15. fejezet

/Bella szemszöge/

Amikor hosszú, mély álmomból felébredtem, a nap alig pislákolt be az ablakon. De hogy lemegy-e éppen, vagy felkel, nem tudtam megállapítani. Lassan kikeltem az ágyból és beleléptem egy határozottan férfi papucsba. Biztosan Edwardé. Ekkor vettem észre, hogy időközben átöltöztetett valaki egy kórházi hálóingbe. Mintha nem otthon szültem volna. De legalább itt egész biztosan nem tévedek el, ahogy a kórházba tenném. Az ágy melletti kis székre, ahol korábban Edward és Alice ült, a fürdőköpenyem volt terítve. Szerelmem elhozta nekem. Ő a legcukibb vőlegényem.
A köpenyt is felvettem és kis lépésekkel elindultam a nappali felé, ahol szólt a tévé, de egész biztosan nem nézte senki. A nappaliba érve 7 arany színű szempár meredt rám. Aztán az egyiknek a tulajdonosa felröhögött.
-Úristen! -mutatott rám a mutatóujjával Emmett. -Úgy nézel ki, mint aki most szabadult egy rossz kórházsorozatból. -tört ki belőle. A röhögése inkább nyerítésnek hangzott.
-Köszönöm. -néztem rá a leggúnyosabb arcomat felvéve. -Én is úgy érzem magam. -vallottam be, majd én is nevetni kezdtem.
-Jó reggelt, drágám. -üdvözölt Edward egy csókkal. A többiek csak mosolyogtak rám.
-Hol van Renesmee és Vanessa? -kérdeztem.
-Fent alszanak. Ők is kimerültek.
-Akkor megvárom, míg felkelnek. -döntöttem el. -Úgyis van egy pár kérdésem.
-Nosza rajta. -huppant le a kanapéra, magával húzva engem is. Befészkeltem magam az ölébe és belekezdtem a mondandómba.
Gondolkoztam, hogy mit kérdezzek legelőször, de végül azt választottam, ami a lelkem mélyén legjobban foglalkoztatott.
-Honnan tudtad, hogy Renesmee az idősebb... mennyivel is?
-2 perccel. Onnan, hogy valami csoda folytán Vanessa gondolatait nem hallom.
-És ez miért van?
-Fogalmam sincs. Frekvenciaeltolódásra gyanakszom, mint neked. Anyja lánya.
Sok ideig kérdezgettem Edwardot az elmúlt 12 óra eseményeiről és ő minden kérdésemre készségesen válaszolt.
A lányok sírni kezdtek.
-Gyere, szerelmem. Ideje megismerkednek a lányaiddal. -húzott fel a kanapéról.
Azonnal a szobánk felé vettem az irányt.
-Edward! -szóltam félve. -Mit esznek a lányok? Kell őket... -szoptatnom, vagy ilyesmi? -fejeztem be a kérdést gondolatban, nehogy Emmett megsejtsen valamit és megint röhögés tárgya legyek.
-Renesmee inkább az embervért issza, míg Vanessa a bébiételt részesíti előnyben.
Lassan mentem a lépcsőn, nehogy elessek, mígnem elértem Edward szobáját. Benyitottam és alig hittem a szememnek. A szoba teljesen át lett rendezve. Az ablakkal szemben egy hatalmas, kovácsoltvas keretű franciaágy volt narancssárga ágyneművel. Edward CD-gyűjteménye az ágy két oldalán a polcokon terpeszkedett a hi-fije felett. A sarokban állt a fehér kanapé, amire emlékeztem, mellette pedig a két kiságy. Az egyikhez odaléptem. Az addig síró babuci most elhallgatott és nagy szemeivel engem figyelt. Mohón kikaptam a kiságyból, amíg Edward a másik babát vette a kezébe.
-Ő melyikük? -kérdeztem a kis rózsaszín ruhás tüneményben gyönyörködve. Az Edward kezében lévő csöppség szintén gyönyörű volt. Úgy látszik, mindketten az apjuk arcvonásait örökölték.
-Ő Vanessa. A fiatalabb. -válaszolta Edward. Hirtelen Vanessa rám villantotta gyönyörű szemét. Könnyek szöktek a szemembe.
-Hisz Vanessa szeme olyan, mint a tiéd volt. -zokogtam örömtelien.
-Igen. -Edward odalépett mellém és átkarolt. A kezében lévő kislányom felém nyújtotta a kezecskéjét.
-Renesmee szeretné, hogy a karodba vedd. Átvegyem Vanessa-t, vagy elbírod őket?
Tiltakozása jeléül Vanessa átkarolta a karomat és megragadta egyik kósza hajtincsemet.
-Szerintem maradni szeretne. -mondtam. Edward kiegyensúlyozta a karjában rakoncátlanul kapálózó Renesmee-t és átadta nekem. Most, hogy megnézhetem őket közelebbről egymás mellett, nem sokban különböznek egymástól. Amíg Renesmee haja bronz színű és a szeme csokibarna, addig Vanessa haja gesztenyebarna és a szeme zöld. Talán két dologban hasonlítanak első látásra. Mindketten eszméletlenül gyönyörűek, mint az apjuk, és mindketten göndörek.
-Szia, Renesmee. -köszöntem neki, majd megpusziltam először őt, aztán Vanessa-t is. -Örülök, hogy végre találkozhatunk.
Mindketten nevetni kezdtek. Renesmee Edwardra nézett, majd vissza rám.
-Ő is örül, hogy megismerhet.
-Éhesek vagytok, gyerekek? -kérdeztem ide-oda tekingetve két lányom között. Renesmee kezecskéi az arcom felé nyújtózkodtak, mire felemeltem egy kicsit. Közben Edward elvette tőlem Vanessa-t és letette a kiságyba. Ő érdeklődve figyelte testvérkéjét, ai tenyerét az arcomra helyezte.
Hirtelen nem Edward szobájában voltam, hanem a konyhában és magamat láttam, amint etetem őt, aztán Vanessa-t.
Majd újból a szobában voltam, mert lányom elvette a kezét az arcomról.
-Mi volt ez? -kérdezte hevesen kapkodva a levegőt.
-Ez Renesmee sajátos akaratkifejezése. Akihez hozzáér, megmutatja neki a gondolatait.
-Tehát enni szeretnétek, kicsi Renesmee? -kérdezte kislányomat nézve. Ő bólintott és nevetgélni kezdett.
-Akkor gyertek. -felvettem Venessa-t is és elindultunk a konyha felé.
-Most bébiételt fogtok kapni. Tartani kell az egyensúlyt. -jelentette ki Edward, mire Renesmee szája legörbült, Vanessa ezzel szemben tapsikolni kezdett. Gondolom, ha vér lenne a menü, akkor fordítva lenne.
Először Renesmee-t etettem meg, ahogy akarta, aztán Vanessa-t. Mindketten megették az adagukat, bár Renesmee kicsit vonakodott az elején. Mindkettőjükkel játszottunk egy kicsit szerelmemmel, majd lefektettük őket.
-Jól megy neked ez az anyai gondoskodás. -jegyezte meg Edward, amikor lehuppantam a franciaágyra és elhelyezkedtem rajta.
-Úgy gondolod?
-Persze. És nem csak én, hanem a gyerekek is. Nem láttad, mennyit nevetgéltek és vigyorogtak a kezedben? Imádnak téged.
Elpirultam. Edward a karjába vett és simogatni kezdte a hajamat.
-Szeretlek. -suttogta.
-Én is szeretlek. -mondtam és megcsókoltam.

Remélem tetszett. Most kaptok egy-két nap időt, mert szabadságra megyek. Egy-két napra. De lehet, hogy nem bírom ki, és írok még. De nem valószínű. Tehát írj komit, hogty előbb jöjjek!
Puszi: Betty