6. fejezet /Edward/

Most jó kedvemben vagyok, úgyhogy a legutóbbi fejezetet is megkapjátok. Csak annyi a gond, hogy nincs több előre megírt feji, úgyhogy ki kell várnotok, míg megírom a 7.-et. De addig jó olvasást az 5-6. fejezethez.

Hihetetlen, hogy ez a lány, aki most a hajamat szántja ujjaival, a feleségem lesz. El sem tudom mondani, mennyire örülök. Létezésem értelme tényleg hozzám jön. Ezen a mámoros pillanatok között lebegve hallattam meg a világegyetem legeslegszebb hangját.
-Szeretlek! -üzente Bella gondolatban. Kinyitottam a szemem és újdonsült menyasszonyom csokoládébarna szemeivel találtam szembe magam.
-Te vagy az életem! -suttogtam fülébe. Bár sokkal inkább mondtam volna mást. De a "sors" szó eléggé csöpögősen hangzott volna.
Bellám gondolkodott egy kicsit, majd így szólt.
-Már nem is vagyok éhes.
-Akkor menjünk! -javasoltam. Kedvesem erre a kijelentésemre rögtön felugrott és a bejárati ajtó felé ballagott. Ott hagytam az azstalon 200 dollárt. Talán elég lesz borravalónak.
Az étterem előtt várt rám Bella, majd amint kiléptem az ajtón, odaszökkent mellém és belekapaszkodott a karomba. Én pedig úriember módjára vezettem végig a kivilágított sétálóutcán. Rengeteg gondolat motoszkált a fejemben a járókelők fejéből. De volt egy, ami majdnem minden tizenéves lány agyában megfordult. "Vajon nekem is lett volna esélyem?" Egyszerű a válasz. Nem. Az én szívemet Bella hódította meg, és nem vagyok hajlandó másnak is adni belőle. Önző dolog, de ezt betartom.
Gondolataimból menyasszonyom rántott ki.
-Ezt a gyűrűt ha jól sejtem, te választottad. -konckáztatta meg.
-Igen. -feleltem, majd hozzátettem. -De Alice is segített.
-És gyanítom, tegnap este ezért mentél el.
-Így van.
-Imádlak. -mondta, azzal megcsókolt. Készségesen viszonoztam csókját, ám egy pillanatban elvesztettem az eszem. Egyre erősebben kezdtem csókolni kedvesem, aki vadságomat látva rám kiáltott.
-Edward, állj le! Ez fáj! -üvöltötte gondolatban. Erre a két szóra menten hátra ugtottam. Kedvesem hevesen kapkodta a levegőt, majd feltápászkodott.
-Sajnálom! Nem akartam! -mentegetőztem. -Hol fáj, drágám?
-Már sehol. Csak keményebb volt a csókod, mint általában. De ennek örülök. -mondta, hogy megnyugtasson. Sikertelenül tette.
-Vigyelek a hajóig? -kérdeztem.
Bólogatott. Kézen fogtam, majd elvonultunk a legközelebbi sikátorba. Ott felkaptam a hátamra és elsuhantam vele. A kikötőben meglepetésvendégünk érkezett.
-Sziasztok! -üdvözölt minket Alice. -Látom menyegző lesz. -pillantott Bella jobb kezére.
-Bizony. -helyeselt Bella. Ennyire még sohasem örült semminek. Bár én is kimondhatatlanul örülök, hogy életem értelme hajlandó 17 évesen megházasodni. De az öröm ezúttal csak mérsékelten tört elő.
-Megszervezhetem? -kérdezte mohón Alice.
-Van más választásunk? -kérdeztem irónikusan. Húgom gúnyosan nézett vissza rám. Ezen a reakición nevetni támadt kedvem.
-Persze, Alice. Visszajössz velünk, hogy megbeszéljük a részleteket? -egyezett bele Bella.
Kedvenc testvérem némán bólintott, majd beszökkent a hajóba. Bellámat beemeltem Alice után, majd én is beszálltam. Intettünk a kapitánynak, hogy mehetünk, mire a hajómotor felbömbölt. Fél órás hajózás után érkeztünk vissza. Alig telt el valamicske idő, már a nappaliban ülünk. Alice a földön Bellával szemben, Bella a kanapé közepén a karomban.
-Szóval hány embert hívhatok meg? -kérdezte húgom, majd jegyzettömböt vett elő.
-Ne sokat! Csak akiket feltétlen szükséges. -kötötte ki Bella.
Nem sokáig írtuk a vendéglistát. Nem lett több 20 vagy 25 embernél a lista. Bár leendő feleségem még ennyi embertől is majdnem sokkot kapott. Elég viccesen nézett ki.
Egészen estig tanácskoztak a csajok. Alice mindig, amikor felvetett valamit, kedvesem rögtön rácáfolt. Én a távolból kuncogva figyeltem őket. A délután folyamán még vadászni is elsurrantam Bella tudta nélkül. Jól megtömtem a bendőmet, majd visszatértem. A 2-3 órás eltűnésem ellenére sem haladtak. Végül, amikor már kedvesem feje nagyon bukott az asztallap felé, megbeszélték, hogy Esme felügyeli majd az előkészületeket.
Gyorsan elhessegettem Alice-t, (kicsit se voltam bunkó xD) aztán lefektettem Bells-t a hálószobába. Az éjjelt a tervem második részének tervezésével töltöttem. Kíváncs leszek, hogy fog majd reagálni menyasszonyom. Garantáltan nagy meglepetés lesz.

Puszi: Betty

5. fejezet /Edward szemszöge/

Épp a motorcsónakban száguldok Rió felé. Egy különleges ajándékkal szertném meglepni szerelmem. A csónakból szálltam éppen ki, amikor egy ismerős hang szólalt meg a hátam mögül.
-Szia! Hogy-hogy egyedül vagy? -kérdezte kedvenc húgom. -Hol van Bella? -lepődött meg. Gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki az igazi célom a hazugság helyett, de az igazság mellett döntöttem. Úgy gondoltem, talán még segítene is.
-Hát az a helyzet... -kezdtem kissé félénken. -hogy meg akarom kérni Bella kezét. -nyögtem ki. Alice arcára kiült a döbbenet. Csak egy kis idő múlva jutott szóhoz, de akkor is csak az izgatottság hallatszott a hangján.
-Ez elképesztő. Van már gyűrű? -kérdezte. Én hevesen ráztam a fejem.
-Segíthetek választani? -kérdezte mohón. Pontosan erre van szükségem. Egy női segítőkézre, aki jártas a divatban.
-Igen, Alice, köszönöm.
-Hát akkor irány az ékszerbolt. mondta maga után húzva. A legdrágább ékszerboltban kerestünk először. Nézelődés közben az egyik polcon megpillantottam egy csodás, fehérarany gyűrűt, amiben egy rózsaszín kő volt. Intettem Alice-nek, hogy jöjjön, mire testvérem odatipegett hozzám és a vállam fölött megnézte kiszemeltemet.
-Edward, ugye ezt nem gondoltad komolyan? -kérdezte. -Bella sosem fog felvenni rózsaszínt.
Ez igaz. Visszatettem a szóba sem jöhető ékszert és tovább nézelődtem.
-Na és ez? -kérdeztem Alice felé mutatva egy egyszerűbb, kisebb köves gyűrűt. Mélykék aqvamarin ékkő volt benne.
-Ez szép, de nem eljegyzési gyűrűnek való.
-Rendben. -mondtam, miközben a szemem a gyémántos vitrin felé kalandozott. Legközépen találtam meg a tökéletes gyűrűt. Egy szintén fehérarany gyűrűt, benne egy fehér gyémánttal.
-Ez tökéletes. -suttogtam. Húgom időközben mellém lépett és az ő szeme is megakadt az ékszeren.
-Ez bizony az. -helyeselt Alice. Odavittem a gyűrűt a pulthoz és kifizettem. Megköszöntem a kedvezményt, amit azért kaptam, mert eljegyzést tervezek, majd kisétáltam a boltból Alice-szel az oldalamon.
-Köszönöm a segítséget. -öleltem át. -Apropó! Te hogy kerültél Rióba?
-Láttam, hogy el fogsz jönni ide. De nem gondoltam, hogy egyedül és emiatt.
-Aha. És hogy sikerült elkapni James-t? -kérdeztem a további séta alatt.
-Hát... ellopóztunk a balettstúdióba. Ott találtunk rá. Elkövettünk egy óriási hibát.
-Mit? -kérdeztem meglepődve.
-Az első embert, aki arra sétált, Emmett leteperte és elvágta a nyakát.
-Értem. Tehát azzal a vérrel, ami kiserkent a nyakából, tereltétek el a figyelmét.
-Pontosan. -adott igazat. -Miután már se nem látott, se nem hallott, Jasper leteperte, Emmett segített neki, én pedig a fejét téptem le. Mindenki kivette részét a mészárlásból. -zárta le a témát.
Én csak bólogattam annak jeléül, hogy értem. Még egy kicsit beszélgettünk, mire megérkeztünk a csónakhoz.
-Szerintem itt elválnak útjaink. Remélem Bella igent fog mondani. -szólalt meg húgom. Izgatottságát nem tudta leplezni.
-Azt nagyon remélem én is.
-Azonnal hívj fel, miután megkérted. -kért.
Bólintottam, majd puszit nyomtam arcára. Bepattantam a motorcsónakba, majd integetni kezdtem és indítottam. Lassan elhagytam Rio de Janeiro zajos kikötőjét és már csak Bellára tudtam gondolni. Az idő ilyen gondolatok között csak úgy repült. Ripsz-ropsz Esme szigetén voltam. Kiugrottam a vezetőállásból és vámpír gyorsasággal futottam a hálószobába. Bellám édes álmai között lebegett. Végigsimítottam az arcán és bebújtam mellé. Amint megérezte jelenlétem, megfordult és a mellkasomra feküdt. Csodásan éreztem magam így. Édesem szívverését hallgattam, amikor hirtelen felgyorsult és kedvesem forgolódni kezdett a mellkasomon. Rögtön csitítgatni próbáltam, de egyre hevesebben kapálózott, végül felébredt.
-Edward. -sóhajtotta, majd magához ölelt.
-Drágám. Mi a baj? -kérdeztem hátát simogatva.
-Rémálmom volt.
-Elmeséled?
Hevesen bólogatott, majd mesélni kezdett.
-Azt álmodtam, hogy terhes vagyok. -itt egy pillanatra megállt. Próbáltam belegondolni, vajon örülne-e vagy inkább tehernek érezné, ha lenne egy gyereke. De nem tudtam elképzelni. Bella tovább folytatta az álmát. -Nálatok voltunk. Carlisle pedig műtésre kész ruhában jött felém, és invitált egy fehér szobába. Fel volt ott állítva minden, ami egy műtétre szükséges volt. Megkérdeztem, hogy kit kell műteni, mire azt felelte: "Téged. Ki kell vennem belőled azt az izét." Aztán rámutatott a hasamra. Egy erős rúgást éreztem, ami egyértelműen a kisbabám rúgása volt. Aztán sírni kezdtem és folyton azt kiabáltam: "Nem. Ez a baba az enyém. Nem vehetitek el tőlem." Végül Rosalie mellém lépett és szembeszállt Carlisle-lal.
De vajon kitől lehet az a gyerek, hogy apám rögtön ki akarja szedni? Talán tőlem? Az lehetetlen. Vámpíroknak nem lehet gyereke. És hogy lehetne Rosalie Bella védelmezője? Ez képtelenség.
Alig jutottam szóhoz. Csak annyit tudtam tenni, hogy szorosan magamhoz öleltem kedvesem. Ettől Bella megnyugodott és lassan vissza is aludt. A Nap felkelőben volt. Úgy döntöttem, ideje reggelit készíteni. Betakartam kedvesem, majd kilopóztam a konyhába. A tegnapi menü jó lesz, vagyis tojásrántotta. Abban már egész jó vagyok. ráérősen sütögettem, amikor meghallottam kedvesem ásítását a hálószobából. Azonnal ott termettem mellette.
-Kialudtad magad, drágám? -kérdeztem mosolyogva.
-Igen. -ásította.
-Akkor jó. Mi lenne, ha ma este elmennénk vacsorázni Rióba? -kérdeztem. Ez lesz a tökéletes alkalom a tervem végrehajtására.
-Rendben. Valami elegáns étterembe megyünk? -kérdezte viccesen.
-Igen. -feleltem.
Annyiban hagyta a dolgot. Ezután egész nap együtt voltunk. Megnéztük a Rómeó és Júliát, valamint egy-két dél-amerikai sorozatot is. A legpocsékabb sorozatok a brazil sorozatok után. Utálom ezeket. Csak arról szól mind, hogy "Ó, Alehandro, úgy imádlak." meg a "Vége, Hose, mindennek vége köztünk." Förtelelem. De jókat lehet rajtuk röhögni, ahogy mi is tettük. Voltunk sétálni is az erdőben, és a tengerben is megmártóztunk. Végre eljött az este. Bella nagyon izgatott volt, ahogy én is. Felvettem a szmokingomat és már csak kedvesemre kellett várnom. Alice legszebb kék ruháját vette fel lapossarkú szandállal. Istenien nézett ki. Odatartottam neki az ajtóban a karom, ő pedig belémkarolt. Így ballagtunk ki a hajóig. A hajóskapitány kinyújtotta a kezét, hogy segítsen felszállni kedvesemnek, de inkább magam intéztem a dolgot. Könnyedén felemeltem Bellát, felugrottam utána és intettem, hogy mehetünk. Leültem a középső fapadra magammal húzva Bellát, és együtt néztük a Naplementét. Épp besötétedett, mire megérkeztünk a Rió-i kikötőbe. Úriember módjára lesegítettem kedvesem a hajóról és kézenfogva sétáltunk el az étterem felé. Igazán elegáns helyre vittem Bellát Alice jóvoltából. Leültünk az előre lefoglalt asztalunkhoz és vártuk a pincért. Kis idő múltán meg is érkezett.
-Jó estét! Miben segíthetek? -kérdezte udvariasan. Kedvesem felé néztem.
-Egy gombás raviolit kérnénk. -felelte, mert tudta, én sosem eszem. A pincér felírta a rendelést és eltűnt. Itt az idő.
-Bella, drágám. Mielőtt bármibe belekezdenénk, szeretnék kérdezni valamit.
-Mit? -kérdezte. Nagy levegőt vettem, hogy gyorsan túlessek rajta. Még soha sem volt még bármi ilyen nehéz. Megkerestem a zsebemben a dobozt és kézbe vettem. Kihúztam és elrejtettem két tenyerem alatt.
-Hozzám jössz feleségül? -nyögtem ki, miközben előhúztam a dobozt és kinyitottam. Bella láthatóan meghatódott, mert könnyes lett a szeme.
-Igen. -felelte magabiztosan és forró csókban részesített.

Puszi: Betty
Kérek szépen kommenteket! Lécci.

4. fejezet /Bella szemszöge/

Már két hete Esme szigetén vagyunk. Egy hete Edward kitalálta, hogy mi lenne, ha ő tartaná nekem az iskolai órákat, mivel nem mehetek vissza egy ideig Forks-ba. Én készségesen belementem, mert tudom, hogy Edwarddal még egy tanítási óra is lehet érdekes. Nagyon örült a döntésemnek, úgyhogy még aznap összeállította az órarendem. Matek, angol, töri, spanyol, biológia és más természettudományi tantárgyak szerepeltek a napirendemen. Már másnap ébresztett engem reggel.
-Kicsim! -szólított meg. Még félálomban is nagyon jó volt hallgatni édes hangját. -Ideje suliba menni. -mondta viccesen. Gyorsabban, mint általában, kikeltem az ágyból, átöltöztem és a konyhaasztalhoz ültem. Kedvesem csak nevetett sürgős tanulhatnékomon.
Első órám történelem volt. Edward mindent részletesen elmagyarázott az egész általános iskolai anyagból, hogy megértsem, ha eddig nem bírtam. Úgy gondolta, így sokkal hatákonyabban tud majd nekem bonyolultabb dolgokat is elmagyaázni. És teljesn igaza volt. Miután teljes mértékben megértettem egy-egy esemény alapját, már jobban átjárt a történet mélysége. Például, hogy miért váltották le ezt a vezetőt arra, vagy milyen indítékai voltak a felkelőknek a felkelésre.
A mai óra anyaga az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc. Peches nép a magyar. -gondoltam magamban. Szerencsétleneket mindig elnyomta valaki. A tatár, a Habsburg, a török, a osztrák és a szovjet. Szinte sosem voltak szabad, független ország.
-Figyelsz te rám, Bella? -kérdezte kicsit megbántódva kedvesem.
-Persze, csak végiggondoltam, mit tanultam eddig a magyarokról. -válaszoltam.
-Rendben, szóval... -kezdte Edward. -A múltkor a Rákosi-rendszerről tanultunk. Melyik pártból került ki Rákosi Mátyás?
-A kommunista pártból. -vágtam rá.
-Úgy van. 1956-ban azonban leváltották Rákosit és a helyére Gerő Ernő lépett. -magyarázta. Valahogy Edwardnak van egy bizonyos magyarázási módszere, amit ha az ember hallgat, megérti a lényeget.
-Ez a miniszterelnökváltás nem tetszett a népnek, mert Gerő ugyanolyan keménykezű politikus volt, mint Rákosi. A vártozásért az egyetemisták kezdtek tenni. 16 pontba szedték követeléseiket. Köztük volt, hogy Nagy Imre vezetésével indítsanak új kormányt és hogy távolítsák el az országból a szovjet csapatokat.
Én mindezeket bőszen írtam.
-Végül október 23-án indult meg tüntetés délután 3-kor a Petőfi-szobornál és a Bem-téren.
Edward még hosszasan taglalta, mi történt 1956-ban Magyarországon. Mindent végigvettünk, ami fontos volt. Az óra végén a szokásos kérdezz-felelek jött.
-Mi történt október 24-én? -kérdezte kedvesem.
-Öhm... -gondolkodtam el. Ránéztem a majdnem két oldalas jegyzetemre. Ott virított a megoldás kihúzva szövegkiemelővel. -Nagy Imrét miniszterelnökké választják. -mondtam.
-Helyes. És hol voltak hevesebb ellenállások, mikor megérkeztek a szovjet tankok?
Erre tudtam a választ.
-Baros tér, Széna tér, Kilián-laktanya, Korvin köz, Tűzoltó utca és Mester utca. -kezdtem sorolni, mire Edward mosolyogni kezdett.
-Remek. A mai anyaggal végeztünk. -zárta le a témát Edward. -Délután még egy kicsit biológiázunk.
Én csak bólintottam. Beleraktam a jegyzeteket a töris mappámba, majd feltettem a direkt nekem készített tanulósarok egyik polcára. Nagyon otthonan éreztem magam ott. Teljesen úgy nézett ki, mint a Forks-i íróasztalom. A parafatáblákon a képeim lógtak az órarendem körül. Ott volt többek között egy kép Mikeról, Jessicáról, Angeláról, Benről és Ericről, valamint egy kép rólam és Edwardról. Hamar eljött a délután. Ismét a konyhaasztalnál találtam magam.
-Ma az ember szaporodását fogjuk tanulni. -kezdte Edward. Én fülig vörös lettem ettől a kijelentésétől. Kedvesem felvillantotta félholdas mosolyát, majd folytatta.
-Bella, tudom, hogy kényes téma, de erről is beszélnünk kell! -mentegetőzött Edward.
-Rendben. Essünk túl rajta! -mondtam majd nagy levegőt vettem és kifújtam.
Edward lassan magyarázta el az egész történetet. Kicsit hosszúra nyúlt, mert minden második mondatánál elpirultam. Végül nem kérdezett semmit ismétlésképpen. Megértettem, de mégis fura volt a fiúmtól hallani ezeket. Épp az ágyon feküdtem az Üvöltő szeleket olvasva, miközben Edward a mellkasomon feküdt és a szívverésemet hallgatta. Egyszer csak megszólalt a telefon. Edward feltápászkodott, majd felvette. Nem hallottam a beszélgetésből semmit, csak annyit tudtam biztosan, hogy Alice hívta. Kedvesem miután lerakta a telefon, rám nézett és egy nagyot sóhajtott.
-Mi történt? -kérdeztem.
-James már nem fenyeget minket. -közölte ünnepélyesen. Én is fellélegeztem egy picit, ám Edward folytatta. -De Victoria bosszút esküszött. -fejezte be.
Emiatt egy kicsit elszomorodtam. De Edward pillantása egyáltalán nem tükrözte ugyanezt. Sőt, még mosolygott is. Valamit titkolhat előlem. De vajon mit? Egy pillanatra felmerült bennem a gondolat, hogy talán szeretné, ha én is harcolnék velük Victoria ellen. De ez képtelenség. Ismerem Edwardot. Sohasem változtatna át. Mi lehet akkor a mosoly tárgya?
-Ma este elmennék Rióba. Itt hagyhatlak egyedül éjszakára? -kérdezte félve. Rögtön az ugrott be: "Nem. Maradj velem!" De hagynom kell elmenni.
-Oké. -adtam meg magam.
-Sietek vissza, ahogy tudok. -ígérte.
A nap további részét olvasással töltöttük. Vagyis igazából lementünk a tengerpartra, ahol egy szál bikiniben napoztam Edward kedvéért, miközben olvastam az Üvöltő szeleket. Edward mellettem feküdt és ő is olvasott valami titokzatos borítású könyvet. Nem derült ki, hogy mit. Alkonyatkor gondoltam, már nem érdemes olvasnom, mert mindjárt besötétedik. Kedvesem hirtelen felkapott és nagy mosollyal nézett rám.
-Szeretnél egy esti fürdőzést? -kérdezte a tenger felé intve.
-Kössz, nem.
-Akkor irány a ház, kisasszony.
Letett a földre, mire én nekiiramodtam. Természetesen 10 lépés után megbotlottam és beleestem a homokba. Edward felsegített, miközben küzdött a nevetés ellen.
-Mondtam már, hogy gyönyörű vagy kék bikiniben? -kérdezte vágyakozással teli szemmel.
-Nem. Nem mondtad még. De köszönöm. -azzal apró csókot adtam mosolyra húzódó ajkaira. A további eséseket elkerülve lassan sétálva indultam el a ház felé. Edward szorosan a nyomomban volt. A hálószobába érve levetettem magam az ágyba és kényelmesen elhelyezkedtem. Kedvesem a konyha felé indult, majd pár perc múlva visszatért egy kis rántott hússal, krumplipürével és salátával.
-A vacsora tálalva. -adta át nekem a tálcát. Készségesen enni kezdtem, mire Edward elrohant és a pizsimmel tért vissza. Szintén kék színű volt úgy, ahogy a fürdőruhám is. Miután a vacsival végeztem, elballagtam zuhanyozni. Ma igazán jól esett a hidegebb zuhany. A napon kicsit kimelegedtem. 10 perc után kiszálltam a zuhany alól, magamra tekertem egy törölközőt és kisétáltam a nappaliba. Edward épp a Seattle és környéki híreket nézte. Elmentem mellette és a szobában átöltöztem. Bebújtam a párnák közé, majd Edward megjelent mellettem.
-Későre jár, drágám. Ideje eltenned magad holnapra! Jó éjszakát! -mondta és elkezdte dúdolni az altatómat. Nem sok kellett nekem. Szemeim lecsukódtak és elaludtam. Az utolsó, amire emlékszem, hogy Edward feláll mellőlem és lemegy.

Remélem tetszett. Komikat, ha lehetne!
Puszi: Betty

3. fejezet /Edward szemszöge/

Hát. Ahogy ígértem, itt a fejezet. Amikor ezt írtam, nagyon beindultam. Elszaladt velem a ló. Na nem húzom az időt. Jó olvasást! Komit ne feledd, kérlek!

Úgy láttam, Bella örül annak, hogy futunk. Az erdő közepe felé haladva még a megszokott remegése is csillapodott. 5 perc futás után találtam egy helyet, ahol épp jó lesz kedvesemnek.
Lefejtettem görcsösen belém kapaszkodó ujjait a nyakamról, majd letettem a földre. Itt ezen a szigeten sokkal barátságosabb az erdő, mint Forks-ban. Bella arckifejezését látva azt hiszem, tetszik neki. Eszembe jutott, hogyan tudnék leállni, mielőtt ne adj isten rátámadnék. Kedvesem álla alá nyúltam és felemeltem e fejét, hogy a szemébe nézhessek.
-Bella. Ígérj meg nekem valamit! -kezdtem teljes komolysággal. -Ha esetleg azt látnád, hogy feléd közelítek, rögtön szólj gondolatban! Akkor még le tudok állni. -kérleltem. Erre ő csak bólintott. Láttam rajta, hogy amiben csak tud, segíteni szeretne nekem, hogy könnyebb legyen mellette lennem. Ezt nagyon is értékeltem.
-Nagyon figyelj! -figyelmeztettem mosolyogva. Látni akartam, milyenek a reakciói. Fogtam magam és elrohantam olyan messzire, amennyire biztonságosnak éreztem a vadászatot. Bántott, de muszáj ilyen messzire kerülnöm tőle, hogy végignézhesse a vadászatomat. Ismét maradjon egy emléke az emberi életéről. Részlegesen kikapcsoltam az akarataimat, hogy az ösztöneim törhessenek a felszínre. Így is lett. Kifinomult szaglásom egy őzcsordát érzett. Rögtön elindultam a vér illatának irányába. Nem sokkal később rátaláltam a keresett állatokra. Azonnal letepertem a legelevenebb hímet, miközben fél szemmel Bellára néztem. Egy alacsonyabb fa tetején üldögélt teljes biztonsággal.
-Edward, kérlek. Akárhol is vagy, gyere közelebb, mert nem látlak. -üzente szerelmem gondolatban. Ennek a hangnak ki ne tudna ellenállni. Elkaptam még egy erősebb nőstényt is, majd vonszolni kezdtem a tetemeket.
-Köszi. -hallottam Bella bársonyos hangját a fejemben. Tehát már lát. De nekem az most már nem elég. Elröppentem frissen szerzett táplálékom mellől egyenesen Bella felé.
-Edward, állj le! -kiáltotta olyan hangosan, ahogy csak tudta. Nem törődtem vele. Csak száguldottam hozzá.
-Bella, kincsem. Ne félj! Nem akarlak bántani. Csak mutatni akarok valamit.
Kedvesem kissé vonakodva, de lekecmergett a fáról egyenesen a karjaimba.
-Mit szeretnél, Edward? -kérdezte kíváncsian. Válasz helyett felkaptam és a két tetemhez vittem egyetlenem.
-Kóstold meg! -utasítottam. Még akkora szemeket, mint amiket ő vágott most, még soha nem láttam. Pedig volt már Emmettnek 100 millió ugyanilyen meglepő húzása.
-Micsoda? -kérdezte, miután megtalálta hangját. -Hogy én? -mutatott magára.
Igen, te, drágám. Ki más? -kérdeztem viccelődve.
-Biztos? -Bella nagyon vonakodott. Talán rossz ötlet volt? Nem. Biztosan nem.
Feltéptem az egyik állat bőrét és az előtörő vérrel megkínáltam szerelmem. Félve ugyan, de lenyalta az előtörő vörös csíkot. Ízlelgette egy ideig, majd megszólalt.
-Nem rossz. -állapította meg. -Lehetne, hogy...? -kérdezte. Rögtön tudtam, mit szeretne.
-Persze. Igyál csak még! -mondtam. Egy kis kiképzés sosem árthat. De ha az állati vértől nem retteg úgy, mint a sajátjától, akkor nem lesz olyan nehéz dolgom.
Bella még kezdő volt, ezért csak egy fél pohárkányit ivott meg, de én már ennek is örültem. Miután befejezte arrébb állt, hogy én is ihassak egy kicsit. Belemélyesztettem a fogaimat az állatba, akinek a vére már enyhén alvadt volt. De nem számít. A lényeg, hogy kedvesemé lett a friss vér. Miután végeztem, félredobtam a tetemeket, ahogy szoktam. Bella nagyon örült annak, hogy megkóstolhatta az állati vért. Azt mondtam neki, miközben hazafelé tartottunk, hogy legközelebb is velem jöhet. De a titkomat még nem tudja. Senki nem tudja, csak én. Visszaérve a házba átöltöztettem Bellámat egy csinos, mélykék miniruhába, mert a pólója véres lett. Leültettem szerelmem az ágyra és gyorsan én is átöltöztem. Amikor visszatértem, Bella a párnákon feküdt és leste a plafont, amíg be nem léptem. Amikor betoppantam, felnézett rám és elmosolyodott. Odabújtam hozzá és a mellkasomra vontam. Szívverése most is, mint mindig, gyorsabban vert a megszokottnál. Több, mint egy órán keresztül feküdtünk egymás lélegzetét hallgatva, mikor felemelkedtem.
-Elmeséled nekem, hogy mit álmodtál, ami annyira felzaklatott? -kérdeztem, mire Bella felült és mesélni kezdett. Elmesélte az egész történetet. De hogyan álmodhatta ezt? Tisztára, mint egy látomás. Csak emberi módon. Még Alice sem látott ennyire pontosan valamit.

Puszi: Betty

Friss 2.

A csillagok a mai napra új fejezetet írnak. És így is lesz. MA 12:30-kor FRISS!!! Ne maradj le!
Puszi: Betty

Friss

Ha minden jól megy, akkor a héten itt is és a VA-n is lesz friss. De csak ha nagyon rá fogok érni, ami úgy tűnik nem az elkövetkezendő két napban lesz. :S De VA friss biztos lesz. Annak már csak gépeléshiánya van. Addig is mindenkit puszilok és kitartás mindenkinek az utolsó napokra.
Puszi: Betty

2. rész /Bella szemszöge/

Úgy döntöttem akkor lesz friss, ha végzek a fejezettel. Tudom, hogy hülyén hangzik, de 3 fejezettel előrébb járok és nem akarom lelőni a poént, ugyanis már kibontakozott a történet sztem. Na mind1. Meghoztam a második fejezetet is. Jó olvasást hozzá! És komikat ha lehet. 4-et 5-öt minimum.

Elkerekedett szemmel néztem Edwardot. Meg akartam szólalni, de a torkom olyan száraz volt, mint a sivatag. Illik a környezethez. Végül kedvesem törte meg a csendet.
-Nem, Bella. -mondta összezavarodva. -Nem hallom a gondolataid akárhogyan koncentrálok.
Tehát az elméletem mégsem helyes. Hacsak...
Újból koncentrálni kezdtem, hogy felébredjek. De korántsem emiatt tettem, hanem hogy Edward meghallja, ami a fejemben jár. Szeretlek! -üzentem gondolatban. Edward válaszként homlokon csókolt, ami igazán jól esett. Megbizonyosodtam róla, hogy ez az elméletem helyesnek bizonyult. És teljesen egyedül jöttem rá. Dagadtam a büszkeségtől, de Edward közbeszólt megszakítva gondolataim fonalát.
-Azért ne szállj el annyira, kedvesem! -vigyorgott rám. Kinyitottam a szemem és nagyon meglepődtem. Arca sokkal közelebb volt hozzám, mint hittem. Felnevettem részben emiatt, részben a megjegyzésén.
-De olyan boldog vagyok, hogy végre hallasz. -mosolyogtam.
-A hangod, mint a legjobb szimfónikus zenekar játéka. -áradozott. -De miért csak akkor hallak, ha koncentrálsz?
-Szerintem az lehet a titka, hogy csak azokat a gondolatokat halld meg, amiket én engedek neked. -válaszoltam. -Szóval mit akartál nekem mondani, mielőtt a gondolataim félbeszakítottak? -kérdeztem.
-Hát amit zseniálisan kitaláltál. Hogy megengedem, hogy végignézd, de... -itt a de. Utálom. -... csak jó távolról. És nem itt, mert itt az állatállomány csekély.
-Rendben. -mondtam mosolyogva, mire Edward átölelt.
-Édes, drága Bellám! Mihez is kezdenék nélküled? -tette fel a kérdést, amire nem várt választ. Nagyot sóhajtott és aztán már csak szótlanul öleltük egymást. Fogalmam sincs, meddig álltunk ott mozdulatlanul, de egyszer Edward gyengéden a karjába vett és leült velem a földre. Simogatni kezdte fejem búbját, míg én beszippantottam édes illatát. Ne sokkal később úgy hiszem, elaludtam.
Álmomban a Cullen ház nappalijában voltam. Edward oldalán sétáltam Alice felé, aki egy óriási tükröt tartott maga felé. Mindenki ott állt Alice körül, kivéve Rosalie-t. Az egész nappali teli volt az Alice és a körülöttük állók izgalmával. Mintha csak rám vártak volna. Mikor odaértem Alice-hez, Edward egy lépést arrébb ment, hogy lássam a tükörben a személyt. Hihetetlenül gyönyörű és tökéletes volt. Könnyednek tűnt még a mozdulatlansága ellenére is. A felismerés rémülete végül utolért. Az a gyönyörű lány a tükörben én voltam. Csak egy valami volt, ami elrontotta az összhatást. A szemei vérvörösen izzottak. Teljesen, mint egy szörnyé.
Forgolódni kezdtem a teljes rémülettől. Edward egyik hűvös karja viszont tartott erősen. A másikkal ébresztgetni kezdett.
-Bella! -suttogta. Kinyitottam a szemem és gyönyörű arcát láttam az arcom előtt. Édesen mosolygott rám. -Jól vagy? -kérdezte. -Azt mondogattad álmodban, hogy "szemek".
-Jól vagyok. -válaszoltam. -Legalábbis azt hiszem.
-Aludj tovább, Bella. Én itt leszek. -azzal elkezdte dúdolni az altatódalomat. Rövid időn belül álomtalan álomba zuhantam. Már csak arra ébredtem fel, hogy valamilyen vízi járművön fekszek egy pléddel betakarva. Lassan, de korántsem biztosan, felültem, de rögtön meg is bántam. Meginogtam és visszaestem a párnára.
-Bells. Nyugodj meg. -simított végig az arcomon szerelmem. Én válaszként rámosolyogtam. Megpróbáltam újból felülni. Ezúttal Edward biztos kezei segítettek.
-Nagyon sokat aludtál. Igazán kimerülhettél attól az álomtól. -állapította meg. Biztosan igaza lehetett, mert az ég sötét volt, mint egy sikátor egy nagyváros közepén. -Kíváncsi lennék, mi lehetett az az álom. Ha megérkeztünk Esme szigetére, akkor biztosan kifaggatlak.
-Esme szigete? -kérdeztem meglepődve. Létezik, hogy az egész Cullen családnak vannak szigetei a világ minden táján?
-Igen. Esme kapta Carlisle-tól. Anyám volt olyan nagylelkű és kölcsönadta nekünk. Kicsit később szerettem volna megmutatni neked, de szükség törvényt bont, tartja a mondás.
Közben megérkeztünk a mólóra, ahol Edward úriember módjára lesegített, pontosabban mondva lekapott a hajóról, mivel majdnem elestem. Kézenfogva sétáltunk egy meseszép, trópusi ház felé. Edward egyik kezével a kezemet fogta, a másikban két tömött bőröndöt hozott. Ránéztem a poggyászokra.
-Nekem nem is volt ennyi cuccom. -pillantottam az egyik utazótáskára. Aztán beugrott, mi történhetett. Alice volt, ebben biztos voltam. Edward bizonyára látta rajtam, hogy közben ráleltem a válaszra, mert szótlan maradt. Az ajtóig csak sétáltunk egymás mellett. Megláttam, hogy nem is keresgél a zsebében kulcs után. Az arcom megint elárult.
-Már várnak minket. -szólalt meg Edward. Pár másodperc elteltével egy nő nyitott ajtót és egy ismeretlen nyelven kezdett el karattyolni. Egy mukkot se értettem belőle. De az a lényeg, hogy Edward érti. Miután a nő elállt az útból, bementünk egy gyönyörű szép hálószobába. Egy hatalmas gardrób volt hátul a franciaágy mellett.
-Egy percet kérek. -mondta Edward és eltűnt a szemem elől. Lehuppantam az ágy szélére és vártam, hogy kedvesem visszatérjen. Mire feleszméltem, már mindkét bőrönd üresen állt az ágyon, Edward pedig egy melegítőben lépett ki a gardróbból. Ebben a cuccban is szívdöglesztően nézett ki. Bármelyik nő megirigyelne engem, ha most látna.
-Mehetünk? -kérdezte az ajtófélfának támaszkodva.
-Hová? -kérdeztem kíváncsian.
-Vadászni.
-Hát nem vicceltél? Tényleg elmehetek veled? -hitetlenkedtem.
-Hát, persze. -azzal felkapott a hátára és kiugrott velem a legközelebb eső nyitott ablakon. A szívem teljesen összeszorult. Vajon tényleg olyan félelmetes egy vámpír táplálkozás közben, vagy csak Edward dramatiálja túl a dolgokat? Mindenre fény derül ezen a délutánon.

Puszi: Betty

1. rész /Bella szemszöge/

Íme itt az első fejezet. Nem bírom már ki azt a 12 órát, ameddig még a szavazást tart. :D Szeretnék sok-sok kommentet, ha lehetne. De nem akarok hegyi beszédet tartani. Jó olvasást!

"Amint az ajtó becsukódott mögöttem, rohanni kezdtem. Még emlékeztem rá abból az időből, amikor egyszer innen kijövet eltévedtem, hogy ennek a mosdónak két kijárata van. A távolabbitól csak egy ugrásra vannak a liftek, és ha Jasper csakugyan ott vár, ahol mondta, akkor egy pillanatra se kerülök a szeme elé."
Ám amint a kilincset le akartam nyomni, elfojtott gondolataim akaratlanul a felszínre törtek. Magam elé képzeltem Edward rémült, fagyott arcát, amint tudatosul benne, hogy én meghaltam. Iszonyúan nézne ki. Vajon mit érezne, ha még a szerencsének köszönhetően(ami nekem nincs) a legvégére odaérne a baletterembe és hallaná utolsó sikolyomat, mielőtt a vadász kiszívná az utolsó csepp véremet. És vajon ha James csak megharapna, akkor Edward kiszívná a mérget, vagy hagyna átváltozni? Mire ezt kérdést végiggondoltam, tudtam is a választ. Szerelmem semmi áron nem hagyná, hogy szörnyeteg legyek.
Döntenem kellett. Vagy anyám életét kockáztatom, vagy a magamét. Ezen töprengnem kellett. Még ha meg is próbálnék megszökni, csak a sarokig jutnék, mert Alice és Jasper utolérnének. Tehát a kérdés el lett döntve, még mielőtt a kérdés fel lett volna téve. Maradok.
Belenéztem a tükörbe és az én zaklatott arcomat láttam benne. Rendbe kellett szednem magam. -gondoltam. Arcot mostam és újra felnéztem. Már egy fokkal jobb képet láttam magamról. Senki nem mondaná meg, hogy én fél perccel ezelőtt még a halál és az élet között választottam. Vettem egy mély lélegzetet, majd kiléptem azon az ajtón, amin bejöttem. Jasper mozdulatlanul állt a falnak támaszkodva.
-Végeztél? Mehetünk? -kérdezte, majd mellém lépett és ugyanolyan táncmozdulatokkal, mint ahogy idáig, visszamentünk Alice-hez. Rápillantottam az "Érkezés" táblára és tudatosult bennem, hogy Edward gépe 5 percen belül leszáll. Hihetetlenül boldog lettem. Lepkét lehetett velem fogatni. Nem is hittem eddig, hogy a mai napon lehetek boldog Jasper segítsége nélkül. Sajnos hirtelen támadt nyugodtságomat könnyen észrevette és mosolyogni kezdett, majd leültetett Alice egyik oldalára, míg ő a másikra ült. Átkarolta barátnőmet és gyengéden megcsókolta. Telt, múlt az idő és bejelentették a Seattle-ből érkező repülőgépet. Egyből felugrottam és már rohantam volna az ablakhoz, de egy pici, hűvös kéz fogta a vállam.
-Ennyire ne siess, Bella. -nevetett Alice, mikor megfordultam. Jazz is kuncogott rajtam Alice mögött. Mikor már nem ellenkeztem, barátnőm elengedett, én pedig lassan sétáltam az üvegfalhoz. Az utasok épp kezdtek szállingózni. De se Carlisle-t, se Emmettet, se Edwardot nem láttam. A tömegben lábujjhegyen állva kerestem, de semmi eredménye. Már épp kezdtem elveszteni a reményt, hogy ezen a gépen ültek, mikor egy kapucnis alakot láttam közeledni felénk. Gyors, ruganyos léptekkel közeledett. Én is rohanni kezdtem felé, mígnem Edward márvány karja körém fonódott és már nem éreztem magam veszélyben, sőt nagyon is biztonságban éreztem magam a karjaiban. Edward romantikus csókkal üdvözölt, majd elengedett, hogy a szemembe nézzen. Ma a szeme, mint a folyékony ónix. Teljesen elvesztem benne.
-Nem tudod elhinni, milyen rossz volt nekem nélküled. -mondta. Jól elrejtve ugyan, de észrevettem a hangjában a vágyat.
-Soha többé ne hagyj el! -suttogtam fülébe. Válasz helyett vad csókkal jutalmazott és a mellére vont. Az egész Cullen család körülöttünk állt, és tapsolni kezdett.
-Úgy örülök, hogy nincs semmi bajod. -mondta Edward, aztán a karjába vett és elindult velem.
-Hová megyünk? -csodálkoztam.
-Mondtam, hogy eltűnünk. Csak mi ketten. -válaszolta magától értetődően.
-És hová tűnünk el? -kérdeztem résnyire nyílt szemmel, mert már egy kicsit kezdtem szédülni a gyorsaságtól.
-Meglátod. -felelte, majd a legközelebbi sikátorba futott velem. -Ez még nem a mi helyünk. Csak mondtad, hogy szeretnél látni vadászat közben. És erről akartam veled beszélni.
Csak nem megengedni, hogy végignézzem? Ez csak valami álom lehet. Próbáltam koncentrálni, hogy fel tudjak ébredni. De nem történt semmi. Tehát nem álmodom.
-Nem álmodsz, Bella. Ez igaz. -válaszolt Edward kimondatlan kérdésemre. De nem is néztem rá. Nem tudott a szememből kiolvasni semmit. De akkor honnan tudta, mit gondolok? Ez csak egyet jelenthet.
-Edward, te hallod a gondolataim. -kiáltottam egy oktávval feljebb. Kedvesem felém fordult és rémület tükröződött az arcáról.

Puszi: Betty