9. fejezet /Bella/

Meggyőztetek. Folytatom a történetet. Vagyis amúgy is folytattam eddig is, de nektek is megmutatom majd ezentúl is. Remélem nem pártoltatok el tőlem. Ha igen, akkor az az én hibám. Na de nem rizsázok többet. Jó olvasást! És nagyon szeretnék kapni 3 kommentet. :$

5 nap telt el az első alkalmunk óta. Azóta Edwarddal úgy vagyunk, mint a borsó meg a héja. Bár mikor nem úgy voltunk? Sosem ment el nélkülem sehová.
-Ne haragudj, drágám. -kezdte Edward egyik délután. Nem értettem, mire gondol ezzel, ezért kérdően néztem rá. -El kell mennem vadászni. Kicsit kiszellőztetni a fejem.
-Ne menj el! -kérleltem. -Akkor megint nehéz lesz mellettem lenned. -megragadtam a karját, hátha akkor maradásra bírhatom, de hiába.
-Tudom, kincsem. De figyelj! 10 perc és itt vagyok. -próbálkozott a meggyőzésemmel, nem sok sikerrel. Nem akartam akár egy percet is nélküle tölteni.
-Kérlek. -próbálkoztam tovább bociszemeimet bevetve. Aztán eszembe jutott egy dolog, ami talán beválhat. -Egyébként is azt mondtad, hogy legközelebb is veled mehetek vadászni.
Csípőre tettem a kezem, úgy vártam válaszára.
-Tudom, hogy ezt mondtam, de az nem azt jelenti, hogy ezentúl minden alkalommal velem jöhetsz, amíg ember vagy. A legközelebb azt jelentette, miután átváltoztál. -közölte Edward kemény hangon.
-Tehát itt akarsz hagyni? -kérdeztem.
-Bella! -szemembe nézett, úgy folytatta. -10 perc múlva itt vagyok. Ígérem.
-Szomjas vagyok, Edward. Vigyél magaddal! -kérleltem egy kis viccet bevetve. Úgy láttam, nem értékelte túlságosan a viccemet, mert elég mérgesen nézett rám. Megpróbáltam átölelni bocsánatkérés gyanánt, de eltolt magától.
-Bella! Kérek 5 percet! -mondta mérgesen. -És nem vagy szomjas.
Én tehetetlenül álltam előtte, miközben beszélt.
-A kaja a hűtőben van. Egyél valamit, amíg én nem vagyok. -adta ki az utasítást, majd homlokon csókolt és elment.
Durcásan kiballagtam a konyhába és megálltam a hűtő előtt. Már csak azért sem fogok enni. Inkább elmegyek sétálni az erdőbe. Hátha lesz ott egy-két őz. -gondoltam magamban.
Így is tettem. elindultam az erdőben. Ugyan a talaj tele van mindenféle indákkal, ágakkal, levelekkel, amiben garantáltan felbuktam volna, most mégsem volt sehol a bénázásom. Egyenletes ritmusban haladtam előre az erdő mélye felé.
Jó 5 perccel indulás után hallottam meg Edward aggódó hangját, amint engem szólít egyre hangosabban. Vissza akartam szólni, hogy: "Itt vagyok!", de azzal elárultam volna magam. Tehát csendben maradtam.
-Bella! Hol vagy?
Dühös lesz, amiért nem válaszolok, de nem érdekel. Még mindig durci-murci vagyok. Biztosan elindult már a keresésemre. Az illatomat követve meg fog találni. Jaj ne! És csakugyan. Egy perccel később a hátam mögül hallottam bársonyos hangját. Csodáltam volna, ha nem talál rám egy percen belül.
-Bella. Mi a fenét csinálsz te itt? -kérdezte választ nem várva. De én azért válaszoltam.
-Megsértődtem. Ha te nem viszel vadászni, majd vadászok én magam. -durcáskodtam. Edward ezen szélesen elvigyorodott.
-Bella. -ölelt magához. -Mit ettél? Mintha meghíztál volna. -közölte kuncogva.
-Köszönöm. -mondtam gúnyosan, miközben eltaszítottam magamtól.
-De komolyan. -váltott viccesből komolyra. -Menjünk vissza a házba és magad is meggyőződhetsz róla.
-Nem akarok. -Nem hagyom, hogy ő győzzön. Megállok a saját lábamon.
-Kár. Pedig Alice-féle fehérneműket akartam látni valakin, de ha nem... -mondta szomorúan. Tisztában voltam vele, hogy csak tetteti. de akkor is nagyon hatásos. Még engem is meghatott.
-Na jó, rendben. -egyeztem bele. Aztán hozzátettem. -Már ha jól mutatnak majd a dagadt testemen.
-Szívecském, én nem azért mondtam. -vigasztalt Edward, majd végigsimított az arcomon. A simogatás hirtelen átcsapott vad csókba. Óvatosságnak nyoma sem volt. Mint egy átlagos ember pár csókja. Azt viszont csak a bennfentesek tudhatják, hogy kettőnk közül csak én vagyok ember.
-Na megyünk, vagy itt sztriptízeljek? -kérdeztem nevetve.
-Menjünk. -válaszolta szerelmem, aztán felkapott a hátára és a házig suhant velem.
-Kezdek hozzászokni a tempódhoz. -jegyeztem meg, mikor lekászálódtam a hátáról. -Már nem is kell hánynom utána.
-Remek. -válaszolta mosolyogva, aztán hirtelen komoly lett. -Lehet egy kérésem?
-Persze. -vágtam rá.
-Megnéznéd, hogy nem szedtél-e fel pár kilót? Én azért aggódok, még ha te nem is. Ha azt mondod, nem, elmegyek szemorvoshoz.
-Te? Szemorvoshoz? -hitetlenkedtem, majd hangos nevetésbe kezdtem.
-Vicc volt. -mosolygott rám.
-De azért megnézem magam. -biztosítottam és tüstént a fürdőszobába mentem. Ott felálltam a nagy tükör előtt álló mérlegre és elámultam. Sokkal több kiló vagyok, mint amikor eljöttem Forks-ból. Tisztán emlékszem, hogy aznap reggel felálltam a mérlegre otthon és legalább 7 kilóval kevesebbet mutatott a mutató.
-Na igazam volt? -kérdezte Edward az ajtó mögül. Hangja aggódóan csengett.
Nem bírtam megszólalni. Még mindig alig hittem a szememnek. Edwardnak igaza volt, mint mindig.
-Bella. Igazam volt? -követelte. Most már az aggódásba egy kis sürgető él is csúszott.
-Sajnos igen. -feleltem elképedve.
-Bemehetek?
-Igen.
Edward egy hang nélkül jött be és karolt át hátulról.
-Nekem így is tetszel. -mondta.
-Tudom, de... -elakadtam.
-Mi az a de?
-Nem is tudom, csak rossz előérzetem van.
-Miféle rossz előérzet? -kérdezte.
-Nem tudom. -ismételtem összezavarodottan fogva a fejemet.
-Rosszul vagy? -kérdezte, majd védelmezően szorosabban ölelt.
-Nem. De nem tudom, mitől van ez.
-Nyugodj meg! Nem lesz baj. -lazított ölelésén és ahogy hátranéztem, megcsókolt. Válaszként egyre szorosabban öleltem magamhoz.
-Ha ember lennék, már kiszorítottad volna belőlem a szuszt. -nevetett Edward erőtlenül.
Nem érdekelt. Még erősebben szorítottam magamhoz.
-Bella. Én is szeretlek, de elengednél?
Azonnal elengedtem. Edward újra átölelt hátulról. Hátranéztem rá, és ő amint csak lehetett lecsapott az ajkaimra.

Puszi: Betty