2010. október 6., szerda

Ezt a verset ugyan nem én írtam, hanem a barátnőm, Tami, de olyan jó lett, hogy gondoltam, felrakom.

Boldog vagyok

Fény szűrődik be az ablakon…
Reggel van,
De azt még nem tudom,
Hogy a mai nap egy különleges alkalom…
Az iskola, mint tegnap…
S a terem előtt már páran várnak…
Köztük van Ő is, rámnéz, rámmosolyog…
Úgy érzem, most boldog vagyok…
Beszélgetünk, becsengetnek,
Az osztály megtölti a termet.
Telik-múlik az idő,
A hetedik órának vége – vár az ebédlő.
Elküldünk az asztalunktól egy váratlan vendéget,
Majd ebédelünk, s megbeszélünk minden mai érdekeset.
Hazaérek, netezgetek,
Majd: jé, mi ez?
A legszebb bejegyzés a világon,
Kapcsolatban van a barátom…(L)
Beállítom gyorsan én is:
IWIW, MyVip, Facebook, kész is…
Sietek ki az ajtón,
Hol a labda, hol a cuccom…?
Időben odaérek,
Az edzés is sikeres lesz.
Futok haza,
S az esőben megállok:
Ugrálva, kiáltozva ordítom a világnak:
Boldog vagyok, látjátok?

2010. szeptember 26., vasárnap

16. fejezet

/Bella szemszöge/

Eltelt felettünk a nyár. 3 hónaposak a gyerekek, de már mintha 10 évesek lennének. Mindketten kezdenek felnőni. Éretten gondolkodnak és nagyon jóban vannak. Én visszafogytam az eredeti méretemre Alice segítségével, ezért elmentünk a szabóhoz, hogy megcsinálja a ruhámat. Ahogy hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, úgy lesz minden. De a nászútunk helyszínét Edward nem akarja elárulni. Ez így van rendjén, még ha fúrja is az oldalam a kíváncsiság.
Nyaralni is voltunk. Mind a 4-en. Esme szigetére esett a választás. Egy külön világban voltunk az alatt a két hét alatt. A lányok is nagyon jól érezték magukat. Lubickoltak a tengerben és homokvárat építettek.
A nyárnak azonban vége. Elkezdődött a tanév. Mindenkinek, kivéve nekem. Én nem mentem vissza, mert Edward rávett. Mi mindent el tud érni, ha "hipnotizál"... Azonban a barátaimmal még még mindig találkozgatok. Ők tudnak a gyerekekről, de azt hiszik, Edward unokahúgai a távoli Angliából. Néha hármasban, vagy négyesben megyünk találkozni Mike-kal, akit mellesleg Edward szemernyit sem kedvelt meg, Jessicával, Eric-kel és Angelával. Mindkét lánytól el vannak ájulva. De ki nem? Renesmee-t és Vanessát mindenki szereti.
Charlie-val csak ritkán találkoztam. Nagyon rosszul viseli, hogy Edwardot választom helyette. Ő is tudja azt, amit a barátaim. És nemrég már azt is, hogy Edwarddal összeházasodunk. Majd' megfulladt a dühtől, mikor megtudta, de azóta beletörődött. Sőt, már örül is. Viszont most egy egészen más jellegű beszélgetésre készülök vele. Elmondom neki, hogy az esküvő után a saját érdekében ne találkozzunk. Nehéz lesz elfogadtatni vele, de legalább túl leszek rajta.
Edward Volvo-jával mentem. Amióta Cullenéknél lakom, teljesen megváltozott az ízlésem. Önszántamból hajtok az országúton egekig szaladó sebességmérővel, és ráadásul olyan ruhákat viselek, amiket eddig soha. Egy rózsaszín (!) felső volt rajtam egy kék csőnadrággal, ami arra vall, hogy már nem ellenzem Alice ruháit sem. De a magassarkú cipőre még mindig nem tudott rávenni. Ön- és közveszéllyessé válnék. Inkább maradtam a jól bevált tornacipőnél, ami persze nem lehetett más, csak Converse.
Amikor megérkeztem Charlie házához, nagyot sóhajtottam. Essünk túl rajta.
Kikászálódtam a kocsiból, majd bekopogtattam az ajtón.
-Gyere be, Bells! -szólt apa a nappali felől. Biztosan meccset néz.
-Szia, apu! -köszöntem belépve az ajtón. Odamentem a kanapéhoz és átöleltem. Apu azonnal kikapcsolta a tévét és felállt.
-Rég láttalak, prücsök. -jelentette ki, aztán megölelt.
-Hiányoztál, apu.
-Te is nekem. De mi olyan sürgős? A telefonban azt mondtad, fontos.
-Ülj le! -kértem, azzal lehuppantam a kanapéval szembeni fotelba. Ő is leült és tekintetét rám szegezte.
-Arról lenne szó, hogy az esküvő után nekünk el kell mennünk innen.
-Nektek? -kérdezte apa értetlenül.
-Nekem és a Cullen családnak.
-De miért?
-Azt nem mondhatom meg, de ne aggódj! Amint biztonságos lesz, visszajövünk. -ígértem.
-Értem. -mondta szomorkodva Charlie.
Hosszasan elbeszélgettünk mindenféléről, főleg a közelgő esküvőről és a költözésről. Na meg a gyerekvállalásról. Nem mondtam meg neki egyenesen még most sem, hogy nekem már van kér gyönyörű lányom, de igyekeztem rávezetni. Hiába.
Estig maradtam. Készítettem Charlie-nak vacsorát, amit együtt fogyasztottunk el és nosztalgiázás céljából a kedvenc rajzfilmem egy részét is megnéztük a tévében. Mielőtt az esti meccs elkezdődött volna, eljöttem.
Amikor hazaértem, Edward nyitott ajtót két kislánnyal a sarkában. Mindketten bájosan mosolyogtak rám. Renesmee egy rózsaszín ruhában volt, ami mintha rá lett volna szabva. Vanessa is hasonlóban volt, csak az övé lazább volt és vörös. Míg Vanessa vállig érő haja két fonatba volt fonva, addig Renesmee-é göndören omlott a válláig.
-Szia, Mami! -kiáltották kórusban és széttárt karokkal rohantak felém szélsebesen. Amikor összeütköztünk majdnem elestem erejüktől.
-Sziasztok. -öleltem át őket.
-Szia, drágám. -köszönt Edward is mellettem teremve. -Hogy fogadta?
Felvettem Renesmee-t, majd elindultam befelé. Edward és Vanessa árnyékként követtek. Amikor felértünk a szobánkba, letettem lányomat a szőnyegre Vanessa mellé, aki épp most ért be Edwarddal. Lekuporodtam az ágyra. Edwardhoz bújtam és elmeséltem neki a mai délutánt.
Egyszer csak két kis kéz piszkálta meg a hátamat. Hátrafordultam és egy zöld és egy barna szempárral találtam szembe magam.
-Mami! Mi is fel szeretnénk menni. -mondta Vanessa.
-Gyertek. -felvettem egymás után mindkettőjüket. Odabújtak közénk, hogy aztán felhúzott térdekkel elaludjanak köztünk. Édesen szuszogtak együtt.
-Jó éjt, gyerekek! -mondtuk egyszerre Edwarddal.
Mindketten megpusziltuk őket, majd én magamhoz vettem Renesmee-t, hogy az ágyba vigyem. A kiságyakat idővel Alice lecserélte normális ágyakra, de elárulta, hogy tervez valamit a számukra. Nagyobb lányom szorosan átkarolt és tenyerét az arcomra helyezte.
Álmában épp a nyaralásunk egyik szép délutánját játszotta vissza. És aztán hirtelen elkomolyodott az álma. A tengerparti csodaszép nap eltűnt. Helyét a sötét felhők vették át. Edward odasuhant a két perccel ezelőtt még boldogan játszadozó lányaim elé, hogy védelmezze őket. Aztán nézőpontot váltottunk. Az eddigi külső szemlélő helyett Renesmee szemével láttam a történteket. Vanessát bámulta, aki kétségbeesve nézett vissza rá, majd magamat, amint skarlátvörösen izzó szemmel feléjük tartok. Egy másodpercbe sem telt, míg rájöttem, hogy a veszély, ami miatt kétségbe vannak esve, én vagyok. Rémálombéli önmagam félrelökte a védelmező Edwardot, majd nekiesett Vanessának. A nyakába harapott és egy szempillantás alatt kiszívta belőle az életet. A szörnyeteg félredobta a tetemet és vértől piros ajkait felhúzta gonosz mosolyt eredményezve. Renesmee felé fordult és lassan, kimérten közeledett hozzá.
ekkor Renesmee szeme kipattant és végre jelenbeli, normális önmagam voltam. Kislányom zokogni kezdett és arcát a nyakamba rejtette.
-Mami, olyan szörnyű volt. -zokogta kislányom. A hangos sírásra Vanessa is felébredt. Felemelte a fejét Edward válláról és nagyokat pislogott.
-Renesmee, miért sírsz? -kérdezte.
-Rosszat álmodtam. -szipogott kislányom. Letettem az ágyára, miközben Edward odatette Vanessát is testvére mellé.
-Mit álmodtál? -kíváncsiskodott Vanessa és vígasztalóan átkarolta nővérét.
-A tengerparton voltunk, aztán amikor besötétedett az ég, anyu neked esett és kiszívta a véredet. Aztán meg az enyémet akarta.
Bűnösnek éreztem magam. Most azonnal fel akartam pofozni magam. Majd elsüllyedtem szégyenemben, mert tudtam, ez lesz belőlem, ha nem tudok uralkodni magamon. Egy lelketlen szörnyeteg, akit nem érdekel a gyerekei élete sem.
-Ne féljetek! -fordultam szembe velük. -Megpróbálok majd józan maradni. Minden erőmmel azon leszek. -ígértem. -Nem lesz bajotok.
-Én bízok benned, Mami. -mondta Renesmee.
-És is. -helyeselt Vanessa is.
Én pedig minden erőmmel azon leszek, hogy édesanyátokat a helyes útra tereljem. -kontrázott Edward.
Mindhárman nevetni kezdtünk.
-Alszol ma velünk? -kérdeztem Renesmee-t. -Vagyis velem.
-Igen. -felelte boldogan.
Odavittem az ágyhoz és letettem.
-Mami, én is rosszat álmodtam. -szólalt meg Vanessa.
-Miért nem mondod egyszerűen, hogy te is itt akarsz aludni? -kérdezte nevetve Renesmee.
Edward a háttérben kuncogott, miközben én áthoztam Vanessát is a franciaágyra.
-Akkor hozom a pizsamákat, hölgyeim. -viccelődtem. Elérte a megfelelő hatást. Felcsendült lányaim szélcsengettyű nevetése.
Átmentem a szemben lévő gardróbba, amit Alice nyitott meg előttem 3 hónappal ezelőtt, amikor ideköltöztem. Külön rész volt elkülönítve a lányoknak. Kivettem két egyforma pizsamát, majd magamnak is kerestem egy hasonlót. Hajamat, ami eddig kontyba volt tűzve, most kiengedtem. Átmentem a hálószobába. A lányok edwarddal szemben könyököltek feltett lábakkal és figyeltek. Kedvesem mesélt nekik valamit, amíg nem voltam itt.
-Aztán erőt vettem magamon és megszólítottam. -mondta Edward, amikor benyitottam. Mindhárman rám szegezték a tekintetüket.
-Miről maradtam le? -kérdeztem.
-Elmeséltem a gyerekeknek, mit éreztem, amikor először találkoztunk.
-Na és mit? -kérdeztem kíváncsian és letelepedtem én is vele szembe és öltöztetni kezdtem Renesmee-t.
-Először is vérszomjat. -szögezte le. -Aztán különlegességet. Mindig is tudtam, hogy te más vagy. Első pillanattól kezdve magam mellett akartalak tudni.
Elpirultam.
-Ez nagyon fog hiányozni. -simított végig rákvörössé vált arcomon, miközben én már Vanessát öltöztettem.
-És milyen volt először beszélgetnetek? -kérdezte kíváncsian Renesmee.
-Ezt majd legközelebb elmeséljük. -ígérte Edward. -Aludnotok kell. Nektek is, és neked is, Bella. -nézett rám. Mintha csak ide lett volna időzítve, előtört belőlem az ásítás.
-Különben is nagy nap lesz a holnap. -tette hozzá Edward.
-Holnap lesz a Mami szülinapja. -mondta Vanessa mosolyogva.
-Bizony, Vanessa. Holnap lesz a Mami 18. szülinapja.
-Lesz torta? -tört ki Renesmee-ből.
-Biztosan. Milyet szeretnél, Bella?
-Nekem mindegy. Amilyet ti szeretnétek, gyerekek.
-Csokisat. -vágták rá mindketten.
-Rendben, akkor az lesz, de mostmár aludjatok. Jó éjszakát!
-Oké. -mondták a lányok.
Bebújtam a paplan alá, magammal húzva gyerekeimet és átöleltem őket. Renesmee-t a bal, Vanessa-t a jobb oldalamról. Edward kiült a kanapéra, miután végigpuszilt mindhármunkat, és elkezdte dúdolni az altatómat. Lassan álomba szenderültem, de tudtam, hogy ő itt marad velünk.
-Jó éjszakát, Edward. -motyogtam és elmerültem az öntudatlanságban.

2010. szeptember 15., szerda

Új!!!

Sziasztok. Megérkezett az új történetem! Olvassátok el, pls.
www.cukipofa-fluor-sp.blogspot.com
Puszi: Betty

2010. augusztus 27., péntek

15. fejezet

/Bella szemszöge/

Amikor hosszú, mély álmomból felébredtem, a nap alig pislákolt be az ablakon. De hogy lemegy-e éppen, vagy felkel, nem tudtam megállapítani. Lassan kikeltem az ágyból és beleléptem egy határozottan férfi papucsba. Biztosan Edwardé. Ekkor vettem észre, hogy időközben átöltöztetett valaki egy kórházi hálóingbe. Mintha nem otthon szültem volna. De legalább itt egész biztosan nem tévedek el, ahogy a kórházba tenném. Az ágy melletti kis székre, ahol korábban Edward és Alice ült, a fürdőköpenyem volt terítve. Szerelmem elhozta nekem. Ő a legcukibb vőlegényem.
A köpenyt is felvettem és kis lépésekkel elindultam a nappali felé, ahol szólt a tévé, de egész biztosan nem nézte senki. A nappaliba érve 7 arany színű szempár meredt rám. Aztán az egyiknek a tulajdonosa felröhögött.
-Úristen! -mutatott rám a mutatóujjával Emmett. -Úgy nézel ki, mint aki most szabadult egy rossz kórházsorozatból. -tört ki belőle. A röhögése inkább nyerítésnek hangzott.
-Köszönöm. -néztem rá a leggúnyosabb arcomat felvéve. -Én is úgy érzem magam. -vallottam be, majd én is nevetni kezdtem.
-Jó reggelt, drágám. -üdvözölt Edward egy csókkal. A többiek csak mosolyogtak rám.
-Hol van Renesmee és Vanessa? -kérdeztem.
-Fent alszanak. Ők is kimerültek.
-Akkor megvárom, míg felkelnek. -döntöttem el. -Úgyis van egy pár kérdésem.
-Nosza rajta. -huppant le a kanapéra, magával húzva engem is. Befészkeltem magam az ölébe és belekezdtem a mondandómba.
Gondolkoztam, hogy mit kérdezzek legelőször, de végül azt választottam, ami a lelkem mélyén legjobban foglalkoztatott.
-Honnan tudtad, hogy Renesmee az idősebb... mennyivel is?
-2 perccel. Onnan, hogy valami csoda folytán Vanessa gondolatait nem hallom.
-És ez miért van?
-Fogalmam sincs. Frekvenciaeltolódásra gyanakszom, mint neked. Anyja lánya.
Sok ideig kérdezgettem Edwardot az elmúlt 12 óra eseményeiről és ő minden kérdésemre készségesen válaszolt.
A lányok sírni kezdtek.
-Gyere, szerelmem. Ideje megismerkednek a lányaiddal. -húzott fel a kanapéról.
Azonnal a szobánk felé vettem az irányt.
-Edward! -szóltam félve. -Mit esznek a lányok? Kell őket... -szoptatnom, vagy ilyesmi? -fejeztem be a kérdést gondolatban, nehogy Emmett megsejtsen valamit és megint röhögés tárgya legyek.
-Renesmee inkább az embervért issza, míg Vanessa a bébiételt részesíti előnyben.
Lassan mentem a lépcsőn, nehogy elessek, mígnem elértem Edward szobáját. Benyitottam és alig hittem a szememnek. A szoba teljesen át lett rendezve. Az ablakkal szemben egy hatalmas, kovácsoltvas keretű franciaágy volt narancssárga ágyneművel. Edward CD-gyűjteménye az ágy két oldalán a polcokon terpeszkedett a hi-fije felett. A sarokban állt a fehér kanapé, amire emlékeztem, mellette pedig a két kiságy. Az egyikhez odaléptem. Az addig síró babuci most elhallgatott és nagy szemeivel engem figyelt. Mohón kikaptam a kiságyból, amíg Edward a másik babát vette a kezébe.
-Ő melyikük? -kérdeztem a kis rózsaszín ruhás tüneményben gyönyörködve. Az Edward kezében lévő csöppség szintén gyönyörű volt. Úgy látszik, mindketten az apjuk arcvonásait örökölték.
-Ő Vanessa. A fiatalabb. -válaszolta Edward. Hirtelen Vanessa rám villantotta gyönyörű szemét. Könnyek szöktek a szemembe.
-Hisz Vanessa szeme olyan, mint a tiéd volt. -zokogtam örömtelien.
-Igen. -Edward odalépett mellém és átkarolt. A kezében lévő kislányom felém nyújtotta a kezecskéjét.
-Renesmee szeretné, hogy a karodba vedd. Átvegyem Vanessa-t, vagy elbírod őket?
Tiltakozása jeléül Vanessa átkarolta a karomat és megragadta egyik kósza hajtincsemet.
-Szerintem maradni szeretne. -mondtam. Edward kiegyensúlyozta a karjában rakoncátlanul kapálózó Renesmee-t és átadta nekem. Most, hogy megnézhetem őket közelebbről egymás mellett, nem sokban különböznek egymástól. Amíg Renesmee haja bronz színű és a szeme csokibarna, addig Vanessa haja gesztenyebarna és a szeme zöld. Talán két dologban hasonlítanak első látásra. Mindketten eszméletlenül gyönyörűek, mint az apjuk, és mindketten göndörek.
-Szia, Renesmee. -köszöntem neki, majd megpusziltam először őt, aztán Vanessa-t is. -Örülök, hogy végre találkozhatunk.
Mindketten nevetni kezdtek. Renesmee Edwardra nézett, majd vissza rám.
-Ő is örül, hogy megismerhet.
-Éhesek vagytok, gyerekek? -kérdeztem ide-oda tekingetve két lányom között. Renesmee kezecskéi az arcom felé nyújtózkodtak, mire felemeltem egy kicsit. Közben Edward elvette tőlem Vanessa-t és letette a kiságyba. Ő érdeklődve figyelte testvérkéjét, ai tenyerét az arcomra helyezte.
Hirtelen nem Edward szobájában voltam, hanem a konyhában és magamat láttam, amint etetem őt, aztán Vanessa-t.
Majd újból a szobában voltam, mert lányom elvette a kezét az arcomról.
-Mi volt ez? -kérdezte hevesen kapkodva a levegőt.
-Ez Renesmee sajátos akaratkifejezése. Akihez hozzáér, megmutatja neki a gondolatait.
-Tehát enni szeretnétek, kicsi Renesmee? -kérdezte kislányomat nézve. Ő bólintott és nevetgélni kezdett.
-Akkor gyertek. -felvettem Venessa-t is és elindultunk a konyha felé.
-Most bébiételt fogtok kapni. Tartani kell az egyensúlyt. -jelentette ki Edward, mire Renesmee szája legörbült, Vanessa ezzel szemben tapsikolni kezdett. Gondolom, ha vér lenne a menü, akkor fordítva lenne.
Először Renesmee-t etettem meg, ahogy akarta, aztán Vanessa-t. Mindketten megették az adagukat, bár Renesmee kicsit vonakodott az elején. Mindkettőjükkel játszottunk egy kicsit szerelmemmel, majd lefektettük őket.
-Jól megy neked ez az anyai gondoskodás. -jegyezte meg Edward, amikor lehuppantam a franciaágyra és elhelyezkedtem rajta.
-Úgy gondolod?
-Persze. És nem csak én, hanem a gyerekek is. Nem láttad, mennyit nevetgéltek és vigyorogtak a kezedben? Imádnak téged.
Elpirultam. Edward a karjába vett és simogatni kezdte a hajamat.
-Szeretlek. -suttogta.
-Én is szeretlek. -mondtam és megcsókoltam.

Remélem tetszett. Most kaptok egy-két nap időt, mert szabadságra megyek. Egy-két napra. De lehet, hogy nem bírom ki, és írok még. De nem valószínű. Tehát írj komit, hogty előbb jöjjek!
Puszi: Betty

2010. augusztus 26., csütörtök

14. fejezet

/Bella szemszöge/

Az utóbbi pár napban, ami a legutóbbi eseménydús nap óta eltelt, nem történt semmi. Csak ettem, ittam és rengeteget aludtam. Ja és persze napjában tízszer voltam a mosdóban. Hiába. A többnyire folyékony diéta ezzel jár.
Tegnap viszont csillapíthatatlan has- és hátfájás tört rám délután. Carlisle mindent megpróbált, de semmi sem segített. Alig bírtam megmaradni egy helyben. Bárhogy feküdtem, sz*r volt. Oldalt feküdve egy ici-picit jobb volt. De nem segített sokat, mert félóránként oldalt kellett cserélnem. Tehát nem aludtam egy szemhunyásnyit sem.
Nyugtalanságomat az tetézte, hogy a körülöttem lévők mind feszültek voltak. Edward értem aggódott, mint mindig, és Renesmee gondolatai sem tetszettek neki. Carlisle az egészségi állapotom miatt nyugtalankodott. Rose-t nem érdekeltem. Annál inkább a kicsikém. Nyilvánvalóan az én testi épségem mit sem ér számára. Akármennyire megbékéltem az utóbbi időben Rosalie-val, ezt az "apróságot" nem tudtam nem észrevenni.
Már több, mint egy napja hánykolódtam, amikor két dolog történt. A hasfájásom egyre erőteljesebb és gyakoribb lett. De a fájdalomtól nem én szenvedtem legjobban. Edward teljes mértékben magát hibáztatta emiatt. Egyszer csak Carlisle felugrott és így szólt:
-Azt hiszem, itt az idő, Edward! -közölte.
-Máris? -kérdezett vissza Edward ijedten.
-Igen, fiam.
-Renesmee egyre szűkebben van. -tette hozzá szerelmem, belehallgatva kislányom gondolataiba. -Nem tudja, miért, de kénytelen egyre jobban összehúzni magát, hogy ne bántsa Bellát. -aztán elgondolkodott egy pillanatra. -Ajjajj. Igazad van.
-Vedd ki, Edward. -kértem, mert időközben leesett a tantusz. A szülés következik. -Ez senkinek sem jó. Se neked, se nekem, se Renesmee-nek.
-Nincs időnk. Fogy az ereje. -szólt közbe Carlisle. Edward felkapott és az orvosi szobává átalakított dolgozószobába suhant velem. Ott lefektetett a -már ismerős- fehér orvosi ágyra, és fölém hajolt.
-Még mielőtt elkezdjük, mondanom kell valamit. -kezdte, majd apró szünet után folytatta. -Ha bármi komplikáció lép fel, kénytelen leszek változtatni a felállított sorrendemen, és végül az aranyszemű Bellámat fogom elvenni. -mondta kedvenc mosolyom kíséretében.
Én csak tovább tűrtem a fájdalmat, miközben Edward az esetlegesen rám váró további fájdalmakról beszélt. Megérkezett Carlisle is, ezért elkezdték.
Először az iszonyú injekció volt. Carlisle adta be. Hihetetlen precizitással szúrta be azt a nyamvadt tűt a 4-5. csigolyám közé. Borzasztóan fájt, de tudtam, hogy ezt Renesmee miatt kell elviselnem. Ahogyan erre gondoltam, már hirtelen nem is fájt az az aprócska szuri.
A továbbiakat nem láttam, mert nem figyeltem oda. Edward odaült a fejemhez és fecsegni kezdett.
-Most mit gondol? -kérdeztem egy lélegzetnyi szünet alatt.
-Várja, hogy végre meglásson. És igyekszik nem okozni fájdalmat. -tette hozzá.
Amennyire tudtam, elmosolyodtam. Aztán nyílt az ajtó, és leendő nővérkéim léptek be rajta. Rosalie odasuhant Carlisle mellé, Alice pedig Edward mellé.
-Menj csak, Edward. Itt maradok vele. -szólalt meg szerelmem válla felett. Ő szó nélkül helyet cserélt vele, majd közelebb hajolt hozzám.
-Ne félj, kincsem! Nem lesz semmi baj.
-Rendben. -mondtam és a keze után nyúltam. Készségesen odanyújtotta nekem, mire én megszorítottam. A lelkem könnyebb lett tőle. Edward bátorítóan rám mosolygott, aztán így szólt:
-Itt leszek. Apás szülés lesz. -kacsintott rám, és csatlakozott Carlisle-hoz és Rosalie-hez.
-Szóval, miről beszélgessünk? -kérdezte Alice magára vonva a figyelmemet.
Nem feleltem.
-Tudom már. Ez tökéletes alkalom arra, hogy megbeszéljük az esküvő részleteit.
-Nem szeretnék túl nagy felhajtást. -közöltem. -De mivel tudom, hogy imádod a bulikat, ezért mindenben szabad kezet kapsz.
-Tényleg? -vigyorodott el. Mosolya a fülénél is tovább ért.
-Igen. -helyeseltem. -De egy valamit nagyon szeretnék.
-Mit? -kérdezett vissza azonnal.
-Hogy hagyományos legyen. -mondtam mosolyogva.
-Rendben. -bólintott.
-És akkor most mesélj, mit tervezel. -utasítottam, hogy elterelje a figyelmemet.
-Azt szeretném, ha itt lenne nálunk, és... -Edward szakította félbe Alice-t.
-Ez lehetetlen. -döbbent meg a hasamat bámulva. Eközben Alice Edward mellett termett.
-Mi történt? -kérdeztem tudatlanul, de volt egy sejtésem. -Komplikációk? Gyerünk! Csináld, Edward! Felkészültem. -és összeszorítottam a szemem, várva a harapást. De nem jött. Fél szememet kinyitottam. Mind a négyen döbbenten álltak. Aztán Edward szélesen elmosolyodott.
-Úgy tűnik, ikreink születtek. -jelentette be. Könnyek szöktek a szemembe. Erre egyáltalán nem számított senki. Arra fel voltam készülve, hogy talán mégis fiam lesz, de hogy ikrek, az meg sem fordult a fejemben. Pedig én hordtam őket a szívem alatt 1 hónapig. (xD)
-Majd meglátod a saját szemeddel. Egy perc. -mondta és elvette Carlisle-tól a babámat. Mellém lépett és leguggolt.
-Bella. Bemutatom neked Renesmee-t. Renesmee, ő itt a mami. -mutatott be minket egymásnak Edward. Megérintettem gyermekem apró kezét és a szemébe néztem. Mintha csak a tükörbe néztem volna. Renesmee-nek ugyanolyan barna szeme volt, mint nekem.
Rose termett Edward mellett, hogy elvigye a babát. Szerelmem odaadta neki. Rose hátat fordított és elvitte.
-Nem sokára találkozunk, Renesmee. -suttogtam utána.
Másodszülött gyermekemnek Vanessa lett a neve. Gyönyörű baba ő is, mint a nővére. De sajnos őt meg Alice vitte ki.
A műtét végeztével megnyugodtam. Edward odaült mellém és csak nézett. Feltettem neki az első kérdést, ami eszembe jutott.
-Milyen apának lenni?
-Elmondhatatlanul jó. Majd kiugrok a bőrömből.
-És mikor láthatom őket újra?
-Amint az érzéstelenítő hatása elmúlik. 12 óra körül-belül.
-Remek. -örvendeztem, majd ásítanom kellett. -Az nem baj, ha azt a 12 órát alvással töltöm?
-Dehogy baj? Aludj nyugodtan, drágaságom. Szép álmokat!
Edward adott egy csókot, aztán kiment a lányokhoz, engem pedig elnyelt az utóbbi másfél nap fáradtsága.

Remélem tetszett. Várom a komikat.
Puszi: Betty

13. fejezet

/Bella szemszöge/

Amikor felébredtem, a nappaliban feküdtem a kanapén. Két hűvös kéz fogta a kezemet, míg másik kettő a fejemnél matatott valamit. Az első kezek Edward kezei. Ebben biztos voltam. Ezek a kezek lassan elengedtek, majd ahogy a fejemnél lévők eltávolodtak, gyengéd puszit éreztem a homlokomon. Óvatosan kinyitottam a szemem. Egy gyönyörű, arany színű szempárral találtam szembe magam. Elmosolyodtam, ahogy az angyal is. Aztán márvány ajka az enyémekre tapadt. Ismét eltolt magától, nehogy megsebezzen. Nem lehet igaz. Már megint. Amint vámpír leszek, egy egész éjjelen át fogom smárolni, megállás nélkül. Vagy még tovább.
-Hallottam, szerelmem. -figyelmeztetett Edward a féloldalas mosolyával. Na tessék. Egy pillanatra nem figyelek a pajzsomra és máris elárultam a tervemet. -Teljes mértékben támogatom a javaslatot.
-Mibe vagy benne? -szólalt meg a háttérből Emmett. -Talán újabb szex? Legalább azt várd meg, amíg megszületik a gyerek. Utána annyit szexelsz vele, amennyit akarsz. -röhögte el magát. Mintha egy medve üvöltene egyfolytában.
-Fogd be, Emmett! -kiáltott rá az egész Cullen család. Rose még tarkón is csapta többszörös férjét, hogy ne szóljon be.
-Hogy érzed magad? -kérdezte Edward újra felém fordulva.
-Teljesen jól. EJ lenyugodott. Csak...
-Csak mi?
-Csak kényelmetlen ez a merevítő. - mutattam a csípőm felé. Mondatom meghozta a hatását. Újra felhangzott Edward csodálatos nevetése.
Egy ideig elgondolkodtam.
-Mondtál valamit, kedvesem? -kérdezte Edward pár perc csend után.
-Nem. -feleltem.
-És mit gondoltál az előbb?
-A boldog családunkra gondoltam. Rád, rám és a kis rugdosódómra. -mondtam megérintve a pocakom.
-De akkor ki gondolt Bellára? -kérdezte Edward összezavarodva. -Mármint rajtam kívül.
Mindenki bőszen tiltakozott. Valaki azonban odabentről rugdosni kezdett.
-És most meg az emberi vér. Ki csinálja ezt?
Ösztönösen összehúztam magam a fájdalomtól. Támadt egy ötletem. Ahelyett, hogy kimondtam volna, az összezavarodott Edward felé nyúltam. Szerelmem közelebb hajolt, én pedig állánál fogva a pocakomra helyeztem a fülét. A lurkó bent megállt.
-Ez hihetetlen. -suttogta.
-Hallod a pici gondolatait? -kérdeztem izgatottan.
-Bizony. -büszkélkedett nagy mosollyal az arcán.
-És mit mond?
-Szeret téged. -mondta Edward lágyan. -Ki az, aki ne szeretne?
Elpirultam.
-És a hangodat is szereti.
-Lenyűgöző. -mondtam kicsit hangosan. Talán túl hangosan is. Egy erőteljes rúgást kaptam válaszul. Megrándultam tőle.
-Bella. -szólt rám Edward. -Halkabban! Megijesztetted. -mondta és kezét arra a helyre helyezte, hol a kicsikém az előbb megrúgott. Elkezdte gyengéden masszírozni, ami nyugodtsággal töltött el.
-Bocsi, baba. -mondtam és simogatni kezdtem a hasam felső részét.
-Az én hangomat is szereti.
-Ez természetes. A tiéd az univerzum legszebb hangja. Ki ne szeretné? -megragadtam szabad kezét és apró csókot adtam rá. Edward elvette a fülét a pocakomról és közelebb húzódott hozzám. Háttérben Emmett fujjogott.
Kíváncsi lennék, ő hogyan csókolózik Rose-zal... Akkor nekem lenne lehetőségem fujjogni.
-Helyes. Ők sokkal rosszabbak. -mosolygott Edward kimondatlan kívánságomon. Én is kuncogtam vele.
-Szeretlek. -suttogta a fülembe. Én pedig lehajtottam a fejem, nehogy meglássa, milyen boldog izgalmat keltett bennem a szó.
-És is szeretlek. -suttogtam a mellkasába kicsit megkésve. Elárasztott bőrének édes, bódító illata, amitől azt se tudtam, mi a nevem. Edward gyengéden ajkaim után nyúlt és vad táncba kezdtek. Azonban, mint mindig, most sem tartott túl sokáig a csókunk, mert elhúzódott.
-A pici szomjas. Azt mondja, szeretne egy kis vért. -közölte.
-Rendben. Rose! -fordultam leendő sógornőm felé. -Hoznál egy kis nullás vért? -kérdeztem.
-Máris. -azzal elsuhant. Pár perc múlva egy nagy pohárral tért vissza, benne szívószállal.
-Tessék. -adta át nekem a poharat. Kivette a szívószálat és meghúztam a csészét. Kicsit meleg volt, de nem zavart. Minél előbb bevágom, annál előbb lesz elégedett a kisbabám.
-Így már jó. Ugye, EJ? -kérdeztem, mikor a pohár kiürült.
-"Anyu! Ne nézz engem fiúnak! Én lány vagyok. Nem EJ, hanem Renesmee. Re-ness-mee." -idézte Edward tökéletes Renesmee hangon.
-Bocsi, Renesmee. -mondtam a pocaklakómnak. -Többet nem fog előfordulni. -szégyelltem el magam.
-Tehát nekem lett igazam. -jelentette ki Edward büszkén.
-Miben is? -kérdeztem. Sok mindenben van igaza, de most őszintén nem tudom, miben tévedtem már megint.
-De vicces. -nevetett. -Mindketten ugyanazt kérdeztétek, és még egyszerre is. -kuncogott tovább.
-Szóval, miben lett igazad?
-Abban, hogy a pocaklakód lány. -válaszolta egyszerűen és lényegre törően.
-Bevallom, nyertél. -ismertem be. Legyen neki gyereknap...
-Így van. -büszkélkedett felszegett fejjel.
-Amikor átváltoztatsz, biztosan legyőzlek valamiben. -ígértem. Éreztem, hogy így lesz. Valamiben, amiben ő a legjobb a Cullenek közül.

Remélem tetszett. Várom a komikat ide is és az előzőhöz is. Na meg az Átalakítalak 1. fejezetéhez is. Írjatok komit, pls.
Puszi: Betty

Újabb díj!


Szemem fénye díj... Nagyon köszönöm, Carly.
http://carly-quequowle.blogspot.com/

Akiknek ajánlom, mert ők a szemem fényei:
Carly: http://carly-quequowle.blogspot.com/
Kácsa és Kimberly: http://kacsaandkimberly-tortenet.blogspot.com/
Hencii: http://alkonyat-newmoon-eclipse.blogspot.com/
Carella: http://isabelladenali.blogspot.com/
Bree23: http://bellaedwardesrenesmee.blogspot.com/
Nesszi: http://nesszibaba-azenvilagom.blogspot.com/
Mitchie: http://tevagyavegzetem.blogspot.com/

A fejezettel haladok. A fele már megvan. Sietek vele.
Puszi: Betty