
Miközben a takaró alá is belestem, isten tudja miért, megpillantottam magam. Még mindig teljesen meztelen voltam. De sokkal jobban aggatsz az, hogy Edward nincs mellettem.
-Edward! -szólongattam egy kissé hangosan. Magam is meglepődtem, milyen rekedtes, álmoskás a hangom. Azonnal hallottam a levegő suhogását, ahogy vámpír sebességgel mellettem terem.
-Bella! -mondta, majd gyengéden megcsókolt. Ez a csók már nem volt olyan óvatos, mint az eddigiek. Szerintem a tegnap éjszaka mérföld kő volt mindkettőnk életében. Ezek után, úgy érzem, minden más lesz.
Egy pillanatra végignéztem szerelmemen. Nem volt rajta más, csak egy alsónadrág. Micsoda szerencse. Most gyönyörködhetek tökéletes mellkasában.
-Hallottam. -szólalt meg Edward kirántva gondolataim közül. Vajon melyik részét hallotta? Fölösleges kérdés. Az egészt. Ez a következménye annak, ha nem ügyelek a gondolataimra. Arcom rákvörössé vált.
-Így még szebb vagy! -dicsért meg, miközben végigsimított az arcomon. Minden alkalommal megborzongtam érintésétől, de most nem éreztem olyan jéghidegnek a bőrét. Szó nélkül magamhoz húztam és megcsókoltam pontosan úgy, ahogy az előbb ő csókolt, csak hosszabban. Karjaimat nyaka köré fontam, lábaim pedig derekát zártál körül. Ameddig erőm -és levegőm- engedte, játszottam ajkaival. Azonban amikor érzékelte, hogy nem bírom már szusszal, gyorsan eltolt magától.
-Bella. Néztél ma már tükörbe? -kérdezte Edward. Váratlanul ért a kérdés. Miért kellene tükörbe néznem?
-Nem. Szét vagyok zuhanva? -kérdeztem vissza meglepettségemnek hangot adva.
-Dehogyis. -tiltakozott automatikusan. -Szép vagy, csak tiszta véraláfutás a felsőtested.
-Micsoda? -felpattantam és a fürdőszobai nagy tükör elé vonszoltam magam. Csakugyan tiszta véraláfutás volt végig a karom két oldala. A mellkasomon is volt egy pár, valamint a csípőm környékén ezernyi.
-Sajnálom. -szólalt meg Edward lehajtott fejjel a hátam mögül. -Nem kellett volna...
-Ezt... te... csináltad? -dadogtam. Edward bólintott.
-De ez mégis hogyan történt? -kérdeztem.
-Az este elvesztettem a fejem és ez lett belőle. -ujjait a karomon lévő sérülések egyikébe helyezte. Az ujja nyoma pontosan odaillett. -Sikerült megállnom, hogy igyak a véredből, de nagyon sajnálom a véraláfutásokat.
-Semmi baj. Talán még hízeleg is, hogy ennyire kívánsz. -mondtam mézesmázos hangon.
-De Bella.
-Semmi de. Én így boldog vagyok, úgyhogy te is légy az! -követeltem.
Úgy láttam, megértette. Vagy a makacsságom győzte meg, vagy a képek, amiket a tegnap éjszakáról vetítettem neki gondolatban. Tehát én győztem!
Puszi: Betty
/Edward/
Pillanatnyi szünet nélkül csókolóztunk. Hirtelen eszembe jutott, hogy Bellámnak egyenlőre még szüksége van levegőre. Gyengéden húzódtam el. Hevesen kapkodott levegő után.
-Meg akarsz fulladni, Bella? -kérdeztem.
-Nem, dehogy. -mondta immár nyugodt légzéssel. -De nem számít az sem. Akarlak!
Tehát ő is kíván engem. Akkor nosza, rajta. Újból csókolni kezdtem egyre vadabbul. Bella készségesen viszonozta csókjaimat, sőt még kezei el is indultak a pulóverom felé. Én sem voltam rest. Rögtön a blúzát kezdtem gombolni. Sehogy sem akart vége lenni a gomb áradatnak, ezért egy határozott mozdulattal megszabadítottam menyasszonyom a felsőjétől és abban a pillanatba továbbsiklottam szoknyája fodraira. Közben Bella megszabadított az ingemtől is, ami láthatóvá tette számára a felsőtestem. Szoknyáját finom mozdulattal csúsztattam le róla. Mivel Bells még mindig a nadrágomtól igyekezett megszabadítani, segítettem neki. Gyors mozdulattal kigomboltam, majd visszatértem eredeti úti célom felé, a hátához. Végigsimítottam rajta, de nem borzongott meg egy kicsit sem az érintésemtől. Kezeim a melltartóját keresték. Meg is találták a kapcsolót. Ösztönösen kapcsoltam ki. Bella kezei a mellkasomat kényeztették, majd kezeit felváltották ajkai. Finoman csókolta végig minden négyzet centiméteremet, miközben torkomból apró morgás tört elő. Nem a bennem lakozó szörnyeteg hangja volt ez, hanem a mélyen eltemetett emberi érzéseim. Ajkai egyre haladtak fel-le, oda-vissza, ami olyan forrósággal töltött el, amit már 90 éve nem éreztem. Szerelmem ajkai visszatértek az enyémekre, ahol nyelve utat tört magának, én pedig készségesen engedtem utat neki. Nagyon küzdenem kellett a vággyal, hogy minden ruhadarabot, ami még rajta maradt, letépjem, de ehelyett most én indultam felfedező útra felsőtestén. Végigcsókoltam hasa minden szegletét, majd felfelé indultam. Halk sóhajait hallgatva kezembe vettem mellének csábító halmát. Egy pillanatra végignéztem majdnem meztelen menyasszonyomon, majd letéptem róla a bugyit is. Bella összeráncolta a homlokát, majd bosszúból lehúzta rólam az alsónadrágot.
-Alice igazán jól választott fehérneműt. Kár, hogy tönkre kellett tennem. -gondolkodtam el.
-Bizony jól választott. -felelte Bella. -De ne félj! Van még. -nyugtatott meg mosolyogva.
Féloldalas mosollyal az arcomon a végére már elvesztem Bella természetes szépségében. Menyasszonyom ruha nélkül a legszebb. Ez maga a gyönyör. Éreztem, hogy a lábam közötti dudor egyre magasabb lesz.
***
/Bella/
Reggel kissé fáradtan keltem. Nem emlékeztem rögtön a tegnap éjjel történtekre, csak arra, hogy életem legszebb éjszakája volt a tegnapi.
Végigtapogattam az egész ágyat, de vőlegényem nem volt mellettem. Talán öltözködik.
Miközben a takaró alá is belestem, isten tudja miért, megpillantottam magam. Még mindig teljesen meztelen voltam. De sokkal jobban aggatsz az, hogy Edward nincs mellettem.
-Edward! -szólongattam egy kissé hangosan. Magam is meglepődtem, milyen rekedtes, álmoskás a hangom. Azonnal hallottam a levegő suhogását, ahogy vámpír sebességgel mellettem terem.
-Bella! -mondta, majd gyengéden megcsókolt. Ez a csók már nem volt olyan óvatos, mint az eddigiek. Szerintem a tegnap éjszaka mérföld kő volt mindkettőnk életében. Ezek után, úgy érzem, minden más lesz.
Egy pillanatra végignéztem szerelmemen. Nem volt rajta más, csak egy alsónadrág. Micsoda szerencse. Most gyönyörködhetek tökéletes mellkasában.
-Hallottam. -szólalt meg Edward kirántva gondolataim közül. Vajon melyik részét hallotta? Fölösleges kérdés. Az egészt. Ez a következménye annak, ha nem ügyelek a gondolataimra. Arcom rákvörössé vált.
-Így még szebb vagy! -dicsért meg, miközben végigsimított az arcomon. Minden alkalommal megborzongtam érintésétől, de most nem éreztem olyan jéghidegnek a bőrét. Szó nélkül magamhoz húztam és megcsókoltam pontosan úgy, ahogy az előbb ő csókolt, csak hosszabban. Karjaimat nyaka köré fontam, lábaim pedig derekát zártál körül. Ameddig erőm -és levegőm- engedte, játszottam ajkaival. Azonban amikor érzékelte, hogy nem bírom már szusszal, gyorsan eltolt magától.
-Bella. Néztél ma már tükörbe? -kérdezte Edward. Váratlanul ért a kérdés. Miért kellene tükörbe néznem?
-Nem. Szét vagyok zuhanva? -kérdeztem vissza meglepettségemnek hangot adva.
-Dehogyis. -tiltakozott automatikusan. -Szép vagy, csak tiszta véraláfutás a felsőtested.
-Micsoda? -felpattantam és a fürdőszobai nagy tükör elé vonszoltam magam. Csakugyan tiszta véraláfutás volt végig a karom két oldala. A mellkasomon is volt egy pár, valamint a csípőm környékén ezernyi.
-Sajnálom. -szólalt meg Edward lehajtott fejjel a hátam mögül. -Nem kellett volna...
-Ezt... te... csináltad? -dadogtam. Edward bólintott.
-De ez mégis hogyan történt? -kérdeztem.
-Az este elvesztettem a fejem és ez lett belőle. -ujjait a karomon lévő sérülések egyikébe helyezte. Az ujja nyoma pontosan odaillett. -Sikerült megállnom, hogy igyak a véredből, de nagyon sajnálom a véraláfutásokat.
-Semmi baj. Talán még hízeleg is, hogy ennyire kívánsz. -mondtam mézesmázos hangon.
-De Bella.
-Semmi de. Én így boldog vagyok, úgyhogy te is légy az! -követeltem.
Úgy láttam, megértette. Vagy a makacsságom győzte meg, vagy a képek, amiket a tegnap éjszakáról vetítettem neki gondolatban. Tehát én győztem!
Puszi: Betty
2010. július 11., vasárnap
Twilight csapat (vers)
Sziasztok! Addig, míg nem gépelem be a következő fejezetet, szeretném megosztani veletek a csapatunk egyik fő művét. A Twilight csapat verse önmagukról.
Címe az nincs. Bocs.
Twilight csapat a nyerő,
Mert mindig ők a legelsők.
Mi csak lányok vagyunk,
Mindig jó a kiállásunk.
Minden nap csak röhögünk,
Össze-vissza hülyülünk.
A többiek sírhatnak,
Mert mi vagyunk a legjobbak.
Minden trükköt bevetünk,
Hogy minden versenyt megnyerjünk.
A legbecsületesebbek mi vagyunk,
Mert csak csajok vagyunk.
Íme. Remélem tetszik. Nekem nagyon sokat jelent, hogy volt egy feladat, amiben egy kicsit írói önmagam lehettem. Bár nem olyan sok származik tőlem, ami a szöveget illeti, de egy-két sort én tökéletesítettem. Én írtam le, és olvastam fel. Tök jó volt. Be voltam ugyan tojva egy kicsit, de attól még nagy élmény volt.
Na megyek aludni. Jóéjt mindenkinek!
Puszi: Betty
Ui.: A mellékelt képen a csapatunk táblája van, ami szintén az én művem. És holnap felteszem a többi cuccot is, amit nyertünk vagy csináltunk.
2010. július 10., szombat
8. fejezet *RÉSZLET*
Sziasztok! Itt egy kis részlet.
"-De ez mégis hogyan történt? -kérdeztem.
-Az este elvesztettem a fejem és ez lett belőle. -ujjait a karomon lévő sérülések egyikébe helyezte. Az ujja nyoma pontosan odaillett. -Sikerült megállnom, hogy igyak a véredből, de nagyon sajnálom a véraláfutásokat."
Remélem tetszett. Hétfőn jövök.
Puszi: Betty
"-De ez mégis hogyan történt? -kérdeztem.
-Az este elvesztettem a fejem és ez lett belőle. -ujjait a karomon lévő sérülések egyikébe helyezte. Az ujja nyoma pontosan odaillett. -Sikerült megállnom, hogy igyak a véredből, de nagyon sajnálom a véraláfutásokat."
Remélem tetszett. Hétfőn jövök.
Puszi: Betty
2010. július 5., hétfő
7. fejezet /Edward/
Sziasztok. Ma nagyon beindultam. Legszívesebben egész nap ezt gépelném, de nem lehet. 12-ig van időm. :( De nem húzom az időt. Jó olvasást. És szeretnék kapni 5 kommentet. Nem olyan nehéz ez.
Döntésképtelenségemnek véget kell vetnem. El kell mondanom Bellának a tervem.
Döntöttem. Elmondom, de csak ha rákérdez. Annyira úgysem látszik rajtam, hogy folyton el vagyok gondolkodva.
Mire ezt végiggondoltam, egy meleg kezet éreztem az arcomon.
-Jó reggelt, báránykám! -fordultam Bella felé. Ezen név hallatán mosoly terült szét az arcán, ami nem sokkal később lefagyott. Aggódó tekintettel nézett rám.
-Min rágódsz, amióta megérkeztünk? -kérdezte váratlanul. Tévedtem. Az elgondolkodásaim nyilvánvalóak voltak. Tehát itt a vallomás ideje. Kicsit korai ugyan, de megígértem magamnak.
-Hát... -kezdtem bizonytalanul, mert még nem állt bennem össze, mit fogok mondani. -Az a helyzet, hogy szeretném, ha az örökkévalóságig velem maradnál.
Láttam kedvesemen, hogy nem érti. Talán túl álmos még a vallomásomhoz. Már mindegy. Ő akarta annyira tudni. Majd ha teljesen felébredt, megérti. Inkább dúdolni kezdtem az altatóját. El is szenderedett a szám közepén. Én pedig egy jobb, érthetőbb megfogalmazáson kezdtem töprengeni. Órák múlva Bella forgolódni kezdtett. Majd kipattant a szeme és a kezem után nyúlt, ami szerencsére nem volt messze. Hevesen kapkodta a levegőt.
-Edward! -sóhajtotta megkönnyebbülten. -Hála az égnek. -mondta, majd átölelt.
-Mi a baj, drágám? Rosszat álmodtál?-kérdeztem.
-Igen. -mondta, de elcsuklott a hangja az előtörő könnyektől. Most kérés nélkül elkezdte mesélni az álmát.
-Szörnyű volt. Az egyik pillanatban még veled voltam a szobádban, aztán egyszer csak az öntudatlanság elrántott tőled... -ösztönösen szorosabban öleltem. -...és valamiféle tűz szét akart tépni. De nem kívülről, hanem inkább az ereimben.
-Ne aggódj! Nem lesz semmi baj. -nyugtattam meg haját simogatva.
-Tudom. De én nem bírok távol lenni tőled. -ismerte be. -Akkor olyan üresnek érzem magam. Mintha egy hatalmas lyuk lenne a mellkasomon. Egy örökkévalóság, mire a vadászatból visszaérsz.
Nem tudtam megszólalni. Azt eddig is tudtam, hogy szeret, de azt nem gondoltam volna "álmomban" sem, hogy ilyen nehéz neki nélkülem. De annak gondolatára, hogy minden emberileg és nem emberileg lehetséges módon (Eclipse :P) hozzám akarja kötni magát, megdobbant halott, mozdulatlan szívem.
-Ha már az örökkévalóságnál tarunk... -váltott szomorúból kicsit vidámabb hangnemre. -Képzeld, álmodtam egy olyat is, hogy azt mondtad, hogy örökké velem akarsz lenni.
Ledöbbentem. Szóval álomnak hiszi. Fel kell világosítanom.
-Az nem álom volt, kedvesem. -mondtam lágyan orcáját simogatva. Legszebb mosolyommal fűszerezve.
-Nem álom? -képedt el a legszebb teremtés a földön.
Ráztam a fejem.
-Te nem vagy olyan kreatív, hogy ilyeneket álmodj. -viccelődtem. Bella sértődötten keresztbe vonta a karját a mellén, miközben elfordult tőlem. Mint egy durcás kisgyerek, aki nem kapta meg a Medve sajtját. (xD)
Alig egy perccel később megenyhült és újból megölelt. Nem tudtam a mozdulatát mire vélni. Bár mikor volt Bellának egyetlen épeszű reakciója?
-Ha azt akarod, hogy veled maradjak örökre az azt jelenti, hogy... -puhatolózott Bella. Végre rájött.
-Mondd csak ki, drágám! -ösztönöztem izgatottan.
-Át fogsz változtatni?
-Igen, Bella. Az esküvő után bármikor megteszem. Amikor csak akarod.
Láttam, hogy kissé legörbül a szája. Mintha bizonytalan lenne.
-Nem akarod? -kérdeztem kissé szomorkásan.
-Hogyne akarnám. -cáfolt rá. -De Edward... -közelebb húzódott hozzám, és a szemembe mondta. -Nem kell ekkora önmegtartóztatást vállalnod, ha úgy érzed, nem fog menni. Akkor inkább várjunk vele egy kicsit.
-Semmiben nem voltam még biztosabb. Mert tudom, hogy ezt szeretnéd. -vallottam be mélyen elveszve gyönörű, csokoládébarna szemeiben. Ajkai után nyúltam és lágyan megcsókoltam. Nem húzódtam el időben, ami az így is törékeny önuralmam rovására ment. Épp a határt készültem átlépni, mikor észbekaptam és reflexszerűen elhúzódtam.
-Köszönöm. -ölelt magához és arcát a nyakamba rejtette. -köszönöm, hogy iyen nagy áldozatot vállalsz értem. Nem is érdemlem meg.
-Dehogynem. -mondtam teljes mértékben biztosan, majd hátát kezdtem simogatni.
Az egész napot átkirándultuk. Jártunk a korallzátonyon, ahol még búvárkodhattunk is. Vagyis csak Bella búvárkodott. Én inkább az erőfitogtatással voltam elfoglalva, és hogy mennyi ideig bírom levegő nélkül.
Délután hegyet másztunk. De azt sem a hagyományos módon. Bella mászott oltalmazó kezeim alatt. Sokkal biztonságosabb így, de úgy láttam az arcán, hogy rettentően dühíti, hogy ennyire vigyázok rá.
Este hulla fáradtan esett be szerelmem a hálószobába.
-Úgy látom, elfáradtál. -állapítottam meg kuncogva.
-De szerintem te is. -kockáztatta meg. Nem volt igaza. -Majd én felrázom a hangulatot. -jelentette ki és elvonult a fürdőszobába magára zárva az ajtót. Pár perc múlva átsétált a gardróbba, pár perc elteltével pedig vissza a fürdőbe. Nem sokkal később lenyomódott a tölgyfaajtó kilincse. Úgy éreztem, különösen figyelnem kell, ezért a szemem az ajtóra szegeztem. Káprázatos menyasszonyom kilépett a fürdőszobából. Egy csodás, rövid ujjú, mélykék blúz volt rajta egy fodros, fekete szoknyával, ami alig takarta el tökéletes combjait. A lábán egy lapos talpú, fekete balettcipő volt. A haját kontyba tűzte egy nagy csattal, amit azonnal kivett, hogy haját megrázva bársonyos, gesztenyebarna haja a vállára omoljon. Kacérkodó tekintettel bámult rám és várta, hogy szóhoz jussak. De nem ment. Aprólékosan végigmértem szerelmem minden egyes négyzetcentiméterét, de nem tudtam betelni vele. Vágyakozásom kezdett utat törni magának. Féloldalas mosolyom elfoglalta a helyét, mire Bella rámvetette magát. Számítottam erre a reakcióra, mégis váratlanul ért. Hevesen kezdett csókolni, miközben lerúgta magáról a cipellőket. Egy pillanatra elhúzódtam, hogy elmondjam neki, amit már valószínűleg tud.
-Szemkápráztató vagy! -dícsértem meg, és most én estem neki. A vágyam má régen felülmúlta vérszomjamat, szóval nem érdekel a vére. Én Bellát akarom. MOST. Kívánom, akár a drogos a heroint. Nem tudok neki ellenállni, főleg ha ilyen szexi.
-Szóval így akarsz felrázni? -kérdeztem. -Nincs ellenemre.
-Nekem sem. -felelte és újból megcsókolt. Hevesebben, mint az előbb.
Puszi: Betty
Döntésképtelenségemnek véget kell vetnem. El kell mondanom Bellának a tervem.
Döntöttem. Elmondom, de csak ha rákérdez. Annyira úgysem látszik rajtam, hogy folyton el vagyok gondolkodva.
Mire ezt végiggondoltam, egy meleg kezet éreztem az arcomon.
-Jó reggelt, báránykám! -fordultam Bella felé. Ezen név hallatán mosoly terült szét az arcán, ami nem sokkal később lefagyott. Aggódó tekintettel nézett rám.
-Min rágódsz, amióta megérkeztünk? -kérdezte váratlanul. Tévedtem. Az elgondolkodásaim nyilvánvalóak voltak. Tehát itt a vallomás ideje. Kicsit korai ugyan, de megígértem magamnak.
-Hát... -kezdtem bizonytalanul, mert még nem állt bennem össze, mit fogok mondani. -Az a helyzet, hogy szeretném, ha az örökkévalóságig velem maradnál.
Láttam kedvesemen, hogy nem érti. Talán túl álmos még a vallomásomhoz. Már mindegy. Ő akarta annyira tudni. Majd ha teljesen felébredt, megérti. Inkább dúdolni kezdtem az altatóját. El is szenderedett a szám közepén. Én pedig egy jobb, érthetőbb megfogalmazáson kezdtem töprengeni. Órák múlva Bella forgolódni kezdtett. Majd kipattant a szeme és a kezem után nyúlt, ami szerencsére nem volt messze. Hevesen kapkodta a levegőt.
-Edward! -sóhajtotta megkönnyebbülten. -Hála az égnek. -mondta, majd átölelt.
-Mi a baj, drágám? Rosszat álmodtál?-kérdeztem.
-Igen. -mondta, de elcsuklott a hangja az előtörő könnyektől. Most kérés nélkül elkezdte mesélni az álmát.
-Szörnyű volt. Az egyik pillanatban még veled voltam a szobádban, aztán egyszer csak az öntudatlanság elrántott tőled... -ösztönösen szorosabban öleltem. -...és valamiféle tűz szét akart tépni. De nem kívülről, hanem inkább az ereimben.
-Ne aggódj! Nem lesz semmi baj. -nyugtattam meg haját simogatva.
-Tudom. De én nem bírok távol lenni tőled. -ismerte be. -Akkor olyan üresnek érzem magam. Mintha egy hatalmas lyuk lenne a mellkasomon. Egy örökkévalóság, mire a vadászatból visszaérsz.
Nem tudtam megszólalni. Azt eddig is tudtam, hogy szeret, de azt nem gondoltam volna "álmomban" sem, hogy ilyen nehéz neki nélkülem. De annak gondolatára, hogy minden emberileg és nem emberileg lehetséges módon (Eclipse :P) hozzám akarja kötni magát, megdobbant halott, mozdulatlan szívem.
-Ha már az örökkévalóságnál tarunk... -váltott szomorúból kicsit vidámabb hangnemre. -Képzeld, álmodtam egy olyat is, hogy azt mondtad, hogy örökké velem akarsz lenni.
Ledöbbentem. Szóval álomnak hiszi. Fel kell világosítanom.
-Az nem álom volt, kedvesem. -mondtam lágyan orcáját simogatva. Legszebb mosolyommal fűszerezve.
-Nem álom? -képedt el a legszebb teremtés a földön.
Ráztam a fejem.
-Te nem vagy olyan kreatív, hogy ilyeneket álmodj. -viccelődtem. Bella sértődötten keresztbe vonta a karját a mellén, miközben elfordult tőlem. Mint egy durcás kisgyerek, aki nem kapta meg a Medve sajtját. (xD)
Alig egy perccel később megenyhült és újból megölelt. Nem tudtam a mozdulatát mire vélni. Bár mikor volt Bellának egyetlen épeszű reakciója?
-Ha azt akarod, hogy veled maradjak örökre az azt jelenti, hogy... -puhatolózott Bella. Végre rájött.
-Mondd csak ki, drágám! -ösztönöztem izgatottan.
-Át fogsz változtatni?
-Igen, Bella. Az esküvő után bármikor megteszem. Amikor csak akarod.
Láttam, hogy kissé legörbül a szája. Mintha bizonytalan lenne.
-Nem akarod? -kérdeztem kissé szomorkásan.
-Hogyne akarnám. -cáfolt rá. -De Edward... -közelebb húzódott hozzám, és a szemembe mondta. -Nem kell ekkora önmegtartóztatást vállalnod, ha úgy érzed, nem fog menni. Akkor inkább várjunk vele egy kicsit.
-Semmiben nem voltam még biztosabb. Mert tudom, hogy ezt szeretnéd. -vallottam be mélyen elveszve gyönörű, csokoládébarna szemeiben. Ajkai után nyúltam és lágyan megcsókoltam. Nem húzódtam el időben, ami az így is törékeny önuralmam rovására ment. Épp a határt készültem átlépni, mikor észbekaptam és reflexszerűen elhúzódtam.
-Köszönöm. -ölelt magához és arcát a nyakamba rejtette. -köszönöm, hogy iyen nagy áldozatot vállalsz értem. Nem is érdemlem meg.
-Dehogynem. -mondtam teljes mértékben biztosan, majd hátát kezdtem simogatni.
Az egész napot átkirándultuk. Jártunk a korallzátonyon, ahol még búvárkodhattunk is. Vagyis csak Bella búvárkodott. Én inkább az erőfitogtatással voltam elfoglalva, és hogy mennyi ideig bírom levegő nélkül.
Délután hegyet másztunk. De azt sem a hagyományos módon. Bella mászott oltalmazó kezeim alatt. Sokkal biztonságosabb így, de úgy láttam az arcán, hogy rettentően dühíti, hogy ennyire vigyázok rá.
Este hulla fáradtan esett be szerelmem a hálószobába.
-Úgy látom, elfáradtál. -állapítottam meg kuncogva.
-De szerintem te is. -kockáztatta meg. Nem volt igaza. -Majd én felrázom a hangulatot. -jelentette ki és elvonult a fürdőszobába magára zárva az ajtót. Pár perc múlva átsétált a gardróbba, pár perc elteltével pedig vissza a fürdőbe. Nem sokkal később lenyomódott a tölgyfaajtó kilincse. Úgy éreztem, különösen figyelnem kell, ezért a szemem az ajtóra szegeztem. Káprázatos menyasszonyom kilépett a fürdőszobából. Egy csodás, rövid ujjú, mélykék blúz volt rajta egy fodros, fekete szoknyával, ami alig takarta el tökéletes combjait. A lábán egy lapos talpú, fekete balettcipő volt. A haját kontyba tűzte egy nagy csattal, amit azonnal kivett, hogy haját megrázva bársonyos, gesztenyebarna haja a vállára omoljon. Kacérkodó tekintettel bámult rám és várta, hogy szóhoz jussak. De nem ment. Aprólékosan végigmértem szerelmem minden egyes négyzetcentiméterét, de nem tudtam betelni vele. Vágyakozásom kezdett utat törni magának. Féloldalas mosolyom elfoglalta a helyét, mire Bella rámvetette magát. Számítottam erre a reakcióra, mégis váratlanul ért. Hevesen kezdett csókolni, miközben lerúgta magáról a cipellőket. Egy pillanatra elhúzódtam, hogy elmondjam neki, amit már valószínűleg tud.
-Szemkápráztató vagy! -dícsértem meg, és most én estem neki. A vágyam má régen felülmúlta vérszomjamat, szóval nem érdekel a vére. Én Bellát akarom. MOST. Kívánom, akár a drogos a heroint. Nem tudok neki ellenállni, főleg ha ilyen szexi.
-Szóval így akarsz felrázni? -kérdeztem. -Nincs ellenemre.
-Nekem sem. -felelte és újból megcsókolt. Hevesebben, mint az előbb.
Puszi: Betty
2010. július 4., vasárnap
Béta kerestetik és friss részlet...
Sziasztok!
Rég nem frisseltem. És sajnos most sem amiatt jöttem. Azért jöttem, mert elvesztettem a hitem. Nem tudom, akarok-e tovább írni. :'( Nagyon elkeserít, hogy alig kapok komikat. :(
Egy jó barátom (akinek ezúton is köszönöm a sok vigasztalást... köszi, Nymphi) javasolta, hogy szerezzek magamnak egy bétát. Tehát most meghirdetem.
BÉTA KERESTETIK!!!!
Akit érdekel, írjon ide komiba, vagy mail-ben(porsche911turbo@freemail.hu).
Jövő hétvégén jövök véglegesen haza.
De hogy addig is legyen min rágódni, egy részletet írok most nektek.
"-Ha azt akarod, hogy veled maradjak örökre az azt jelenti, hogy... -puhatolózott Bella. Végre rájött.
-Mondd csak ki, drágám! -ösztönöztem izgatottan.
-Át fogsz változtatni?
-Igen, Bella. Az esküvő után bármikor megteszem. Amikor csak akarod."
Ezzel a részlettel búcsúzok addig, amíg táborban leszek.
Millió Puszi: Betty
Ui.: Ha holnap délelőtt sikerül begépelnem a 7. fejit, akkor újabb részletet kaptok. Természetesen a 8. fejezetből. ;)
Ja és készen van kéziratban a 12. feji is. Csak be kell gépelni.
Na de ennyi elég. Ne feledjétek. BÉTÁT KERESEK!!!
Jó éjt mindenkinek.
Rég nem frisseltem. És sajnos most sem amiatt jöttem. Azért jöttem, mert elvesztettem a hitem. Nem tudom, akarok-e tovább írni. :'( Nagyon elkeserít, hogy alig kapok komikat. :(
Egy jó barátom (akinek ezúton is köszönöm a sok vigasztalást... köszi, Nymphi) javasolta, hogy szerezzek magamnak egy bétát. Tehát most meghirdetem.
BÉTA KERESTETIK!!!!
Akit érdekel, írjon ide komiba, vagy mail-ben(porsche911turbo@freemail.hu).
Jövő hétvégén jövök véglegesen haza.
De hogy addig is legyen min rágódni, egy részletet írok most nektek.
"-Ha azt akarod, hogy veled maradjak örökre az azt jelenti, hogy... -puhatolózott Bella. Végre rájött.
-Mondd csak ki, drágám! -ösztönöztem izgatottan.
-Át fogsz változtatni?
-Igen, Bella. Az esküvő után bármikor megteszem. Amikor csak akarod."
Ezzel a részlettel búcsúzok addig, amíg táborban leszek.
Millió Puszi: Betty
Ui.: Ha holnap délelőtt sikerül begépelnem a 7. fejit, akkor újabb részletet kaptok. Természetesen a 8. fejezetből. ;)
Ja és készen van kéziratban a 12. feji is. Csak be kell gépelni.
Na de ennyi elég. Ne feledjétek. BÉTÁT KERESEK!!!
Jó éjt mindenkinek.
2010. június 20., vasárnap
6. fejezet /Edward/
Most jó kedvemben vagyok, úgyhogy a legutóbbi fejezetet is megkapjátok. Csak annyi a gond, hogy nincs több előre megírt feji, úgyhogy ki kell várnotok, míg megírom a 7.-et. De addig jó olvasást az 5-6. fejezethez.
Hihetetlen, hogy ez a lány, aki most a hajamat szántja ujjaival, a feleségem lesz. El sem tudom mondani, mennyire örülök. Létezésem értelme tényleg hozzám jön. Ezen a mámoros pillanatok között lebegve hallattam meg a világegyetem legeslegszebb hangját.
-Szeretlek! -üzente Bella gondolatban. Kinyitottam a szemem és újdonsült menyasszonyom csokoládébarna szemeivel találtam szembe magam.
-Te vagy az életem! -suttogtam fülébe. Bár sokkal inkább mondtam volna mást. De a "sors" szó eléggé csöpögősen hangzott volna.
Bellám gondolkodott egy kicsit, majd így szólt.
-Már nem is vagyok éhes.
-Akkor menjünk! -javasoltam. Kedvesem erre a kijelentésemre rögtön felugrott és a bejárati ajtó felé ballagott. Ott hagytam az azstalon 200 dollárt. Talán elég lesz borravalónak.
Az étterem előtt várt rám Bella, majd amint kiléptem az ajtón, odaszökkent mellém és belekapaszkodott a karomba. Én pedig úriember módjára vezettem végig a kivilágított sétálóutcán. Rengeteg gondolat motoszkált a fejemben a járókelők fejéből. De volt egy, ami majdnem minden tizenéves lány agyában megfordult. "Vajon nekem is lett volna esélyem?" Egyszerű a válasz. Nem. Az én szívemet Bella hódította meg, és nem vagyok hajlandó másnak is adni belőle. Önző dolog, de ezt betartom.
Gondolataimból menyasszonyom rántott ki.
-Ezt a gyűrűt ha jól sejtem, te választottad. -konckáztatta meg.
-Igen. -feleltem, majd hozzátettem. -De Alice is segített.
-És gyanítom, tegnap este ezért mentél el.
-Így van.
-Imádlak. -mondta, azzal megcsókolt. Készségesen viszonoztam csókját, ám egy pillanatban elvesztettem az eszem. Egyre erősebben kezdtem csókolni kedvesem, aki vadságomat látva rám kiáltott.
-Edward, állj le! Ez fáj! -üvöltötte gondolatban. Erre a két szóra menten hátra ugtottam. Kedvesem hevesen kapkodta a levegőt, majd feltápászkodott.
-Sajnálom! Nem akartam! -mentegetőztem. -Hol fáj, drágám?
-Már sehol. Csak keményebb volt a csókod, mint általában. De ennek örülök. -mondta, hogy megnyugtasson. Sikertelenül tette.
-Vigyelek a hajóig? -kérdeztem.
Bólogatott. Kézen fogtam, majd elvonultunk a legközelebbi sikátorba. Ott felkaptam a hátamra és elsuhantam vele. A kikötőben meglepetésvendégünk érkezett.
-Sziasztok! -üdvözölt minket Alice. -Látom menyegző lesz. -pillantott Bella jobb kezére.
-Bizony. -helyeselt Bella. Ennyire még sohasem örült semminek. Bár én is kimondhatatlanul örülök, hogy életem értelme hajlandó 17 évesen megházasodni. De az öröm ezúttal csak mérsékelten tört elő.
-Megszervezhetem? -kérdezte mohón Alice.
-Van más választásunk? -kérdeztem irónikusan. Húgom gúnyosan nézett vissza rám. Ezen a reakición nevetni támadt kedvem.
-Persze, Alice. Visszajössz velünk, hogy megbeszéljük a részleteket? -egyezett bele Bella.
Kedvenc testvérem némán bólintott, majd beszökkent a hajóba. Bellámat beemeltem Alice után, majd én is beszálltam. Intettünk a kapitánynak, hogy mehetünk, mire a hajómotor felbömbölt. Fél órás hajózás után érkeztünk vissza. Alig telt el valamicske idő, már a nappaliban ülünk. Alice a földön Bellával szemben, Bella a kanapé közepén a karomban.
-Szóval hány embert hívhatok meg? -kérdezte húgom, majd jegyzettömböt vett elő.
-Ne sokat! Csak akiket feltétlen szükséges. -kötötte ki Bella.
Nem sokáig írtuk a vendéglistát. Nem lett több 20 vagy 25 embernél a lista. Bár leendő feleségem még ennyi embertől is majdnem sokkot kapott. Elég viccesen nézett ki.
Egészen estig tanácskoztak a csajok. Alice mindig, amikor felvetett valamit, kedvesem rögtön rácáfolt. Én a távolból kuncogva figyeltem őket. A délután folyamán még vadászni is elsurrantam Bella tudta nélkül. Jól megtömtem a bendőmet, majd visszatértem. A 2-3 órás eltűnésem ellenére sem haladtak. Végül, amikor már kedvesem feje nagyon bukott az asztallap felé, megbeszélték, hogy Esme felügyeli majd az előkészületeket.
Gyorsan elhessegettem Alice-t, (kicsit se voltam bunkó xD) aztán lefektettem Bells-t a hálószobába. Az éjjelt a tervem második részének tervezésével töltöttem. Kíváncs leszek, hogy fog majd reagálni menyasszonyom. Garantáltan nagy meglepetés lesz.
Puszi: Betty
Hihetetlen, hogy ez a lány, aki most a hajamat szántja ujjaival, a feleségem lesz. El sem tudom mondani, mennyire örülök. Létezésem értelme tényleg hozzám jön. Ezen a mámoros pillanatok között lebegve hallattam meg a világegyetem legeslegszebb hangját.
-Szeretlek! -üzente Bella gondolatban. Kinyitottam a szemem és újdonsült menyasszonyom csokoládébarna szemeivel találtam szembe magam.
-Te vagy az életem! -suttogtam fülébe. Bár sokkal inkább mondtam volna mást. De a "sors" szó eléggé csöpögősen hangzott volna.
Bellám gondolkodott egy kicsit, majd így szólt.
-Már nem is vagyok éhes.
-Akkor menjünk! -javasoltam. Kedvesem erre a kijelentésemre rögtön felugrott és a bejárati ajtó felé ballagott. Ott hagytam az azstalon 200 dollárt. Talán elég lesz borravalónak.
Az étterem előtt várt rám Bella, majd amint kiléptem az ajtón, odaszökkent mellém és belekapaszkodott a karomba. Én pedig úriember módjára vezettem végig a kivilágított sétálóutcán. Rengeteg gondolat motoszkált a fejemben a járókelők fejéből. De volt egy, ami majdnem minden tizenéves lány agyában megfordult. "Vajon nekem is lett volna esélyem?" Egyszerű a válasz. Nem. Az én szívemet Bella hódította meg, és nem vagyok hajlandó másnak is adni belőle. Önző dolog, de ezt betartom.
Gondolataimból menyasszonyom rántott ki.
-Ezt a gyűrűt ha jól sejtem, te választottad. -konckáztatta meg.
-Igen. -feleltem, majd hozzátettem. -De Alice is segített.
-És gyanítom, tegnap este ezért mentél el.
-Így van.
-Imádlak. -mondta, azzal megcsókolt. Készségesen viszonoztam csókját, ám egy pillanatban elvesztettem az eszem. Egyre erősebben kezdtem csókolni kedvesem, aki vadságomat látva rám kiáltott.
-Edward, állj le! Ez fáj! -üvöltötte gondolatban. Erre a két szóra menten hátra ugtottam. Kedvesem hevesen kapkodta a levegőt, majd feltápászkodott.
-Sajnálom! Nem akartam! -mentegetőztem. -Hol fáj, drágám?
-Már sehol. Csak keményebb volt a csókod, mint általában. De ennek örülök. -mondta, hogy megnyugtasson. Sikertelenül tette.
-Vigyelek a hajóig? -kérdeztem.
Bólogatott. Kézen fogtam, majd elvonultunk a legközelebbi sikátorba. Ott felkaptam a hátamra és elsuhantam vele. A kikötőben meglepetésvendégünk érkezett.
-Sziasztok! -üdvözölt minket Alice. -Látom menyegző lesz. -pillantott Bella jobb kezére.
-Bizony. -helyeselt Bella. Ennyire még sohasem örült semminek. Bár én is kimondhatatlanul örülök, hogy életem értelme hajlandó 17 évesen megházasodni. De az öröm ezúttal csak mérsékelten tört elő.
-Megszervezhetem? -kérdezte mohón Alice.
-Van más választásunk? -kérdeztem irónikusan. Húgom gúnyosan nézett vissza rám. Ezen a reakición nevetni támadt kedvem.
-Persze, Alice. Visszajössz velünk, hogy megbeszéljük a részleteket? -egyezett bele Bella.
Kedvenc testvérem némán bólintott, majd beszökkent a hajóba. Bellámat beemeltem Alice után, majd én is beszálltam. Intettünk a kapitánynak, hogy mehetünk, mire a hajómotor felbömbölt. Fél órás hajózás után érkeztünk vissza. Alig telt el valamicske idő, már a nappaliban ülünk. Alice a földön Bellával szemben, Bella a kanapé közepén a karomban.
-Szóval hány embert hívhatok meg? -kérdezte húgom, majd jegyzettömböt vett elő.
-Ne sokat! Csak akiket feltétlen szükséges. -kötötte ki Bella.
Nem sokáig írtuk a vendéglistát. Nem lett több 20 vagy 25 embernél a lista. Bár leendő feleségem még ennyi embertől is majdnem sokkot kapott. Elég viccesen nézett ki.
Egészen estig tanácskoztak a csajok. Alice mindig, amikor felvetett valamit, kedvesem rögtön rácáfolt. Én a távolból kuncogva figyeltem őket. A délután folyamán még vadászni is elsurrantam Bella tudta nélkül. Jól megtömtem a bendőmet, majd visszatértem. A 2-3 órás eltűnésem ellenére sem haladtak. Végül, amikor már kedvesem feje nagyon bukott az asztallap felé, megbeszélték, hogy Esme felügyeli majd az előkészületeket.
Gyorsan elhessegettem Alice-t, (kicsit se voltam bunkó xD) aztán lefektettem Bells-t a hálószobába. Az éjjelt a tervem második részének tervezésével töltöttem. Kíváncs leszek, hogy fog majd reagálni menyasszonyom. Garantáltan nagy meglepetés lesz.
Puszi: Betty
5. fejezet /Edward szemszöge/
Épp a motorcsónakban száguldok Rió felé. Egy különleges ajándékkal szertném meglepni szerelmem. A csónakból szálltam éppen ki, amikor egy ismerős hang szólalt meg a hátam mögül.
-Szia! Hogy-hogy egyedül vagy? -kérdezte kedvenc húgom. -Hol van Bella? -lepődött meg. Gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki az igazi célom a hazugság helyett, de az igazság mellett döntöttem. Úgy gondoltem, talán még segítene is.
-Hát az a helyzet... -kezdtem kissé félénken. -hogy meg akarom kérni Bella kezét. -nyögtem ki. Alice arcára kiült a döbbenet. Csak egy kis idő múlva jutott szóhoz, de akkor is csak az izgatottság hallatszott a hangján.
-Ez elképesztő. Van már gyűrű? -kérdezte. Én hevesen ráztam a fejem.
-Segíthetek választani? -kérdezte mohón. Pontosan erre van szükségem. Egy női segítőkézre, aki jártas a divatban.
-Igen, Alice, köszönöm.
-Hát akkor irány az ékszerbolt. mondta maga után húzva. A legdrágább ékszerboltban kerestünk először. Nézelődés közben az egyik polcon megpillantottam egy csodás, fehérarany gyűrűt, amiben egy rózsaszín kő volt. Intettem Alice-nek, hogy jöjjön, mire testvérem odatipegett hozzám és a vállam fölött megnézte kiszemeltemet.
-Edward, ugye ezt nem gondoltad komolyan? -kérdezte. -Bella sosem fog felvenni rózsaszínt.
Ez igaz. Visszatettem a szóba sem jöhető ékszert és tovább nézelődtem.
-Na és ez? -kérdeztem Alice felé mutatva egy egyszerűbb, kisebb köves gyűrűt. Mélykék aqvamarin ékkő volt benne.
-Ez szép, de nem eljegyzési gyűrűnek való.
-Rendben. -mondtam, miközben a szemem a gyémántos vitrin felé kalandozott. Legközépen találtam meg a tökéletes gyűrűt. Egy szintén fehérarany gyűrűt, benne egy fehér gyémánttal.
-Ez tökéletes. -suttogtam. Húgom időközben mellém lépett és az ő szeme is megakadt az ékszeren.
-Ez bizony az. -helyeselt Alice. Odavittem a gyűrűt a pulthoz és kifizettem. Megköszöntem a kedvezményt, amit azért kaptam, mert eljegyzést tervezek, majd kisétáltam a boltból Alice-szel az oldalamon.
-Köszönöm a segítséget. -öleltem át. -Apropó! Te hogy kerültél Rióba?
-Láttam, hogy el fogsz jönni ide. De nem gondoltam, hogy egyedül és emiatt.
-Aha. És hogy sikerült elkapni James-t? -kérdeztem a további séta alatt.
-Hát... ellopóztunk a balettstúdióba. Ott találtunk rá. Elkövettünk egy óriási hibát.
-Mit? -kérdeztem meglepődve.
-Az első embert, aki arra sétált, Emmett leteperte és elvágta a nyakát.
-Értem. Tehát azzal a vérrel, ami kiserkent a nyakából, tereltétek el a figyelmét.
-Pontosan. -adott igazat. -Miután már se nem látott, se nem hallott, Jasper leteperte, Emmett segített neki, én pedig a fejét téptem le. Mindenki kivette részét a mészárlásból. -zárta le a témát.
Én csak bólogattam annak jeléül, hogy értem. Még egy kicsit beszélgettünk, mire megérkeztünk a csónakhoz.
-Szerintem itt elválnak útjaink. Remélem Bella igent fog mondani. -szólalt meg húgom. Izgatottságát nem tudta leplezni.
-Azt nagyon remélem én is.
-Azonnal hívj fel, miután megkérted. -kért.
Bólintottam, majd puszit nyomtam arcára. Bepattantam a motorcsónakba, majd integetni kezdtem és indítottam. Lassan elhagytam Rio de Janeiro zajos kikötőjét és már csak Bellára tudtam gondolni. Az idő ilyen gondolatok között csak úgy repült. Ripsz-ropsz Esme szigetén voltam. Kiugrottam a vezetőállásból és vámpír gyorsasággal futottam a hálószobába. Bellám édes álmai között lebegett. Végigsimítottam az arcán és bebújtam mellé. Amint megérezte jelenlétem, megfordult és a mellkasomra feküdt. Csodásan éreztem magam így. Édesem szívverését hallgattam, amikor hirtelen felgyorsult és kedvesem forgolódni kezdett a mellkasomon. Rögtön csitítgatni próbáltam, de egyre hevesebben kapálózott, végül felébredt.
-Edward. -sóhajtotta, majd magához ölelt.
-Drágám. Mi a baj? -kérdeztem hátát simogatva.
-Rémálmom volt.
-Elmeséled?
Hevesen bólogatott, majd mesélni kezdett.
-Azt álmodtam, hogy terhes vagyok. -itt egy pillanatra megállt. Próbáltam belegondolni, vajon örülne-e vagy inkább tehernek érezné, ha lenne egy gyereke. De nem tudtam elképzelni. Bella tovább folytatta az álmát. -Nálatok voltunk. Carlisle pedig műtésre kész ruhában jött felém, és invitált egy fehér szobába. Fel volt ott állítva minden, ami egy műtétre szükséges volt. Megkérdeztem, hogy kit kell műteni, mire azt felelte: "Téged. Ki kell vennem belőled azt az izét." Aztán rámutatott a hasamra. Egy erős rúgást éreztem, ami egyértelműen a kisbabám rúgása volt. Aztán sírni kezdtem és folyton azt kiabáltam: "Nem. Ez a baba az enyém. Nem vehetitek el tőlem." Végül Rosalie mellém lépett és szembeszállt Carlisle-lal.
De vajon kitől lehet az a gyerek, hogy apám rögtön ki akarja szedni? Talán tőlem? Az lehetetlen. Vámpíroknak nem lehet gyereke. És hogy lehetne Rosalie Bella védelmezője? Ez képtelenség.
Alig jutottam szóhoz. Csak annyit tudtam tenni, hogy szorosan magamhoz öleltem kedvesem. Ettől Bella megnyugodott és lassan vissza is aludt. A Nap felkelőben volt. Úgy döntöttem, ideje reggelit készíteni. Betakartam kedvesem, majd kilopóztam a konyhába. A tegnapi menü jó lesz, vagyis tojásrántotta. Abban már egész jó vagyok. ráérősen sütögettem, amikor meghallottam kedvesem ásítását a hálószobából. Azonnal ott termettem mellette.
-Kialudtad magad, drágám? -kérdeztem mosolyogva.
-Igen. -ásította.
-Akkor jó. Mi lenne, ha ma este elmennénk vacsorázni Rióba? -kérdeztem. Ez lesz a tökéletes alkalom a tervem végrehajtására.
-Rendben. Valami elegáns étterembe megyünk? -kérdezte viccesen.
-Igen. -feleltem.
Annyiban hagyta a dolgot. Ezután egész nap együtt voltunk. Megnéztük a Rómeó és Júliát, valamint egy-két dél-amerikai sorozatot is. A legpocsékabb sorozatok a brazil sorozatok után. Utálom ezeket. Csak arról szól mind, hogy "Ó, Alehandro, úgy imádlak." meg a "Vége, Hose, mindennek vége köztünk." Förtelelem. De jókat lehet rajtuk röhögni, ahogy mi is tettük. Voltunk sétálni is az erdőben, és a tengerben is megmártóztunk. Végre eljött az este. Bella nagyon izgatott volt, ahogy én is. Felvettem a szmokingomat és már csak kedvesemre kellett várnom. Alice legszebb kék ruháját vette fel lapossarkú szandállal. Istenien nézett ki. Odatartottam neki az ajtóban a karom, ő pedig belémkarolt. Így ballagtunk ki a hajóig. A hajóskapitány kinyújtotta a kezét, hogy segítsen felszállni kedvesemnek, de inkább magam intéztem a dolgot. Könnyedén felemeltem Bellát, felugrottam utána és intettem, hogy mehetünk. Leültem a középső fapadra magammal húzva Bellát, és együtt néztük a Naplementét. Épp besötétedett, mire megérkeztünk a Rió-i kikötőbe. Úriember módjára lesegítettem kedvesem a hajóról és kézenfogva sétáltunk el az étterem felé. Igazán elegáns helyre vittem Bellát Alice jóvoltából. Leültünk az előre lefoglalt asztalunkhoz és vártuk a pincért. Kis idő múltán meg is érkezett.
-Jó estét! Miben segíthetek? -kérdezte udvariasan. Kedvesem felé néztem.
-Egy gombás raviolit kérnénk. -felelte, mert tudta, én sosem eszem. A pincér felírta a rendelést és eltűnt. Itt az idő.
-Bella, drágám. Mielőtt bármibe belekezdenénk, szeretnék kérdezni valamit.
-Mit? -kérdezte. Nagy levegőt vettem, hogy gyorsan túlessek rajta. Még soha sem volt még bármi ilyen nehéz. Megkerestem a zsebemben a dobozt és kézbe vettem. Kihúztam és elrejtettem két tenyerem alatt.
-Hozzám jössz feleségül? -nyögtem ki, miközben előhúztam a dobozt és kinyitottam. Bella láthatóan meghatódott, mert könnyes lett a szeme.
-Igen. -felelte magabiztosan és forró csókban részesített.
Puszi: Betty
Kérek szépen kommenteket! Lécci.
-Szia! Hogy-hogy egyedül vagy? -kérdezte kedvenc húgom. -Hol van Bella? -lepődött meg. Gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki az igazi célom a hazugság helyett, de az igazság mellett döntöttem. Úgy gondoltem, talán még segítene is.
-Hát az a helyzet... -kezdtem kissé félénken. -hogy meg akarom kérni Bella kezét. -nyögtem ki. Alice arcára kiült a döbbenet. Csak egy kis idő múlva jutott szóhoz, de akkor is csak az izgatottság hallatszott a hangján.
-Ez elképesztő. Van már gyűrű? -kérdezte. Én hevesen ráztam a fejem.
-Segíthetek választani? -kérdezte mohón. Pontosan erre van szükségem. Egy női segítőkézre, aki jártas a divatban.
-Igen, Alice, köszönöm.
-Hát akkor irány az ékszerbolt. mondta maga után húzva. A legdrágább ékszerboltban kerestünk először. Nézelődés közben az egyik polcon megpillantottam egy csodás, fehérarany gyűrűt, amiben egy rózsaszín kő volt. Intettem Alice-nek, hogy jöjjön, mire testvérem odatipegett hozzám és a vállam fölött megnézte kiszemeltemet.
-Edward, ugye ezt nem gondoltad komolyan? -kérdezte. -Bella sosem fog felvenni rózsaszínt.
Ez igaz. Visszatettem a szóba sem jöhető ékszert és tovább nézelődtem.
-Na és ez? -kérdeztem Alice felé mutatva egy egyszerűbb, kisebb köves gyűrűt. Mélykék aqvamarin ékkő volt benne.
-Ez szép, de nem eljegyzési gyűrűnek való.
-Rendben. -mondtam, miközben a szemem a gyémántos vitrin felé kalandozott. Legközépen találtam meg a tökéletes gyűrűt. Egy szintén fehérarany gyűrűt, benne egy fehér gyémánttal.
-Ez tökéletes. -suttogtam. Húgom időközben mellém lépett és az ő szeme is megakadt az ékszeren.
-Ez bizony az. -helyeselt Alice. Odavittem a gyűrűt a pulthoz és kifizettem. Megköszöntem a kedvezményt, amit azért kaptam, mert eljegyzést tervezek, majd kisétáltam a boltból Alice-szel az oldalamon.
-Köszönöm a segítséget. -öleltem át. -Apropó! Te hogy kerültél Rióba?
-Láttam, hogy el fogsz jönni ide. De nem gondoltam, hogy egyedül és emiatt.
-Aha. És hogy sikerült elkapni James-t? -kérdeztem a további séta alatt.
-Hát... ellopóztunk a balettstúdióba. Ott találtunk rá. Elkövettünk egy óriási hibát.
-Mit? -kérdeztem meglepődve.
-Az első embert, aki arra sétált, Emmett leteperte és elvágta a nyakát.
-Értem. Tehát azzal a vérrel, ami kiserkent a nyakából, tereltétek el a figyelmét.
-Pontosan. -adott igazat. -Miután már se nem látott, se nem hallott, Jasper leteperte, Emmett segített neki, én pedig a fejét téptem le. Mindenki kivette részét a mészárlásból. -zárta le a témát.
Én csak bólogattam annak jeléül, hogy értem. Még egy kicsit beszélgettünk, mire megérkeztünk a csónakhoz.
-Szerintem itt elválnak útjaink. Remélem Bella igent fog mondani. -szólalt meg húgom. Izgatottságát nem tudta leplezni.
-Azt nagyon remélem én is.
-Azonnal hívj fel, miután megkérted. -kért.
Bólintottam, majd puszit nyomtam arcára. Bepattantam a motorcsónakba, majd integetni kezdtem és indítottam. Lassan elhagytam Rio de Janeiro zajos kikötőjét és már csak Bellára tudtam gondolni. Az idő ilyen gondolatok között csak úgy repült. Ripsz-ropsz Esme szigetén voltam. Kiugrottam a vezetőállásból és vámpír gyorsasággal futottam a hálószobába. Bellám édes álmai között lebegett. Végigsimítottam az arcán és bebújtam mellé. Amint megérezte jelenlétem, megfordult és a mellkasomra feküdt. Csodásan éreztem magam így. Édesem szívverését hallgattam, amikor hirtelen felgyorsult és kedvesem forgolódni kezdett a mellkasomon. Rögtön csitítgatni próbáltam, de egyre hevesebben kapálózott, végül felébredt.
-Edward. -sóhajtotta, majd magához ölelt.
-Drágám. Mi a baj? -kérdeztem hátát simogatva.
-Rémálmom volt.
-Elmeséled?
Hevesen bólogatott, majd mesélni kezdett.
-Azt álmodtam, hogy terhes vagyok. -itt egy pillanatra megállt. Próbáltam belegondolni, vajon örülne-e vagy inkább tehernek érezné, ha lenne egy gyereke. De nem tudtam elképzelni. Bella tovább folytatta az álmát. -Nálatok voltunk. Carlisle pedig műtésre kész ruhában jött felém, és invitált egy fehér szobába. Fel volt ott állítva minden, ami egy műtétre szükséges volt. Megkérdeztem, hogy kit kell műteni, mire azt felelte: "Téged. Ki kell vennem belőled azt az izét." Aztán rámutatott a hasamra. Egy erős rúgást éreztem, ami egyértelműen a kisbabám rúgása volt. Aztán sírni kezdtem és folyton azt kiabáltam: "Nem. Ez a baba az enyém. Nem vehetitek el tőlem." Végül Rosalie mellém lépett és szembeszállt Carlisle-lal.
De vajon kitől lehet az a gyerek, hogy apám rögtön ki akarja szedni? Talán tőlem? Az lehetetlen. Vámpíroknak nem lehet gyereke. És hogy lehetne Rosalie Bella védelmezője? Ez képtelenség.
Alig jutottam szóhoz. Csak annyit tudtam tenni, hogy szorosan magamhoz öleltem kedvesem. Ettől Bella megnyugodott és lassan vissza is aludt. A Nap felkelőben volt. Úgy döntöttem, ideje reggelit készíteni. Betakartam kedvesem, majd kilopóztam a konyhába. A tegnapi menü jó lesz, vagyis tojásrántotta. Abban már egész jó vagyok. ráérősen sütögettem, amikor meghallottam kedvesem ásítását a hálószobából. Azonnal ott termettem mellette.
-Kialudtad magad, drágám? -kérdeztem mosolyogva.
-Igen. -ásította.
-Akkor jó. Mi lenne, ha ma este elmennénk vacsorázni Rióba? -kérdeztem. Ez lesz a tökéletes alkalom a tervem végrehajtására.
-Rendben. Valami elegáns étterembe megyünk? -kérdezte viccesen.
-Igen. -feleltem.
Annyiban hagyta a dolgot. Ezután egész nap együtt voltunk. Megnéztük a Rómeó és Júliát, valamint egy-két dél-amerikai sorozatot is. A legpocsékabb sorozatok a brazil sorozatok után. Utálom ezeket. Csak arról szól mind, hogy "Ó, Alehandro, úgy imádlak." meg a "Vége, Hose, mindennek vége köztünk." Förtelelem. De jókat lehet rajtuk röhögni, ahogy mi is tettük. Voltunk sétálni is az erdőben, és a tengerben is megmártóztunk. Végre eljött az este. Bella nagyon izgatott volt, ahogy én is. Felvettem a szmokingomat és már csak kedvesemre kellett várnom. Alice legszebb kék ruháját vette fel lapossarkú szandállal. Istenien nézett ki. Odatartottam neki az ajtóban a karom, ő pedig belémkarolt. Így ballagtunk ki a hajóig. A hajóskapitány kinyújtotta a kezét, hogy segítsen felszállni kedvesemnek, de inkább magam intéztem a dolgot. Könnyedén felemeltem Bellát, felugrottam utána és intettem, hogy mehetünk. Leültem a középső fapadra magammal húzva Bellát, és együtt néztük a Naplementét. Épp besötétedett, mire megérkeztünk a Rió-i kikötőbe. Úriember módjára lesegítettem kedvesem a hajóról és kézenfogva sétáltunk el az étterem felé. Igazán elegáns helyre vittem Bellát Alice jóvoltából. Leültünk az előre lefoglalt asztalunkhoz és vártuk a pincért. Kis idő múltán meg is érkezett.
-Jó estét! Miben segíthetek? -kérdezte udvariasan. Kedvesem felé néztem.
-Egy gombás raviolit kérnénk. -felelte, mert tudta, én sosem eszem. A pincér felírta a rendelést és eltűnt. Itt az idő.
-Bella, drágám. Mielőtt bármibe belekezdenénk, szeretnék kérdezni valamit.
-Mit? -kérdezte. Nagy levegőt vettem, hogy gyorsan túlessek rajta. Még soha sem volt még bármi ilyen nehéz. Megkerestem a zsebemben a dobozt és kézbe vettem. Kihúztam és elrejtettem két tenyerem alatt.
-Hozzám jössz feleségül? -nyögtem ki, miközben előhúztam a dobozt és kinyitottam. Bella láthatóan meghatódott, mert könnyes lett a szeme.
-Igen. -felelte magabiztosan és forró csókban részesített.
Puszi: Betty
Kérek szépen kommenteket! Lécci.
2010. június 15., kedd
4. fejezet /Bella szemszöge/
Már két hete Esme szigetén vagyunk. Egy hete Edward kitalálta, hogy mi lenne, ha ő tartaná nekem az iskolai órákat, mivel nem mehetek vissza egy ideig Forks-ba. Én készségesen belementem, mert tudom, hogy Edwarddal még egy tanítási óra is lehet érdekes. Nagyon örült a döntésemnek, úgyhogy még aznap összeállította az órarendem. Matek, angol, töri, spanyol, biológia és más természettudományi tantárgyak szerepeltek a napirendemen. Már másnap ébresztett engem reggel.
-Kicsim! -szólított meg. Még félálomban is nagyon jó volt hallgatni édes hangját. -Ideje suliba menni. -mondta viccesen. Gyorsabban, mint általában, kikeltem az ágyból, átöltöztem és a konyhaasztalhoz ültem. Kedvesem csak nevetett sürgős tanulhatnékomon.
Első órám történelem volt. Edward mindent részletesen elmagyarázott az egész általános iskolai anyagból, hogy megértsem, ha eddig nem bírtam. Úgy gondolta, így sokkal hatákonyabban tud majd nekem bonyolultabb dolgokat is elmagyaázni. És teljesn igaza volt. Miután teljes mértékben megértettem egy-egy esemény alapját, már jobban átjárt a történet mélysége. Például, hogy miért váltották le ezt a vezetőt arra, vagy milyen indítékai voltak a felkelőknek a felkelésre.
A mai óra anyaga az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc. Peches nép a magyar. -gondoltam magamban. Szerencsétleneket mindig elnyomta valaki. A tatár, a Habsburg, a török, a osztrák és a szovjet. Szinte sosem voltak szabad, független ország.
-Figyelsz te rám, Bella? -kérdezte kicsit megbántódva kedvesem.
-Persze, csak végiggondoltam, mit tanultam eddig a magyarokról. -válaszoltam.
-Rendben, szóval... -kezdte Edward. -A múltkor a Rákosi-rendszerről tanultunk. Melyik pártból került ki Rákosi Mátyás?
-A kommunista pártból. -vágtam rá.
-Úgy van. 1956-ban azonban leváltották Rákosit és a helyére Gerő Ernő lépett. -magyarázta. Valahogy Edwardnak van egy bizonyos magyarázási módszere, amit ha az ember hallgat, megérti a lényeget.
-Ez a miniszterelnökváltás nem tetszett a népnek, mert Gerő ugyanolyan keménykezű politikus volt, mint Rákosi. A vártozásért az egyetemisták kezdtek tenni. 16 pontba szedték követeléseiket. Köztük volt, hogy Nagy Imre vezetésével indítsanak új kormányt és hogy távolítsák el az országból a szovjet csapatokat.
Én mindezeket bőszen írtam.
-Végül október 23-án indult meg tüntetés délután 3-kor a Petőfi-szobornál és a Bem-téren.
Edward még hosszasan taglalta, mi történt 1956-ban Magyarországon. Mindent végigvettünk, ami fontos volt. Az óra végén a szokásos kérdezz-felelek jött.
-Mi történt október 24-én? -kérdezte kedvesem.
-Öhm... -gondolkodtam el. Ránéztem a majdnem két oldalas jegyzetemre. Ott virított a megoldás kihúzva szövegkiemelővel. -Nagy Imrét miniszterelnökké választják. -mondtam.
-Helyes. És hol voltak hevesebb ellenállások, mikor megérkeztek a szovjet tankok?
Erre tudtam a választ.
-Baros tér, Széna tér, Kilián-laktanya, Korvin köz, Tűzoltó utca és Mester utca. -kezdtem sorolni, mire Edward mosolyogni kezdett.
-Remek. A mai anyaggal végeztünk. -zárta le a témát Edward. -Délután még egy kicsit biológiázunk.
Én csak bólintottam. Beleraktam a jegyzeteket a töris mappámba, majd feltettem a direkt nekem készített tanulósarok egyik polcára. Nagyon otthonan éreztem magam ott. Teljesen úgy nézett ki, mint a Forks-i íróasztalom. A parafatáblákon a képeim lógtak az órarendem körül. Ott volt többek között egy kép Mikeról, Jessicáról, Angeláról, Benről és Ericről, valamint egy kép rólam és Edwardról. Hamar eljött a délután. Ismét a konyhaasztalnál találtam magam.
-Ma az ember szaporodását fogjuk tanulni. -kezdte Edward. Én fülig vörös lettem ettől a kijelentésétől. Kedvesem felvillantotta félholdas mosolyát, majd folytatta.
-Bella, tudom, hogy kényes téma, de erről is beszélnünk kell! -mentegetőzött Edward.
-Rendben. Essünk túl rajta! -mondtam majd nagy levegőt vettem és kifújtam.
Edward lassan magyarázta el az egész történetet. Kicsit hosszúra nyúlt, mert minden második mondatánál elpirultam. Végül nem kérdezett semmit ismétlésképpen. Megértettem, de mégis fura volt a fiúmtól hallani ezeket. Épp az ágyon feküdtem az Üvöltő szeleket olvasva, miközben Edward a mellkasomon feküdt és a szívverésemet hallgatta. Egyszer csak megszólalt a telefon. Edward feltápászkodott, majd felvette. Nem hallottam a beszélgetésből semmit, csak annyit tudtam biztosan, hogy Alice hívta. Kedvesem miután lerakta a telefon, rám nézett és egy nagyot sóhajtott.
-Mi történt? -kérdeztem.
-James már nem fenyeget minket. -közölte ünnepélyesen. Én is fellélegeztem egy picit, ám Edward folytatta. -De Victoria bosszút esküszött. -fejezte be.
Emiatt egy kicsit elszomorodtam. De Edward pillantása egyáltalán nem tükrözte ugyanezt. Sőt, még mosolygott is. Valamit titkolhat előlem. De vajon mit? Egy pillanatra felmerült bennem a gondolat, hogy talán szeretné, ha én is harcolnék velük Victoria ellen. De ez képtelenség. Ismerem Edwardot. Sohasem változtatna át. Mi lehet akkor a mosoly tárgya?
-Ma este elmennék Rióba. Itt hagyhatlak egyedül éjszakára? -kérdezte félve. Rögtön az ugrott be: "Nem. Maradj velem!" De hagynom kell elmenni.
-Oké. -adtam meg magam.
-Sietek vissza, ahogy tudok. -ígérte.
A nap további részét olvasással töltöttük. Vagyis igazából lementünk a tengerpartra, ahol egy szál bikiniben napoztam Edward kedvéért, miközben olvastam az Üvöltő szeleket. Edward mellettem feküdt és ő is olvasott valami titokzatos borítású könyvet. Nem derült ki, hogy mit. Alkonyatkor gondoltam, már nem érdemes olvasnom, mert mindjárt besötétedik. Kedvesem hirtelen felkapott és nagy mosollyal nézett rám.
-Szeretnél egy esti fürdőzést? -kérdezte a tenger felé intve.
-Kössz, nem.
-Akkor irány a ház, kisasszony.
Letett a földre, mire én nekiiramodtam. Természetesen 10 lépés után megbotlottam és beleestem a homokba. Edward felsegített, miközben küzdött a nevetés ellen.
-Mondtam már, hogy gyönyörű vagy kék bikiniben? -kérdezte vágyakozással teli szemmel.
-Nem. Nem mondtad még. De köszönöm. -azzal apró csókot adtam mosolyra húzódó ajkaira. A további eséseket elkerülve lassan sétálva indultam el a ház felé. Edward szorosan a nyomomban volt. A hálószobába érve levetettem magam az ágyba és kényelmesen elhelyezkedtem. Kedvesem a konyha felé indult, majd pár perc múlva visszatért egy kis rántott hússal, krumplipürével és salátával.
-A vacsora tálalva. -adta át nekem a tálcát. Készségesen enni kezdtem, mire Edward elrohant és a pizsimmel tért vissza. Szintén kék színű volt úgy, ahogy a fürdőruhám is. Miután a vacsival végeztem, elballagtam zuhanyozni. Ma igazán jól esett a hidegebb zuhany. A napon kicsit kimelegedtem. 10 perc után kiszálltam a zuhany alól, magamra tekertem egy törölközőt és kisétáltam a nappaliba. Edward épp a Seattle és környéki híreket nézte. Elmentem mellette és a szobában átöltöztem. Bebújtam a párnák közé, majd Edward megjelent mellettem.
-Későre jár, drágám. Ideje eltenned magad holnapra! Jó éjszakát! -mondta és elkezdte dúdolni az altatómat. Nem sok kellett nekem. Szemeim lecsukódtak és elaludtam. Az utolsó, amire emlékszem, hogy Edward feláll mellőlem és lemegy.
Remélem tetszett. Komikat, ha lehetne!
Puszi: Betty
-Kicsim! -szólított meg. Még félálomban is nagyon jó volt hallgatni édes hangját. -Ideje suliba menni. -mondta viccesen. Gyorsabban, mint általában, kikeltem az ágyból, átöltöztem és a konyhaasztalhoz ültem. Kedvesem csak nevetett sürgős tanulhatnékomon.
Első órám történelem volt. Edward mindent részletesen elmagyarázott az egész általános iskolai anyagból, hogy megértsem, ha eddig nem bírtam. Úgy gondolta, így sokkal hatákonyabban tud majd nekem bonyolultabb dolgokat is elmagyaázni. És teljesn igaza volt. Miután teljes mértékben megértettem egy-egy esemény alapját, már jobban átjárt a történet mélysége. Például, hogy miért váltották le ezt a vezetőt arra, vagy milyen indítékai voltak a felkelőknek a felkelésre.
A mai óra anyaga az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc. Peches nép a magyar. -gondoltam magamban. Szerencsétleneket mindig elnyomta valaki. A tatár, a Habsburg, a török, a osztrák és a szovjet. Szinte sosem voltak szabad, független ország.
-Figyelsz te rám, Bella? -kérdezte kicsit megbántódva kedvesem.
-Persze, csak végiggondoltam, mit tanultam eddig a magyarokról. -válaszoltam.
-Rendben, szóval... -kezdte Edward. -A múltkor a Rákosi-rendszerről tanultunk. Melyik pártból került ki Rákosi Mátyás?
-A kommunista pártból. -vágtam rá.
-Úgy van. 1956-ban azonban leváltották Rákosit és a helyére Gerő Ernő lépett. -magyarázta. Valahogy Edwardnak van egy bizonyos magyarázási módszere, amit ha az ember hallgat, megérti a lényeget.
-Ez a miniszterelnökváltás nem tetszett a népnek, mert Gerő ugyanolyan keménykezű politikus volt, mint Rákosi. A vártozásért az egyetemisták kezdtek tenni. 16 pontba szedték követeléseiket. Köztük volt, hogy Nagy Imre vezetésével indítsanak új kormányt és hogy távolítsák el az országból a szovjet csapatokat.
Én mindezeket bőszen írtam.
-Végül október 23-án indult meg tüntetés délután 3-kor a Petőfi-szobornál és a Bem-téren.
Edward még hosszasan taglalta, mi történt 1956-ban Magyarországon. Mindent végigvettünk, ami fontos volt. Az óra végén a szokásos kérdezz-felelek jött.
-Mi történt október 24-én? -kérdezte kedvesem.
-Öhm... -gondolkodtam el. Ránéztem a majdnem két oldalas jegyzetemre. Ott virított a megoldás kihúzva szövegkiemelővel. -Nagy Imrét miniszterelnökké választják. -mondtam.
-Helyes. És hol voltak hevesebb ellenállások, mikor megérkeztek a szovjet tankok?
Erre tudtam a választ.
-Baros tér, Széna tér, Kilián-laktanya, Korvin köz, Tűzoltó utca és Mester utca. -kezdtem sorolni, mire Edward mosolyogni kezdett.
-Remek. A mai anyaggal végeztünk. -zárta le a témát Edward. -Délután még egy kicsit biológiázunk.
Én csak bólintottam. Beleraktam a jegyzeteket a töris mappámba, majd feltettem a direkt nekem készített tanulósarok egyik polcára. Nagyon otthonan éreztem magam ott. Teljesen úgy nézett ki, mint a Forks-i íróasztalom. A parafatáblákon a képeim lógtak az órarendem körül. Ott volt többek között egy kép Mikeról, Jessicáról, Angeláról, Benről és Ericről, valamint egy kép rólam és Edwardról. Hamar eljött a délután. Ismét a konyhaasztalnál találtam magam.
-Ma az ember szaporodását fogjuk tanulni. -kezdte Edward. Én fülig vörös lettem ettől a kijelentésétől. Kedvesem felvillantotta félholdas mosolyát, majd folytatta.
-Bella, tudom, hogy kényes téma, de erről is beszélnünk kell! -mentegetőzött Edward.
-Rendben. Essünk túl rajta! -mondtam majd nagy levegőt vettem és kifújtam.
Edward lassan magyarázta el az egész történetet. Kicsit hosszúra nyúlt, mert minden második mondatánál elpirultam. Végül nem kérdezett semmit ismétlésképpen. Megértettem, de mégis fura volt a fiúmtól hallani ezeket. Épp az ágyon feküdtem az Üvöltő szeleket olvasva, miközben Edward a mellkasomon feküdt és a szívverésemet hallgatta. Egyszer csak megszólalt a telefon. Edward feltápászkodott, majd felvette. Nem hallottam a beszélgetésből semmit, csak annyit tudtam biztosan, hogy Alice hívta. Kedvesem miután lerakta a telefon, rám nézett és egy nagyot sóhajtott.
-Mi történt? -kérdeztem.
-James már nem fenyeget minket. -közölte ünnepélyesen. Én is fellélegeztem egy picit, ám Edward folytatta. -De Victoria bosszút esküszött. -fejezte be.
Emiatt egy kicsit elszomorodtam. De Edward pillantása egyáltalán nem tükrözte ugyanezt. Sőt, még mosolygott is. Valamit titkolhat előlem. De vajon mit? Egy pillanatra felmerült bennem a gondolat, hogy talán szeretné, ha én is harcolnék velük Victoria ellen. De ez képtelenség. Ismerem Edwardot. Sohasem változtatna át. Mi lehet akkor a mosoly tárgya?
-Ma este elmennék Rióba. Itt hagyhatlak egyedül éjszakára? -kérdezte félve. Rögtön az ugrott be: "Nem. Maradj velem!" De hagynom kell elmenni.
-Oké. -adtam meg magam.
-Sietek vissza, ahogy tudok. -ígérte.
A nap további részét olvasással töltöttük. Vagyis igazából lementünk a tengerpartra, ahol egy szál bikiniben napoztam Edward kedvéért, miközben olvastam az Üvöltő szeleket. Edward mellettem feküdt és ő is olvasott valami titokzatos borítású könyvet. Nem derült ki, hogy mit. Alkonyatkor gondoltam, már nem érdemes olvasnom, mert mindjárt besötétedik. Kedvesem hirtelen felkapott és nagy mosollyal nézett rám.
-Szeretnél egy esti fürdőzést? -kérdezte a tenger felé intve.
-Kössz, nem.
-Akkor irány a ház, kisasszony.
Letett a földre, mire én nekiiramodtam. Természetesen 10 lépés után megbotlottam és beleestem a homokba. Edward felsegített, miközben küzdött a nevetés ellen.
-Mondtam már, hogy gyönyörű vagy kék bikiniben? -kérdezte vágyakozással teli szemmel.
-Nem. Nem mondtad még. De köszönöm. -azzal apró csókot adtam mosolyra húzódó ajkaira. A további eséseket elkerülve lassan sétálva indultam el a ház felé. Edward szorosan a nyomomban volt. A hálószobába érve levetettem magam az ágyba és kényelmesen elhelyezkedtem. Kedvesem a konyha felé indult, majd pár perc múlva visszatért egy kis rántott hússal, krumplipürével és salátával.
-A vacsora tálalva. -adta át nekem a tálcát. Készségesen enni kezdtem, mire Edward elrohant és a pizsimmel tért vissza. Szintén kék színű volt úgy, ahogy a fürdőruhám is. Miután a vacsival végeztem, elballagtam zuhanyozni. Ma igazán jól esett a hidegebb zuhany. A napon kicsit kimelegedtem. 10 perc után kiszálltam a zuhany alól, magamra tekertem egy törölközőt és kisétáltam a nappaliba. Edward épp a Seattle és környéki híreket nézte. Elmentem mellette és a szobában átöltöztem. Bebújtam a párnák közé, majd Edward megjelent mellettem.
-Későre jár, drágám. Ideje eltenned magad holnapra! Jó éjszakát! -mondta és elkezdte dúdolni az altatómat. Nem sok kellett nekem. Szemeim lecsukódtak és elaludtam. Az utolsó, amire emlékszem, hogy Edward feláll mellőlem és lemegy.
Remélem tetszett. Komikat, ha lehetne!
Puszi: Betty
2010. június 12., szombat
3. fejezet /Edward szemszöge/
Hát. Ahogy ígértem, itt a fejezet. Amikor ezt írtam, nagyon beindultam. Elszaladt velem a ló. Na nem húzom az időt. Jó olvasást! Komit ne feledd, kérlek!
Úgy láttam, Bella örül annak, hogy futunk. Az erdő közepe felé haladva még a megszokott remegése is csillapodott. 5 perc futás után találtam egy helyet, ahol épp jó lesz kedvesemnek.
Lefejtettem görcsösen belém kapaszkodó ujjait a nyakamról, majd letettem a földre. Itt ezen a szigeten sokkal barátságosabb az erdő, mint Forks-ban. Bella arckifejezését látva azt hiszem, tetszik neki. Eszembe jutott, hogyan tudnék leállni, mielőtt ne adj isten rátámadnék. Kedvesem álla alá nyúltam és felemeltem e fejét, hogy a szemébe nézhessek.
-Bella. Ígérj meg nekem valamit! -kezdtem teljes komolysággal. -Ha esetleg azt látnád, hogy feléd közelítek, rögtön szólj gondolatban! Akkor még le tudok állni. -kérleltem. Erre ő csak bólintott. Láttam rajta, hogy amiben csak tud, segíteni szeretne nekem, hogy könnyebb legyen mellette lennem. Ezt nagyon is értékeltem.
-Nagyon figyelj! -figyelmeztettem mosolyogva. Látni akartam, milyenek a reakciói. Fogtam magam és elrohantam olyan messzire, amennyire biztonságosnak éreztem a vadászatot. Bántott, de muszáj ilyen messzire kerülnöm tőle, hogy végignézhesse a vadászatomat. Ismét maradjon egy emléke az emberi életéről. Részlegesen kikapcsoltam az akarataimat, hogy az ösztöneim törhessenek a felszínre. Így is lett. Kifinomult szaglásom egy őzcsordát érzett. Rögtön elindultam a vér illatának irányába. Nem sokkal később rátaláltam a keresett állatokra. Azonnal letepertem a legelevenebb hímet, miközben fél szemmel Bellára néztem. Egy alacsonyabb fa tetején üldögélt teljes biztonsággal.
-Edward, kérlek. Akárhol is vagy, gyere közelebb, mert nem látlak. -üzente szerelmem gondolatban. Ennek a hangnak ki ne tudna ellenállni. Elkaptam még egy erősebb nőstényt is, majd vonszolni kezdtem a tetemeket.
-Köszi. -hallottam Bella bársonyos hangját a fejemben. Tehát már lát. De nekem az most már nem elég. Elröppentem frissen szerzett táplálékom mellől egyenesen Bella felé.
-Edward, állj le! -kiáltotta olyan hangosan, ahogy csak tudta. Nem törődtem vele. Csak száguldottam hozzá.
-Bella, kincsem. Ne félj! Nem akarlak bántani. Csak mutatni akarok valamit.
Kedvesem kissé vonakodva, de lekecmergett a fáról egyenesen a karjaimba.
-Mit szeretnél, Edward? -kérdezte kíváncsian. Válasz helyett felkaptam és a két tetemhez vittem egyetlenem.
-Kóstold meg! -utasítottam. Még akkora szemeket, mint amiket ő vágott most, még soha nem láttam. Pedig volt már Emmettnek 100 millió ugyanilyen meglepő húzása.
-Micsoda? -kérdezte, miután megtalálta hangját. -Hogy én? -mutatott magára.
Igen, te, drágám. Ki más? -kérdeztem viccelődve.
-Biztos? -Bella nagyon vonakodott. Talán rossz ötlet volt? Nem. Biztosan nem.
Feltéptem az egyik állat bőrét és az előtörő vérrel megkínáltam szerelmem. Félve ugyan, de lenyalta az előtörő vörös csíkot. Ízlelgette egy ideig, majd megszólalt.
-Nem rossz. -állapította meg. -Lehetne, hogy...? -kérdezte. Rögtön tudtam, mit szeretne.
-Persze. Igyál csak még! -mondtam. Egy kis kiképzés sosem árthat. De ha az állati vértől nem retteg úgy, mint a sajátjától, akkor nem lesz olyan nehéz dolgom.
Bella még kezdő volt, ezért csak egy fél pohárkányit ivott meg, de én már ennek is örültem. Miután befejezte arrébb állt, hogy én is ihassak egy kicsit. Belemélyesztettem a fogaimat az állatba, akinek a vére már enyhén alvadt volt. De nem számít. A lényeg, hogy kedvesemé lett a friss vér. Miután végeztem, félredobtam a tetemeket, ahogy szoktam. Bella nagyon örült annak, hogy megkóstolhatta az állati vért. Azt mondtam neki, miközben hazafelé tartottunk, hogy legközelebb is velem jöhet. De a titkomat még nem tudja. Senki nem tudja, csak én. Visszaérve a házba átöltöztettem Bellámat egy csinos, mélykék miniruhába, mert a pólója véres lett. Leültettem szerelmem az ágyra és gyorsan én is átöltöztem. Amikor visszatértem, Bella a párnákon feküdt és leste a plafont, amíg be nem léptem. Amikor betoppantam, felnézett rám és elmosolyodott. Odabújtam hozzá és a mellkasomra vontam. Szívverése most is, mint mindig, gyorsabban vert a megszokottnál. Több, mint egy órán keresztül feküdtünk egymás lélegzetét hallgatva, mikor felemelkedtem.
-Elmeséled nekem, hogy mit álmodtál, ami annyira felzaklatott? -kérdeztem, mire Bella felült és mesélni kezdett. Elmesélte az egész történetet. De hogyan álmodhatta ezt? Tisztára, mint egy látomás. Csak emberi módon. Még Alice sem látott ennyire pontosan valamit.
Puszi: Betty
Úgy láttam, Bella örül annak, hogy futunk. Az erdő közepe felé haladva még a megszokott remegése is csillapodott. 5 perc futás után találtam egy helyet, ahol épp jó lesz kedvesemnek.
Lefejtettem görcsösen belém kapaszkodó ujjait a nyakamról, majd letettem a földre. Itt ezen a szigeten sokkal barátságosabb az erdő, mint Forks-ban. Bella arckifejezését látva azt hiszem, tetszik neki. Eszembe jutott, hogyan tudnék leállni, mielőtt ne adj isten rátámadnék. Kedvesem álla alá nyúltam és felemeltem e fejét, hogy a szemébe nézhessek.
-Bella. Ígérj meg nekem valamit! -kezdtem teljes komolysággal. -Ha esetleg azt látnád, hogy feléd közelítek, rögtön szólj gondolatban! Akkor még le tudok állni. -kérleltem. Erre ő csak bólintott. Láttam rajta, hogy amiben csak tud, segíteni szeretne nekem, hogy könnyebb legyen mellette lennem. Ezt nagyon is értékeltem.
-Nagyon figyelj! -figyelmeztettem mosolyogva. Látni akartam, milyenek a reakciói. Fogtam magam és elrohantam olyan messzire, amennyire biztonságosnak éreztem a vadászatot. Bántott, de muszáj ilyen messzire kerülnöm tőle, hogy végignézhesse a vadászatomat. Ismét maradjon egy emléke az emberi életéről. Részlegesen kikapcsoltam az akarataimat, hogy az ösztöneim törhessenek a felszínre. Így is lett. Kifinomult szaglásom egy őzcsordát érzett. Rögtön elindultam a vér illatának irányába. Nem sokkal később rátaláltam a keresett állatokra. Azonnal letepertem a legelevenebb hímet, miközben fél szemmel Bellára néztem. Egy alacsonyabb fa tetején üldögélt teljes biztonsággal.
-Edward, kérlek. Akárhol is vagy, gyere közelebb, mert nem látlak. -üzente szerelmem gondolatban. Ennek a hangnak ki ne tudna ellenállni. Elkaptam még egy erősebb nőstényt is, majd vonszolni kezdtem a tetemeket.
-Köszi. -hallottam Bella bársonyos hangját a fejemben. Tehát már lát. De nekem az most már nem elég. Elröppentem frissen szerzett táplálékom mellől egyenesen Bella felé.
-Edward, állj le! -kiáltotta olyan hangosan, ahogy csak tudta. Nem törődtem vele. Csak száguldottam hozzá.
-Bella, kincsem. Ne félj! Nem akarlak bántani. Csak mutatni akarok valamit.
Kedvesem kissé vonakodva, de lekecmergett a fáról egyenesen a karjaimba.
-Mit szeretnél, Edward? -kérdezte kíváncsian. Válasz helyett felkaptam és a két tetemhez vittem egyetlenem.
-Kóstold meg! -utasítottam. Még akkora szemeket, mint amiket ő vágott most, még soha nem láttam. Pedig volt már Emmettnek 100 millió ugyanilyen meglepő húzása.
-Micsoda? -kérdezte, miután megtalálta hangját. -Hogy én? -mutatott magára.
Igen, te, drágám. Ki más? -kérdeztem viccelődve.
-Biztos? -Bella nagyon vonakodott. Talán rossz ötlet volt? Nem. Biztosan nem.
Feltéptem az egyik állat bőrét és az előtörő vérrel megkínáltam szerelmem. Félve ugyan, de lenyalta az előtörő vörös csíkot. Ízlelgette egy ideig, majd megszólalt.
-Nem rossz. -állapította meg. -Lehetne, hogy...? -kérdezte. Rögtön tudtam, mit szeretne.
-Persze. Igyál csak még! -mondtam. Egy kis kiképzés sosem árthat. De ha az állati vértől nem retteg úgy, mint a sajátjától, akkor nem lesz olyan nehéz dolgom.
Bella még kezdő volt, ezért csak egy fél pohárkányit ivott meg, de én már ennek is örültem. Miután befejezte arrébb állt, hogy én is ihassak egy kicsit. Belemélyesztettem a fogaimat az állatba, akinek a vére már enyhén alvadt volt. De nem számít. A lényeg, hogy kedvesemé lett a friss vér. Miután végeztem, félredobtam a tetemeket, ahogy szoktam. Bella nagyon örült annak, hogy megkóstolhatta az állati vért. Azt mondtam neki, miközben hazafelé tartottunk, hogy legközelebb is velem jöhet. De a titkomat még nem tudja. Senki nem tudja, csak én. Visszaérve a házba átöltöztettem Bellámat egy csinos, mélykék miniruhába, mert a pólója véres lett. Leültettem szerelmem az ágyra és gyorsan én is átöltöztem. Amikor visszatértem, Bella a párnákon feküdt és leste a plafont, amíg be nem léptem. Amikor betoppantam, felnézett rám és elmosolyodott. Odabújtam hozzá és a mellkasomra vontam. Szívverése most is, mint mindig, gyorsabban vert a megszokottnál. Több, mint egy órán keresztül feküdtünk egymás lélegzetét hallgatva, mikor felemelkedtem.
-Elmeséled nekem, hogy mit álmodtál, ami annyira felzaklatott? -kérdeztem, mire Bella felült és mesélni kezdett. Elmesélte az egész történetet. De hogyan álmodhatta ezt? Tisztára, mint egy látomás. Csak emberi módon. Még Alice sem látott ennyire pontosan valamit.
Puszi: Betty
Friss 2.
A csillagok a mai napra új fejezetet írnak. És így is lesz. MA 12:30-kor FRISS!!! Ne maradj le!
Puszi: Betty
Puszi: Betty
2010. június 8., kedd
Friss
Ha minden jól megy, akkor a héten itt is és a VA-n is lesz friss. De csak ha nagyon rá fogok érni, ami úgy tűnik nem az elkövetkezendő két napban lesz. :S De VA friss biztos lesz. Annak már csak gépeléshiánya van. Addig is mindenkit puszilok és kitartás mindenkinek az utolsó napokra.
Puszi: Betty
Puszi: Betty
2010. június 6., vasárnap
2. rész /Bella szemszöge/
Úgy döntöttem akkor lesz friss, ha végzek a fejezettel. Tudom, hogy hülyén hangzik, de 3 fejezettel előrébb járok és nem akarom lelőni a poént, ugyanis már kibontakozott a történet sztem. Na mind1. Meghoztam a második fejezetet is. Jó olvasást hozzá! És komikat ha lehet. 4-et 5-öt minimum.
Elkerekedett szemmel néztem Edwardot. Meg akartam szólalni, de a torkom olyan száraz volt, mint a sivatag. Illik a környezethez. Végül kedvesem törte meg a csendet.
-Nem, Bella. -mondta összezavarodva. -Nem hallom a gondolataid akárhogyan koncentrálok.
Tehát az elméletem mégsem helyes. Hacsak...
Újból koncentrálni kezdtem, hogy felébredjek. De korántsem emiatt tettem, hanem hogy Edward meghallja, ami a fejemben jár. Szeretlek! -üzentem gondolatban. Edward válaszként homlokon csókolt, ami igazán jól esett. Megbizonyosodtam róla, hogy ez az elméletem helyesnek bizonyult. És teljesen egyedül jöttem rá. Dagadtam a büszkeségtől, de Edward közbeszólt megszakítva gondolataim fonalát.
-Azért ne szállj el annyira, kedvesem! -vigyorgott rám. Kinyitottam a szemem és nagyon meglepődtem. Arca sokkal közelebb volt hozzám, mint hittem. Felnevettem részben emiatt, részben a megjegyzésén.
-De olyan boldog vagyok, hogy végre hallasz. -mosolyogtam.
-A hangod, mint a legjobb szimfónikus zenekar játéka. -áradozott. -De miért csak akkor hallak, ha koncentrálsz?
-Szerintem az lehet a titka, hogy csak azokat a gondolatokat halld meg, amiket én engedek neked. -válaszoltam. -Szóval mit akartál nekem mondani, mielőtt a gondolataim félbeszakítottak? -kérdeztem.
-Hát amit zseniálisan kitaláltál. Hogy megengedem, hogy végignézd, de... -itt a de. Utálom. -... csak jó távolról. És nem itt, mert itt az állatállomány csekély.
-Rendben. -mondtam mosolyogva, mire Edward átölelt.
-Édes, drága Bellám! Mihez is kezdenék nélküled? -tette fel a kérdést, amire nem várt választ. Nagyot sóhajtott és aztán már csak szótlanul öleltük egymást. Fogalmam sincs, meddig álltunk ott mozdulatlanul, de egyszer Edward gyengéden a karjába vett és leült velem a földre. Simogatni kezdte fejem búbját, míg én beszippantottam édes illatát. Ne sokkal később úgy hiszem, elaludtam.
Álmomban a Cullen ház nappalijában voltam. Edward oldalán sétáltam Alice felé, aki egy óriási tükröt tartott maga felé. Mindenki ott állt Alice körül, kivéve Rosalie-t. Az egész nappali teli volt az Alice és a körülöttük állók izgalmával. Mintha csak rám vártak volna. Mikor odaértem Alice-hez, Edward egy lépést arrébb ment, hogy lássam a tükörben a személyt. Hihetetlenül gyönyörű és tökéletes volt. Könnyednek tűnt még a mozdulatlansága ellenére is. A felismerés rémülete végül utolért. Az a gyönyörű lány a tükörben én voltam. Csak egy valami volt, ami elrontotta az összhatást. A szemei vérvörösen izzottak. Teljesen, mint egy szörnyé.
Forgolódni kezdtem a teljes rémülettől. Edward egyik hűvös karja viszont tartott erősen. A másikkal ébresztgetni kezdett.
-Bella! -suttogta. Kinyitottam a szemem és gyönyörű arcát láttam az arcom előtt. Édesen mosolygott rám. -Jól vagy? -kérdezte. -Azt mondogattad álmodban, hogy "szemek".
-Jól vagyok. -válaszoltam. -Legalábbis azt hiszem.
-Aludj tovább, Bella. Én itt leszek. -azzal elkezdte dúdolni az altatódalomat. Rövid időn belül álomtalan álomba zuhantam. Már csak arra ébredtem fel, hogy valamilyen vízi járművön fekszek egy pléddel betakarva. Lassan, de korántsem biztosan, felültem, de rögtön meg is bántam. Meginogtam és visszaestem a párnára.
-Bells. Nyugodj meg. -simított végig az arcomon szerelmem. Én válaszként rámosolyogtam. Megpróbáltam újból felülni. Ezúttal Edward biztos kezei segítettek.
-Nagyon sokat aludtál. Igazán kimerülhettél attól az álomtól. -állapította meg. Biztosan igaza lehetett, mert az ég sötét volt, mint egy sikátor egy nagyváros közepén. -Kíváncsi lennék, mi lehetett az az álom. Ha megérkeztünk Esme szigetére, akkor biztosan kifaggatlak.
-Esme szigete? -kérdeztem meglepődve. Létezik, hogy az egész Cullen családnak vannak szigetei a világ minden táján?
-Igen. Esme kapta Carlisle-tól. Anyám volt olyan nagylelkű és kölcsönadta nekünk. Kicsit később szerettem volna megmutatni neked, de szükség törvényt bont, tartja a mondás.
Közben megérkeztünk a mólóra, ahol Edward úriember módjára lesegített, pontosabban mondva lekapott a hajóról, mivel majdnem elestem. Kézenfogva sétáltunk egy meseszép, trópusi ház felé. Edward egyik kezével a kezemet fogta, a másikban két tömött bőröndöt hozott. Ránéztem a poggyászokra.
-Nekem nem is volt ennyi cuccom. -pillantottam az egyik utazótáskára. Aztán beugrott, mi történhetett. Alice volt, ebben biztos voltam. Edward bizonyára látta rajtam, hogy közben ráleltem a válaszra, mert szótlan maradt. Az ajtóig csak sétáltunk egymás mellett. Megláttam, hogy nem is keresgél a zsebében kulcs után. Az arcom megint elárult.
-Már várnak minket. -szólalt meg Edward. Pár másodperc elteltével egy nő nyitott ajtót és egy ismeretlen nyelven kezdett el karattyolni. Egy mukkot se értettem belőle. De az a lényeg, hogy Edward érti. Miután a nő elállt az útból, bementünk egy gyönyörű szép hálószobába. Egy hatalmas gardrób volt hátul a franciaágy mellett.
-Egy percet kérek. -mondta Edward és eltűnt a szemem elől. Lehuppantam az ágy szélére és vártam, hogy kedvesem visszatérjen. Mire feleszméltem, már mindkét bőrönd üresen állt az ágyon, Edward pedig egy melegítőben lépett ki a gardróbból. Ebben a cuccban is szívdöglesztően nézett ki. Bármelyik nő megirigyelne engem, ha most látna.
-Mehetünk? -kérdezte az ajtófélfának támaszkodva.
-Hová? -kérdeztem kíváncsian.
-Vadászni.
-Hát nem vicceltél? Tényleg elmehetek veled? -hitetlenkedtem.
-Hát, persze. -azzal felkapott a hátára és kiugrott velem a legközelebb eső nyitott ablakon. A szívem teljesen összeszorult. Vajon tényleg olyan félelmetes egy vámpír táplálkozás közben, vagy csak Edward dramatiálja túl a dolgokat? Mindenre fény derül ezen a délutánon.
Puszi: Betty
Elkerekedett szemmel néztem Edwardot. Meg akartam szólalni, de a torkom olyan száraz volt, mint a sivatag. Illik a környezethez. Végül kedvesem törte meg a csendet.
-Nem, Bella. -mondta összezavarodva. -Nem hallom a gondolataid akárhogyan koncentrálok.
Tehát az elméletem mégsem helyes. Hacsak...
Újból koncentrálni kezdtem, hogy felébredjek. De korántsem emiatt tettem, hanem hogy Edward meghallja, ami a fejemben jár. Szeretlek! -üzentem gondolatban. Edward válaszként homlokon csókolt, ami igazán jól esett. Megbizonyosodtam róla, hogy ez az elméletem helyesnek bizonyult. És teljesen egyedül jöttem rá. Dagadtam a büszkeségtől, de Edward közbeszólt megszakítva gondolataim fonalát.
-Azért ne szállj el annyira, kedvesem! -vigyorgott rám. Kinyitottam a szemem és nagyon meglepődtem. Arca sokkal közelebb volt hozzám, mint hittem. Felnevettem részben emiatt, részben a megjegyzésén.
-De olyan boldog vagyok, hogy végre hallasz. -mosolyogtam.
-A hangod, mint a legjobb szimfónikus zenekar játéka. -áradozott. -De miért csak akkor hallak, ha koncentrálsz?
-Szerintem az lehet a titka, hogy csak azokat a gondolatokat halld meg, amiket én engedek neked. -válaszoltam. -Szóval mit akartál nekem mondani, mielőtt a gondolataim félbeszakítottak? -kérdeztem.
-Hát amit zseniálisan kitaláltál. Hogy megengedem, hogy végignézd, de... -itt a de. Utálom. -... csak jó távolról. És nem itt, mert itt az állatállomány csekély.
-Rendben. -mondtam mosolyogva, mire Edward átölelt.
-Édes, drága Bellám! Mihez is kezdenék nélküled? -tette fel a kérdést, amire nem várt választ. Nagyot sóhajtott és aztán már csak szótlanul öleltük egymást. Fogalmam sincs, meddig álltunk ott mozdulatlanul, de egyszer Edward gyengéden a karjába vett és leült velem a földre. Simogatni kezdte fejem búbját, míg én beszippantottam édes illatát. Ne sokkal később úgy hiszem, elaludtam.
Álmomban a Cullen ház nappalijában voltam. Edward oldalán sétáltam Alice felé, aki egy óriási tükröt tartott maga felé. Mindenki ott állt Alice körül, kivéve Rosalie-t. Az egész nappali teli volt az Alice és a körülöttük állók izgalmával. Mintha csak rám vártak volna. Mikor odaértem Alice-hez, Edward egy lépést arrébb ment, hogy lássam a tükörben a személyt. Hihetetlenül gyönyörű és tökéletes volt. Könnyednek tűnt még a mozdulatlansága ellenére is. A felismerés rémülete végül utolért. Az a gyönyörű lány a tükörben én voltam. Csak egy valami volt, ami elrontotta az összhatást. A szemei vérvörösen izzottak. Teljesen, mint egy szörnyé.
Forgolódni kezdtem a teljes rémülettől. Edward egyik hűvös karja viszont tartott erősen. A másikkal ébresztgetni kezdett.
-Bella! -suttogta. Kinyitottam a szemem és gyönyörű arcát láttam az arcom előtt. Édesen mosolygott rám. -Jól vagy? -kérdezte. -Azt mondogattad álmodban, hogy "szemek".
-Jól vagyok. -válaszoltam. -Legalábbis azt hiszem.
-Aludj tovább, Bella. Én itt leszek. -azzal elkezdte dúdolni az altatódalomat. Rövid időn belül álomtalan álomba zuhantam. Már csak arra ébredtem fel, hogy valamilyen vízi járművön fekszek egy pléddel betakarva. Lassan, de korántsem biztosan, felültem, de rögtön meg is bántam. Meginogtam és visszaestem a párnára.
-Bells. Nyugodj meg. -simított végig az arcomon szerelmem. Én válaszként rámosolyogtam. Megpróbáltam újból felülni. Ezúttal Edward biztos kezei segítettek.
-Nagyon sokat aludtál. Igazán kimerülhettél attól az álomtól. -állapította meg. Biztosan igaza lehetett, mert az ég sötét volt, mint egy sikátor egy nagyváros közepén. -Kíváncsi lennék, mi lehetett az az álom. Ha megérkeztünk Esme szigetére, akkor biztosan kifaggatlak.
-Esme szigete? -kérdeztem meglepődve. Létezik, hogy az egész Cullen családnak vannak szigetei a világ minden táján?
-Igen. Esme kapta Carlisle-tól. Anyám volt olyan nagylelkű és kölcsönadta nekünk. Kicsit később szerettem volna megmutatni neked, de szükség törvényt bont, tartja a mondás.
Közben megérkeztünk a mólóra, ahol Edward úriember módjára lesegített, pontosabban mondva lekapott a hajóról, mivel majdnem elestem. Kézenfogva sétáltunk egy meseszép, trópusi ház felé. Edward egyik kezével a kezemet fogta, a másikban két tömött bőröndöt hozott. Ránéztem a poggyászokra.
-Nekem nem is volt ennyi cuccom. -pillantottam az egyik utazótáskára. Aztán beugrott, mi történhetett. Alice volt, ebben biztos voltam. Edward bizonyára látta rajtam, hogy közben ráleltem a válaszra, mert szótlan maradt. Az ajtóig csak sétáltunk egymás mellett. Megláttam, hogy nem is keresgél a zsebében kulcs után. Az arcom megint elárult.
-Már várnak minket. -szólalt meg Edward. Pár másodperc elteltével egy nő nyitott ajtót és egy ismeretlen nyelven kezdett el karattyolni. Egy mukkot se értettem belőle. De az a lényeg, hogy Edward érti. Miután a nő elállt az útból, bementünk egy gyönyörű szép hálószobába. Egy hatalmas gardrób volt hátul a franciaágy mellett.
-Egy percet kérek. -mondta Edward és eltűnt a szemem elől. Lehuppantam az ágy szélére és vártam, hogy kedvesem visszatérjen. Mire feleszméltem, már mindkét bőrönd üresen állt az ágyon, Edward pedig egy melegítőben lépett ki a gardróbból. Ebben a cuccban is szívdöglesztően nézett ki. Bármelyik nő megirigyelne engem, ha most látna.
-Mehetünk? -kérdezte az ajtófélfának támaszkodva.
-Hová? -kérdeztem kíváncsian.
-Vadászni.
-Hát nem vicceltél? Tényleg elmehetek veled? -hitetlenkedtem.
-Hát, persze. -azzal felkapott a hátára és kiugrott velem a legközelebb eső nyitott ablakon. A szívem teljesen összeszorult. Vajon tényleg olyan félelmetes egy vámpír táplálkozás közben, vagy csak Edward dramatiálja túl a dolgokat? Mindenre fény derül ezen a délutánon.
Puszi: Betty
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)