11. fejezet /Bella/

Sziasztok. Ezt is meghoztam. Ez a búcsúajándékom. Ma indulok nyaralni. Jövő héten nem leszek. Ezért kapjátok a fejezetet. Remélem nem baj, ha most 5 komi lesz a komihatár. Tök mind1. Annyi és kész. Egy hét alatt csak sikerül. Jó olvasást!

Hihetetlen, hogy gyerekem lesz Edwardtól. Még most is alig hiszem el. Edwardon is tisztán látszik, mennyire örül. Még sohasem láttam ennyi ideig vigyorogni egyfolytában.
Amikor a hajóban voltunk már, hangot is adott boldogságának. Egész úton a ránk váró családi életet tervezgettük. Hogy majd egyszer elköltözünk a Cullen házból egy saját kis birtokra nem messze a többiektől és hogy majd együtt fogjuk nevelgetni egy szívem alatt hordott lurkót, aki úgy érzem, fiú lesz.
Amikor a kikötőben ki akartam szállni, megbotlottam valamiben, és ha Edward nincs ott, pofára esek. Azonban szerelmem biztos karjai vasmarokként tartottak.
Talpra állított, majd a szemembe nézett. Én a fejemet fogva próbáltam észhez térni, de sehogy sem ment. Főleg ha Edward arany szemei megtalálják az enyémeket.
-Jól vagy, drágám? -kérdezte aggódva.
-Persze, csak egy kicsit zsong a fejem. -Valójában nagyon is fájt a fejem.
-Vigyelek a hátamon téged? -kérdezte, majd gyorsan kijavította magát. -Vagyis titeket?
Egy gyenge bökést éreztem bentről. Mintha a kis rugdosódó válaszolni akarna, csak azt várja, hogy közvetítsem.
-Nagyon örülnénk neki. -Én is, és a baba is. -tettem hozzá gondolatban. Nagy mosoly terült szét az arcomon, miközben Edward óvatosan a hátára segített. Maximum sebességen száguldott el velem egyenesen a sikátoron át a repülőtérig. Alig tűnt két percnek, mire odaértünk.
Szépen, kézen fogva besétáltunk a váróba, mint egy turbékoló gerlepár. Teljesen átlagosnak tűntünk.
-A jegyek le vannak foglalva. Siessünk, mert mindjárt indul a gépünk. -javasolta Edward.
Utolsók között szálltunk fel. Leghátul kaparintottunk meg két helyet. Én ültem az ablakhoz, Edward pedig mellém.
-Félúton cserélünk, hogy te is élvezhesd a panorámát. -kötöttem ki.
-Nekem te vagy a legszebb panoráma. -súgta a fülembe, majd gyengéden, de mégis szenvedélyesen megcsókolt.
A repülő felszállt, én pedig minden egyes mérfölddel egyre inkább megkönnyebbültem. Egész úton a pocakomat simogattam, miközben fejem Edward vállán pihent. Nem tartott sokáig, míg elaludtam.
Hosszú álomtalan álom után piszkált meg leendő férjem.
-Bells, ébredj! Most száll le a gép. -mondta bársonyos hangon és végigsimított az arcomon. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy felkeljek. De valamit válaszolnom kellett, ezért azt mondtam, ami először eszembe jutott.
-Jól van, anyu! Csak még 5 perc. -mondtam nyűgösen. Edward nevetni kezdett.
-Kislányom! Elkésel az iskolából és nem fogod látni Edwardot. -közölte nevetve. Be kellett ismernem, hogy hülyét mondtam. Én is nevetni kezdtem, ahogy visszagondoltam előbbi párbeszédünkre.
Amikor földet ért a gép, Edward segítő jobbat nyújtott.
-Még mindig fáj a fejed? -kérdezte. -Vigyelek?
-Szerintem nem kell. -válaszoltam, aztán egy határozott mozdulattal felálltam, de ugyanolyan határozottan meg is inogtam. Ez vagy azért van, mert felszedtem kb. 10 kilót, vagy mert az egyensúlyérzékem még tovább romlott, vagy a harmadik lehetőség, hogy a csillapíthatatlan fejfájásom teszi. Nem tudom, de a lényeg, hogy nem tudok megállni a lábamon. Edward derekamnál fogva magához húzott.
-Inkább maradj mellettem! -kértem.
Edward megfogta a csomagjainkat, majd elindultunk kifelé a váróból. A kijárat előtt megálltunk és Edward leültetett az egyik székre.
-Itt hagyhatlak titeket, amíg elhozom a kocsit? -kérdezte.
-Persze. Itt fogunk várni. -mondtam, majd Edward elém lépett és homlokon csókolt. Emberi tempóban hagyta el a várót, kettesbe hagyva a kisbabámmal, aki most megkergült. Össze-vissza rugdosott. Minden egyes rúgástól összerándultam és összeszorított fogakkal tűrtem. Már biztosan tiszta kék-zöld a hasam.
Amikor végre megpillantottam Edwardot az ajtóban, teljesen megkönnyebbültem. Erőt vettem magamon, felálltam és -még mindig a hasamat fogva- elindultam kedvesemhez. Amint odaértem, a karjaiba zárt és arcát hajamba temette. Kis idő múlva elhúzódott, de csak azért, hogy egy csókkal jutalmazzon.
-Angyalom, nem fájt, amikor leestél az égből? -kérdezte a kedvenc féloldalas mosolyommal. Kérdőn néztem rá. Hová lett az én úriemberem? Ez a mondat inkább Mike szájába illene, mint Edwardéba. Szomorúan sóhajtottam.
-Mi a baj? -kérdezte aggódva.
-Semmi, csak nem jó a dumád. Tudod, én az idősebbekre bukok. -mondtam csibészesen.
Válaszként újabb csókot kaptam.
-Rendben. Elvihetem a hintómon, kisasszony? -kérdezte és a kezét nyújtotta, hogy besegítsen.
-Megtisztelve érzem magam. -azzal odaadtam a kezem, kedvesemet pedig kinyitotta előttem a "hintója" ajtaját. Azonban újabb éles fájdalom nyilallt a hasamba, amitől megtorpantam.
-Minden rendben, drágám? -kérdezte Edward, majd a hasamra tette a kezét. Oda, ahol az előbb a baba megrúgott.
-Minden oké, de nem ülhetnék inkább hátra?
-Dehogyisnem. -azzal kinyitotta nekem a hátsó ajtót és betett az ülésbe. Homlokon csókolt, majd eltűnt. Fél pillanatba telt, mire a vezetőülésben termett. Én elhelyezkedtem az egész hátsó ülésen és felhúztam a lábaim.
-Mehetünk? -kérdezte szerelmem, miközben hátranézett.
-Persze.
Edward gázt adott és finoman kicsusszant a parkolóból. Engem újabb és újabb éles fájdalmak gyötörtek.
-Nyugalom EJ! Ne rugdosódj, kérlek. -könyörögtem már lassan sírva. -Ez fáj.
Edward egyre szorosabban fogta a kormányt. Nyilván emészti magát amiatt, amit azt hiszi, hogy velem tesz.
Aztán kedvesem hirtelen megszólalt. A szavaiban csak a kíváncsiság csengett.
-Kicsoda rugdos?
Nem jellemző rá, hogy visszakérdez miután mondtam valamit. Még akkor sem, ha csak magamnak motyogok. Egész biztos, hogy valami rosszat mondtam.
-EJ. Mint Edward Junior. -mondtam félve, de mégis hízelgően.
-Édes, és ha lány lesz? -kérdezte mosolyogva, majd hátranyúlt és végigsimított az arcomon.
-Nem tudom. Kitalálom, mire hazaérünk.
-Rendben.
Felértünk az országútra, ahol Edward felgyorsított a saját tempójára, amit mostantól nem fogok kritizálni. A fejemben közben keringtek a jobbnál jobb névötletek. Az Esme és Renée valamilyen fajta együttes nevét kutattam. Aztán megtaláltam a világ legszebb nevét.
-Röneszméj. -motyogtam.
-Tessék? -kérdezett vissza ismét Edward.
-Eljátszottam egy kicsit a Renée-vel és az Esme-vel. Ez jött ki. Tetszik?
-Gyönyörű név.
Közben megérkeztünk a Cullen házhoz. Edward kisegített a kocsiból.
-De én mégis úgy érzem, ő ott bent EJ és nem Renesmee. -mondtam megsimogatva a hasam.
Amikor kézen fogva besétáltunk a nappaliba, nem volt ott senki. Aztán Alice szökkent oda mellénk villámgyorsan.
-Sziasztok. -üdvözölt, aztán megölelt. Mikor elengedett, lassan végigmért tetőtől talpig.
-Szia, Alice. Carlisle hazaért már? -kérdezte Edward.
-Igen. -mondta Alice és felkiáltott leendő apósomnak.
-Ó, Bella, látom szépen kikerekedtél. -jegyezte meg a hasamra mutatva.
-Köszönöm. -mondtam gúnyosan, majd nyelvet öltöttem rá. Miért kell neki is a súlyommal viccelődnie? Ezek után Emmett vajon ilyen lesz? Egyáltalán nem akarom megtudni. -döntöttem el.
-Szia, Bella. -üdvözölt Carlisle nagy mosollyal az arcán. -Hogy érzed magad?
-Attól eltekintve, hogy a hasam tiszta véraláfutás, egészen jól vagyok.
-Remek. Akkor csináljuk meg azokat a vizsgálatokat. -javasolta.
Edward a karjaiba vett és felvitt engem Carlisle után a dolgozószobába. A sarokban állt az ultrahanggép. Kedvesem pontosan a mellette lévő ágyhoz vitt és lefektetett rá, majd mellém ült a földre. Carlisle közben bekapcsolta a gépet, aminek fülsüketítő hangja volt. Edward két keze közé vette a bal kezem és feszülten figyelte a monitort, amin már meg kellett volna jelennie a képnek, ugyanis Carlisle már mozgatta azt az izét a hasamon. Semmi kép.
-Érdekes. -szólalt meg hosszú hallgatás után Edward. -A magzatburok nem enged belátást.
-Ahogy mondod. -helyeselt Carlisle. -A burok olyan vastag és erős, mint a vámpírbőr.
-Úgy látszik, kicsikém kiléte egy ideig még titok marad. -foglaltam össze. Tehát nem tudhatjuk, mi lesz a folytatás. De az biztos, hogy vagy jó lesz, vagy rossz. Valahol a kettő között.

Puszi: Betty

10. fejezet /Bella/

Kicsit nagyon beindultam ma. Kaptok még egy fejezetet. Jó olvasást hozzá!

Másnap reggel túl korán keltem. Még sötétség volt, amikor kinyílt a szemem. Körbetapogattam az ágyat. Hűvös bőrű vőlegényem viszont nem volt az ágyban. Egy papírt markoltam meg hűvös keze helyett. Ez állt benne:
"Drága Menyasszonyom! Remélem nem lesz szükség erre a levélre, mert nem ébredsz fel, de ha mégis, akkor ne aggódj! Csak vadászok a közelben. Szeretlek.
Csókol: Edward"
Tehát megint elment nélkülem vadászni. Ezen egy ideig bosszankodtam, de hamar elszállt a mérgem, mert magam mellett akartam tudni Edwardot.
Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom és reflexszerűen a WC-re rohantam. A kagyló fölé hajoltam és sugárban hánytam. Ennek nem lesz jó vége. -gondoltam.
Egyszer csak meghallottam Edward hangját, ahogy keres, mint tegnap. Válaszolni azonban nem tudtam, mert még mindig a WC felett terpeszkedtem. Kedvesem akkor talált rám, amikor öblítettem a számat.
-Bella. -sóhajtott fel. A megkönnyebbülés tisztán hallatszódott a hangján. Aztán kemény hangon folytatta. -Csomagolj! Azonnal indulunk haza.
-De miért? Ez csak gyomorrontás. -Remélem.
-De nincs semmi gyógyszerünk rá. Erre nem készültünk. -közölte Edward.
-Ne aggódj! Majd elmúlik. -Remélem. Gondolkodásom fogmosásba rejtettem.
-Na jó, ha te nem jössz, akkor hívom Carlisle-t. -mondta Edward és már tárcsázta volna a számot.
-De mit tud tenni onnan Forks-ból? -kérdeztem.
-Hát, tudod ő vámpír és ha szólok neki, 2 órán belül itt van.
Egyszer csak eszembe jutott egy-két tény, amit nem vettünk figyelembe. Meghíztam, ami azt jelenti, sokat ettem. Állandóan fáradt vagyok, és ma reggel rosszul lettem. De ez képtelenség. Az egyetlen személy, amivel valaha szeretkeztem, egy vámpír.
Leültem a padlóra és számolni kezdtem újra és újra.
-Bells. Mi a baj? -kérdezte Edward sürgetően. Én csak feltartottam az ujjam jelezve, hogy várjon.
-Bella, mi az? -sürgetett és leült mellém, majd átkarolt.
-Edward, nem hiszem, hogy gyomorrontásom lenne. -közöltem magam elé meredve.
-Mi az, Bella? Én így megőrülök.
-Azt hiszem, terhes vagyok. -nyögtem ki.
Szerelmem kővé dermedt. Csúcs. De majd Carlisle segít. Félve ugyan, de kihalásztam Edward telefonját a zsebéből és tárcsáztam Carlisle számát. Első csöngésre felvette.
-Szia Edward! -szólt bele.
-Nem Edward vagyok. Itt Bella. -mondtam kicsit sem magabiztosan.
-Ó, helló Bella. Miben segíthetek?
-Lehetséges, hogy... -gyorsan kieresztettem. -terhes vagyok? -nyögtem. -Épp fél órája lettem rosszul.
-Gyomorrontás? -vetette fel a kézenfekvő ötletet.
-Nem hiszem, bár én is erre tippeltem. De nem ettem semmi rosszat az elmúlt időben.
-Értem. Lehet egy fura kérdésem? -kérdezte.
-Igen.
-Védekeztetek? -szegezte nekem a kérdést. Fene tudja. Véletlen volt az egész.
-Öhm... nem. -mondtam félve.
-Ezek szerint tényleg terhes vagy. Minden jel arra mutat. -állapította meg. -Van egy legenda, Ezerévente születik egy félig ember, félig vámpír kisgyerek. De már több, mint 2000 éve nem született ilyen gyermek. Ezért gondolja mindenki, hogy csak legenda.
Feszült figyelemmel hallgattam Carlisle szavait. A végére viszont elképedtem. Szóval én kétszeresen is különleges lennék? Nem csak az, akinek a legtöbb gondolata rejtély Edward számára, hanem még én leszek az, aki 2000 év után félvér gyereket szül.
-Bella, itt vagy? -kérdezte Carlisle.
-Persze. De most mihez kezdjünk?
-Gyertek haza minél előbb, hogy megvizsgálhassalak.
-Rendben. -mondtam, aztán egy erőteljes rúgást éreztem a méhemben. -Áu. -kiáltottam, mire odakaptam a hasamra.
-Megteszek mindent, csak ne aggódj!
-Oké. -mondtam és tetettem a telefont.
-Edward! -fordultam szerelmem felé. -Most már biztosan terhes vagyok. -mondtam egyre jobban felfelé görbülő szájjal. -Carlisle azt mondta, utazzunk haza minél előbb.
-Hát akkor csomagoljunk. -javasolta Edward. Felszökkent a földről, majd felsegített. Kézen fogott és mindketten fülig érő szájjal indultunk el pakolni.

Puszi: Betty

9. fejezet /Bella/

Meggyőztetek. Folytatom a történetet. Vagyis amúgy is folytattam eddig is, de nektek is megmutatom majd ezentúl is. Remélem nem pártoltatok el tőlem. Ha igen, akkor az az én hibám. Na de nem rizsázok többet. Jó olvasást! És nagyon szeretnék kapni 3 kommentet. :$

5 nap telt el az első alkalmunk óta. Azóta Edwarddal úgy vagyunk, mint a borsó meg a héja. Bár mikor nem úgy voltunk? Sosem ment el nélkülem sehová.
-Ne haragudj, drágám. -kezdte Edward egyik délután. Nem értettem, mire gondol ezzel, ezért kérdően néztem rá. -El kell mennem vadászni. Kicsit kiszellőztetni a fejem.
-Ne menj el! -kérleltem. -Akkor megint nehéz lesz mellettem lenned. -megragadtam a karját, hátha akkor maradásra bírhatom, de hiába.
-Tudom, kincsem. De figyelj! 10 perc és itt vagyok. -próbálkozott a meggyőzésemmel, nem sok sikerrel. Nem akartam akár egy percet is nélküle tölteni.
-Kérlek. -próbálkoztam tovább bociszemeimet bevetve. Aztán eszembe jutott egy dolog, ami talán beválhat. -Egyébként is azt mondtad, hogy legközelebb is veled mehetek vadászni.
Csípőre tettem a kezem, úgy vártam válaszára.
-Tudom, hogy ezt mondtam, de az nem azt jelenti, hogy ezentúl minden alkalommal velem jöhetsz, amíg ember vagy. A legközelebb azt jelentette, miután átváltoztál. -közölte Edward kemény hangon.
-Tehát itt akarsz hagyni? -kérdeztem.
-Bella! -szemembe nézett, úgy folytatta. -10 perc múlva itt vagyok. Ígérem.
-Szomjas vagyok, Edward. Vigyél magaddal! -kérleltem egy kis viccet bevetve. Úgy láttam, nem értékelte túlságosan a viccemet, mert elég mérgesen nézett rám. Megpróbáltam átölelni bocsánatkérés gyanánt, de eltolt magától.
-Bella! Kérek 5 percet! -mondta mérgesen. -És nem vagy szomjas.
Én tehetetlenül álltam előtte, miközben beszélt.
-A kaja a hűtőben van. Egyél valamit, amíg én nem vagyok. -adta ki az utasítást, majd homlokon csókolt és elment.
Durcásan kiballagtam a konyhába és megálltam a hűtő előtt. Már csak azért sem fogok enni. Inkább elmegyek sétálni az erdőbe. Hátha lesz ott egy-két őz. -gondoltam magamban.
Így is tettem. elindultam az erdőben. Ugyan a talaj tele van mindenféle indákkal, ágakkal, levelekkel, amiben garantáltan felbuktam volna, most mégsem volt sehol a bénázásom. Egyenletes ritmusban haladtam előre az erdő mélye felé.
Jó 5 perccel indulás után hallottam meg Edward aggódó hangját, amint engem szólít egyre hangosabban. Vissza akartam szólni, hogy: "Itt vagyok!", de azzal elárultam volna magam. Tehát csendben maradtam.
-Bella! Hol vagy?
Dühös lesz, amiért nem válaszolok, de nem érdekel. Még mindig durci-murci vagyok. Biztosan elindult már a keresésemre. Az illatomat követve meg fog találni. Jaj ne! És csakugyan. Egy perccel később a hátam mögül hallottam bársonyos hangját. Csodáltam volna, ha nem talál rám egy percen belül.
-Bella. Mi a fenét csinálsz te itt? -kérdezte választ nem várva. De én azért válaszoltam.
-Megsértődtem. Ha te nem viszel vadászni, majd vadászok én magam. -durcáskodtam. Edward ezen szélesen elvigyorodott.
-Bella. -ölelt magához. -Mit ettél? Mintha meghíztál volna. -közölte kuncogva.
-Köszönöm. -mondtam gúnyosan, miközben eltaszítottam magamtól.
-De komolyan. -váltott viccesből komolyra. -Menjünk vissza a házba és magad is meggyőződhetsz róla.
-Nem akarok. -Nem hagyom, hogy ő győzzön. Megállok a saját lábamon.
-Kár. Pedig Alice-féle fehérneműket akartam látni valakin, de ha nem... -mondta szomorúan. Tisztában voltam vele, hogy csak tetteti. de akkor is nagyon hatásos. Még engem is meghatott.
-Na jó, rendben. -egyeztem bele. Aztán hozzátettem. -Már ha jól mutatnak majd a dagadt testemen.
-Szívecském, én nem azért mondtam. -vigasztalt Edward, majd végigsimított az arcomon. A simogatás hirtelen átcsapott vad csókba. Óvatosságnak nyoma sem volt. Mint egy átlagos ember pár csókja. Azt viszont csak a bennfentesek tudhatják, hogy kettőnk közül csak én vagyok ember.
-Na megyünk, vagy itt sztriptízeljek? -kérdeztem nevetve.
-Menjünk. -válaszolta szerelmem, aztán felkapott a hátára és a házig suhant velem.
-Kezdek hozzászokni a tempódhoz. -jegyeztem meg, mikor lekászálódtam a hátáról. -Már nem is kell hánynom utána.
-Remek. -válaszolta mosolyogva, aztán hirtelen komoly lett. -Lehet egy kérésem?
-Persze. -vágtam rá.
-Megnéznéd, hogy nem szedtél-e fel pár kilót? Én azért aggódok, még ha te nem is. Ha azt mondod, nem, elmegyek szemorvoshoz.
-Te? Szemorvoshoz? -hitetlenkedtem, majd hangos nevetésbe kezdtem.
-Vicc volt. -mosolygott rám.
-De azért megnézem magam. -biztosítottam és tüstént a fürdőszobába mentem. Ott felálltam a nagy tükör előtt álló mérlegre és elámultam. Sokkal több kiló vagyok, mint amikor eljöttem Forks-ból. Tisztán emlékszem, hogy aznap reggel felálltam a mérlegre otthon és legalább 7 kilóval kevesebbet mutatott a mutató.
-Na igazam volt? -kérdezte Edward az ajtó mögül. Hangja aggódóan csengett.
Nem bírtam megszólalni. Még mindig alig hittem a szememnek. Edwardnak igaza volt, mint mindig.
-Bella. Igazam volt? -követelte. Most már az aggódásba egy kis sürgető él is csúszott.
-Sajnos igen. -feleltem elképedve.
-Bemehetek?
-Igen.
Edward egy hang nélkül jött be és karolt át hátulról.
-Nekem így is tetszel. -mondta.
-Tudom, de... -elakadtam.
-Mi az a de?
-Nem is tudom, csak rossz előérzetem van.
-Miféle rossz előérzet? -kérdezte.
-Nem tudom. -ismételtem összezavarodottan fogva a fejemet.
-Rosszul vagy? -kérdezte, majd védelmezően szorosabban ölelt.
-Nem. De nem tudom, mitől van ez.
-Nyugodj meg! Nem lesz baj. -lazított ölelésén és ahogy hátranéztem, megcsókolt. Válaszként egyre szorosabban öleltem magamhoz.
-Ha ember lennék, már kiszorítottad volna belőlem a szuszt. -nevetett Edward erőtlenül.
Nem érdekelt. Még erősebben szorítottam magamhoz.
-Bella. Én is szeretlek, de elengednél?
Azonnal elengedtem. Edward újra átölelt hátulról. Hátranéztem rá, és ő amint csak lehetett lecsapott az ajkaimra.

Puszi: Betty

Elegem van!

Nem értem, mért nem képes senki sem két nyomorult sort írni. Elvesztettem a bizalmat magamban. Eddig késztetést éreztem, hogy írjak, de már nem tudom, mit tegyek. Tehát NEM ÍROK TÖBBET!!!! Csak magamnak. Aki még akarja, hogy írjak, az írjon vagy itt, vagy MSN-en.
Viszlát.
Betty

8. fejezet

Végre ezt is meghoztam. Remélem nem pártoltatok el tőlem. 4 komment. Jó olvasást!

/Edward/
Pillanatnyi szünet nélkül csókolóztunk. Hirtelen eszembe jutott, hogy Bellámnak egyenlőre még szüksége van levegőre. Gyengéden húzódtam el. Hevesen kapkodott levegő után.
-Meg akarsz fulladni, Bella? -kérdeztem.
-Nem, dehogy. -mondta immár nyugodt légzéssel. -De nem számít az sem. Akarlak!
Tehát ő is kíván engem. Akkor nosza, rajta. Újból csókolni kezdtem egyre vadabbul. Bella készségesen viszonozta csókjaimat, sőt még kezei el is indultak a pulóverom felé. Én sem voltam rest. Rögtön a blúzát kezdtem gombolni. Sehogy sem akart vége lenni a gomb áradatnak, ezért egy határozott mozdulattal megszabadítottam menyasszonyom a felsőjétől és abban a pillanatba továbbsiklottam szoknyája fodraira. Közben Bella megszabadított az ingemtől is, ami láthatóvá tette számára a felsőtestem. Szoknyáját finom mozdulattal csúsztattam le róla. Mivel Bells még mindig a nadrágomtól igyekezett megszabadítani, segítettem neki. Gyors mozdulattal kigomboltam, majd visszatértem eredeti úti célom felé, a hátához. Végigsimítottam rajta, de nem borzongott meg egy kicsit sem az érintésemtől. Kezeim a melltartóját keresték. Meg is találták a kapcsolót. Ösztönösen kapcsoltam ki. Bella kezei a mellkasomat kényeztették, majd kezeit felváltották ajkai. Finoman csókolta végig minden négyzet centiméteremet, miközben torkomból apró morgás tört elő. Nem a bennem lakozó szörnyeteg hangja volt ez, hanem a mélyen eltemetett emberi érzéseim. Ajkai egyre haladtak fel-le, oda-vissza, ami olyan forrósággal töltött el, amit már 90 éve nem éreztem. Szerelmem ajkai visszatértek az enyémekre, ahol nyelve utat tört magának, én pedig készségesen engedtem utat neki. Nagyon küzdenem kellett a vággyal, hogy minden ruhadarabot, ami még rajta maradt, letépjem, de ehelyett most én indultam felfedező útra felsőtestén. Végigcsókoltam hasa minden szegletét, majd felfelé indultam. Halk sóhajait hallgatva kezembe vettem mellének csábító halmát. Egy pillanatra végignéztem majdnem meztelen menyasszonyomon, majd letéptem róla a bugyit is. Bella összeráncolta a homlokát, majd bosszúból lehúzta rólam az alsónadrágot.
-Alice igazán jól választott fehérneműt. Kár, hogy tönkre kellett tennem. -gondolkodtam el.
-Bizony jól választott. -felelte Bella. -De ne félj! Van még. -nyugtatott meg mosolyogva.
Féloldalas mosollyal az arcomon a végére már elvesztem Bella természetes szépségében. Menyasszonyom ruha nélkül a legszebb. Ez maga a gyönyör. Éreztem, hogy a lábam közötti dudor egyre magasabb lesz.

***

/Bella/

Reggel kissé fáradtan keltem. Nem emlékeztem rögtön a tegnap éjjel történtekre, csak arra, hogy életem legszebb éjszakája volt a tegnapi.
Végigtapogattam az egész ágyat, de vőlegényem nem volt mellettem. Talán öltözködik.
Miközben a takaró alá is belestem, isten tudja miért, megpillantottam magam. Még mindig teljesen meztelen voltam. De sokkal jobban aggatsz az, hogy Edward nincs mellettem.
-Edward! -szólongattam egy kissé hangosan. Magam is meglepődtem, milyen rekedtes, álmoskás a hangom. Azonnal hallottam a levegő suhogását, ahogy vámpír sebességgel mellettem terem.
-Bella! -mondta, majd gyengéden megcsókolt. Ez a csók már nem volt olyan óvatos, mint az eddigiek. Szerintem a tegnap éjszaka mérföld kő volt mindkettőnk életében. Ezek után, úgy érzem, minden más lesz.
Egy pillanatra végignéztem szerelmemen. Nem volt rajta más, csak egy alsónadrág. Micsoda szerencse. Most gyönyörködhetek tökéletes mellkasában.
-Hallottam. -szólalt meg Edward kirántva gondolataim közül. Vajon melyik részét hallotta? Fölösleges kérdés. Az egészt. Ez a következménye annak, ha nem ügyelek a gondolataimra. Arcom rákvörössé vált.
-Így még szebb vagy! -dicsért meg, miközben végigsimított az arcomon. Minden alkalommal megborzongtam érintésétől, de most nem éreztem olyan jéghidegnek a bőrét. Szó nélkül magamhoz húztam és megcsókoltam pontosan úgy, ahogy az előbb ő csókolt, csak hosszabban. Karjaimat nyaka köré fontam, lábaim pedig derekát zártál körül. Ameddig erőm -és levegőm- engedte, játszottam ajkaival. Azonban amikor érzékelte, hogy nem bírom már szusszal, gyorsan eltolt magától.
-Bella. Néztél ma már tükörbe? -kérdezte Edward. Váratlanul ért a kérdés. Miért kellene tükörbe néznem?
-Nem. Szét vagyok zuhanva? -kérdeztem vissza meglepettségemnek hangot adva.
-Dehogyis. -tiltakozott automatikusan. -Szép vagy, csak tiszta véraláfutás a felsőtested.
-Micsoda? -felpattantam és a fürdőszobai nagy tükör elé vonszoltam magam. Csakugyan tiszta véraláfutás volt végig a karom két oldala. A mellkasomon is volt egy pár, valamint a csípőm környékén ezernyi.
-Sajnálom. -szólalt meg Edward lehajtott fejjel a hátam mögül. -Nem kellett volna...
-Ezt... te... csináltad? -dadogtam. Edward bólintott.
-De ez mégis hogyan történt? -kérdeztem.
-Az este elvesztettem a fejem és ez lett belőle. -ujjait a karomon lévő sérülések egyikébe helyezte. Az ujja nyoma pontosan odaillett. -Sikerült megállnom, hogy igyak a véredből, de nagyon sajnálom a véraláfutásokat.
-Semmi baj. Talán még hízeleg is, hogy ennyire kívánsz. -mondtam mézesmázos hangon.
-De Bella.
-Semmi de. Én így boldog vagyok, úgyhogy te is légy az! -követeltem.
Úgy láttam, megértette. Vagy a makacsságom győzte meg, vagy a képek, amiket a tegnap éjszakáról vetítettem neki gondolatban. Tehát én győztem!

Puszi: Betty

Twilight csapat (vers)

Sziasztok! Addig, míg nem gépelem be a következő fejezetet, szeretném megosztani veletek a csapatunk egyik fő művét. A Twilight csapat verse önmagukról.

Címe az nincs. Bocs.

Twilight csapat a nyerő,
Mert mindig ők a legelsők.
Mi csak lányok vagyunk,
Mindig jó a kiállásunk.

Minden nap csak röhögünk,
Össze-vissza hülyülünk.
A többiek sírhatnak,
Mert mi vagyunk a legjobbak.

Minden trükköt bevetünk,
Hogy minden versenyt megnyerjünk.
A legbecsületesebbek mi vagyunk,
Mert csak csajok vagyunk.

Íme. Remélem tetszik. Nekem nagyon sokat jelent, hogy volt egy feladat, amiben egy kicsit írói önmagam lehettem. Bár nem olyan sok származik tőlem, ami a szöveget illeti, de egy-két sort én tökéletesítettem. Én írtam le, és olvastam fel. Tök jó volt. Be voltam ugyan tojva egy kicsit, de attól még nagy élmény volt.
Na megyek aludni. Jóéjt mindenkinek!
Puszi: Betty

Ui.: A mellékelt képen a csapatunk táblája van, ami szintén az én művem. És holnap felteszem a többi cuccot is, amit nyertünk vagy csináltunk.

8. fejezet *RÉSZLET*

Sziasztok! Itt egy kis részlet.
"-De ez mégis hogyan történt? -kérdeztem.
-Az este elvesztettem a fejem és ez lett belőle. -ujjait a karomon lévő sérülések egyikébe helyezte. Az ujja nyoma pontosan odaillett. -Sikerült megállnom, hogy igyak a véredből, de nagyon sajnálom a véraláfutásokat."
Remélem tetszett. Hétfőn jövök.
Puszi: Betty

7. fejezet /Edward/

Sziasztok. Ma nagyon beindultam. Legszívesebben egész nap ezt gépelném, de nem lehet. 12-ig van időm. :( De nem húzom az időt. Jó olvasást. És szeretnék kapni 5 kommentet. Nem olyan nehéz ez.

Döntésképtelenségemnek véget kell vetnem. El kell mondanom Bellának a tervem.
Döntöttem. Elmondom, de csak ha rákérdez. Annyira úgysem látszik rajtam, hogy folyton el vagyok gondolkodva.
Mire ezt végiggondoltam, egy meleg kezet éreztem az arcomon.
-Jó reggelt, báránykám! -fordultam Bella felé. Ezen név hallatán mosoly terült szét az arcán, ami nem sokkal később lefagyott. Aggódó tekintettel nézett rám.
-Min rágódsz, amióta megérkeztünk? -kérdezte váratlanul. Tévedtem. Az elgondolkodásaim nyilvánvalóak voltak. Tehát itt a vallomás ideje. Kicsit korai ugyan, de megígértem magamnak.
-Hát... -kezdtem bizonytalanul, mert még nem állt bennem össze, mit fogok mondani. -Az a helyzet, hogy szeretném, ha az örökkévalóságig velem maradnál.
Láttam kedvesemen, hogy nem érti. Talán túl álmos még a vallomásomhoz. Már mindegy. Ő akarta annyira tudni. Majd ha teljesen felébredt, megérti. Inkább dúdolni kezdtem az altatóját. El is szenderedett a szám közepén. Én pedig egy jobb, érthetőbb megfogalmazáson kezdtem töprengeni. Órák múlva Bella forgolódni kezdtett. Majd kipattant a szeme és a kezem után nyúlt, ami szerencsére nem volt messze. Hevesen kapkodta a levegőt.
-Edward! -sóhajtotta megkönnyebbülten. -Hála az égnek. -mondta, majd átölelt.
-Mi a baj, drágám? Rosszat álmodtál?-kérdeztem.
-Igen. -mondta, de elcsuklott a hangja az előtörő könnyektől. Most kérés nélkül elkezdte mesélni az álmát.
-Szörnyű volt. Az egyik pillanatban még veled voltam a szobádban, aztán egyszer csak az öntudatlanság elrántott tőled... -ösztönösen szorosabban öleltem. -...és valamiféle tűz szét akart tépni. De nem kívülről, hanem inkább az ereimben.
-Ne aggódj! Nem lesz semmi baj. -nyugtattam meg haját simogatva.
-Tudom. De én nem bírok távol lenni tőled. -ismerte be. -Akkor olyan üresnek érzem magam. Mintha egy hatalmas lyuk lenne a mellkasomon. Egy örökkévalóság, mire a vadászatból visszaérsz.
Nem tudtam megszólalni. Azt eddig is tudtam, hogy szeret, de azt nem gondoltam volna "álmomban" sem, hogy ilyen nehéz neki nélkülem. De annak gondolatára, hogy minden emberileg és nem emberileg lehetséges módon (Eclipse :P) hozzám akarja kötni magát, megdobbant halott, mozdulatlan szívem.
-Ha már az örökkévalóságnál tarunk... -váltott szomorúból kicsit vidámabb hangnemre. -Képzeld, álmodtam egy olyat is, hogy azt mondtad, hogy örökké velem akarsz lenni.
Ledöbbentem. Szóval álomnak hiszi. Fel kell világosítanom.
-Az nem álom volt, kedvesem. -mondtam lágyan orcáját simogatva. Legszebb mosolyommal fűszerezve.
-Nem álom? -képedt el a legszebb teremtés a földön.
Ráztam a fejem.
-Te nem vagy olyan kreatív, hogy ilyeneket álmodj. -viccelődtem. Bella sértődötten keresztbe vonta a karját a mellén, miközben elfordult tőlem. Mint egy durcás kisgyerek, aki nem kapta meg a Medve sajtját. (xD)
Alig egy perccel később megenyhült és újból megölelt. Nem tudtam a mozdulatát mire vélni. Bár mikor volt Bellának egyetlen épeszű reakciója?
-Ha azt akarod, hogy veled maradjak örökre az azt jelenti, hogy... -puhatolózott Bella. Végre rájött.
-Mondd csak ki, drágám! -ösztönöztem izgatottan.
-Át fogsz változtatni?
-Igen, Bella. Az esküvő után bármikor megteszem. Amikor csak akarod.
Láttam, hogy kissé legörbül a szája. Mintha bizonytalan lenne.
-Nem akarod? -kérdeztem kissé szomorkásan.
-Hogyne akarnám. -cáfolt rá. -De Edward... -közelebb húzódott hozzám, és a szemembe mondta. -Nem kell ekkora önmegtartóztatást vállalnod, ha úgy érzed, nem fog menni. Akkor inkább várjunk vele egy kicsit.
-Semmiben nem voltam még biztosabb. Mert tudom, hogy ezt szeretnéd. -vallottam be mélyen elveszve gyönörű, csokoládébarna szemeiben. Ajkai után nyúltam és lágyan megcsókoltam. Nem húzódtam el időben, ami az így is törékeny önuralmam rovására ment. Épp a határt készültem átlépni, mikor észbekaptam és reflexszerűen elhúzódtam.
-Köszönöm. -ölelt magához és arcát a nyakamba rejtette. -köszönöm, hogy iyen nagy áldozatot vállalsz értem. Nem is érdemlem meg.
-Dehogynem. -mondtam teljes mértékben biztosan, majd hátát kezdtem simogatni.
Az egész napot átkirándultuk. Jártunk a korallzátonyon, ahol még búvárkodhattunk is. Vagyis csak Bella búvárkodott. Én inkább az erőfitogtatással voltam elfoglalva, és hogy mennyi ideig bírom levegő nélkül.
Délután hegyet másztunk. De azt sem a hagyományos módon. Bella mászott oltalmazó kezeim alatt. Sokkal biztonságosabb így, de úgy láttam az arcán, hogy rettentően dühíti, hogy ennyire vigyázok rá.
Este hulla fáradtan esett be szerelmem a hálószobába.
-Úgy látom, elfáradtál. -állapítottam meg kuncogva.
-De szerintem te is. -kockáztatta meg. Nem volt igaza. -Majd én felrázom a hangulatot. -jelentette ki és elvonult a fürdőszobába magára zárva az ajtót. Pár perc múlva átsétált a gardróbba, pár perc elteltével pedig vissza a fürdőbe. Nem sokkal később lenyomódott a tölgyfaajtó kilincse. Úgy éreztem, különösen figyelnem kell, ezért a szemem az ajtóra szegeztem. Káprázatos menyasszonyom kilépett a fürdőszobából. Egy csodás, rövid ujjú, mélykék blúz volt rajta egy fodros, fekete szoknyával, ami alig takarta el tökéletes combjait. A lábán egy lapos talpú, fekete balettcipő volt. A haját kontyba tűzte egy nagy csattal, amit azonnal kivett, hogy haját megrázva bársonyos, gesztenyebarna haja a vállára omoljon. Kacérkodó tekintettel bámult rám és várta, hogy szóhoz jussak. De nem ment. Aprólékosan végigmértem szerelmem minden egyes négyzetcentiméterét, de nem tudtam betelni vele. Vágyakozásom kezdett utat törni magának. Féloldalas mosolyom elfoglalta a helyét, mire Bella rámvetette magát. Számítottam erre a reakcióra, mégis váratlanul ért. Hevesen kezdett csókolni, miközben lerúgta magáról a cipellőket. Egy pillanatra elhúzódtam, hogy elmondjam neki, amit már valószínűleg tud.
-Szemkápráztató vagy! -dícsértem meg, és most én estem neki. A vágyam má régen felülmúlta vérszomjamat, szóval nem érdekel a vére. Én Bellát akarom. MOST. Kívánom, akár a drogos a heroint. Nem tudok neki ellenállni, főleg ha ilyen szexi.
-Szóval így akarsz felrázni? -kérdeztem. -Nincs ellenemre.
-Nekem sem. -felelte és újból megcsókolt. Hevesebben, mint az előbb.

Puszi: Betty

Béta kerestetik és friss részlet...

Sziasztok!
Rég nem frisseltem. És sajnos most sem amiatt jöttem. Azért jöttem, mert elvesztettem a hitem. Nem tudom, akarok-e tovább írni. :'( Nagyon elkeserít, hogy alig kapok komikat. :(
Egy jó barátom (akinek ezúton is köszönöm a sok vigasztalást... köszi, Nymphi) javasolta, hogy szerezzek magamnak egy bétát. Tehát most meghirdetem.
BÉTA KERESTETIK!!!!
Akit érdekel, írjon ide komiba, vagy mail-ben(porsche911turbo@freemail.hu).
Jövő hétvégén jövök véglegesen haza.
De hogy addig is legyen min rágódni, egy részletet írok most nektek.
"-Ha azt akarod, hogy veled maradjak örökre az azt jelenti, hogy... -puhatolózott Bella. Végre rájött.
-Mondd csak ki, drágám! -ösztönöztem izgatottan.
-Át fogsz változtatni?
-Igen, Bella. Az esküvő után bármikor megteszem. Amikor csak akarod."

Ezzel a részlettel búcsúzok addig, amíg táborban leszek.
Millió Puszi: Betty

Ui.: Ha holnap délelőtt sikerül begépelnem a 7. fejit, akkor újabb részletet kaptok. Természetesen a 8. fejezetből. ;)
Ja és készen van kéziratban a 12. feji is. Csak be kell gépelni.
Na de ennyi elég. Ne feledjétek. BÉTÁT KERESEK!!!
Jó éjt mindenkinek.