12. fejezet /Bella/

Meghoztam ezt is. Remélem nem pártoltatok el tőlem az elmúlt 2 hét alatt. Nyaraltam, mi mást mondhatnék? De mostantól írok, mint a kisangyal. Ígérem.
Jó olvasást!

Két hét telt el hazatérésünk óta. Egy ideig még Carlisle próbálkozott, hátha megtud valamit a kis rugdosódómról, de semmi. A pocakom egyre jobban gömbölyödik. Inkább vagyok bálna, mint ember. Mostanra bárki megmondhatja első látásra, hogy én bizony terhes vagyok. Közeledik a szülés is, amitől még idegesebb vagyok, de mégis örülök neki. Ugyanakkor az állapotom egyre romlik, ahogy a pici nő. Már olyan gyenge vagyok, hogy a felálláshoz is Edward vagy Rosalie segítségére van szükségem. Teljesen elsápadtam. Megkockáztatom, hogy sápadtabb vagyok még Edwardnál is. Ja és bármit eszek, az nem sokkal később távozik. A múlt héten még a röntgengéppel is közelebbi kapcsolatba kerültem, ugyanis EJ képes volt eltörni egy bordámat. Sokkal erősebb, mint én. Bár az nem nehéz. De ha egészséges lennék, akkor is túlnőne rajtam. Hiába... félig vámpír.
Megdermedtem. Edward rögtön felnézett, mert fél pillanattal ezelőttig az ő hűvös kezét simogattam erőtlenül.
-Mi a baj, Bella? Mid fáj? -kérdezte Edward ijedten és már kiáltott is Carlisle-ért.
-Semmim, csak... -nem tudtam befejezni, mert kedvesem közbe vágott.
-Bella, ugye emlékszel, mit mondtunk neked Carlisle-lal?
-Igen. Mindig mondjam meg, ha valami baj van. -mondtam szemforgatva. -De most nem erről van szó.
-Akkor miért dermedtél le? -kérdezte összezavarodottan. Közben megérkezett Carlisle is.
-Mi van akkor, ha a pici inkább rád hasonlít, mint rám? -vetettem fel. Edward kérdőn nézett rám.
-Mi lenne? Semmi.
-Dehogynem. ...ha a kicsinek inkább a vér kell, mint az emberi kaja. -böktem ki. Edward úgy ledöbbent, hogy levegőt venni is elfelejtett.
-Úgy gondolod? -kérdezett vissza Carlisle.
-Egy módon tudhatjuk meg. -mondtam.
-Rosalie! -fordult Carlisle fogadott lánya felé. -Hoznál Bellának egy kis nullás vért?
-Máris. -felelte és már el is tűnt. Meg fogom valaha szokni ezt?
-Remélem igazad lesz. -szólalt meg Edward. Végszóra megjelent Rosalie egy fehér bögrével. Le volt takarva egy kávéscsésze alátéttel, de a szívószál így is kilógott belőle. Rose átrepült a szobán egyenesen az ágyam mellé, és átadta a poharat. Elég meleg volt. Kortyolni kezdtem, mire minden szem rám szegeződött. Kivéve egyet. Két korty között kérdeztem rá hollétére.
-Hol van, Alice?
-A padláson. -felelte röviden Rose.
-De miért?
-Fáj a feje, ha a közeledben van. A pici eléggé akadályozza a jövőd kutatását.
-Ó, értem. -mondtam és újra kortyolni kezdtem. A kisbabám helyeslően rugdosott. Tehát megtaláltuk azt, ami neki kell. Elmosolyodtam. Apró mosolyom láttán Edward is boldog lett és homlokon csókolt.
Amikor a pohárban már nem volt semmi, éreztem, hogy a kezdetben még gyengécske rúgások egyre erősödnek. Ahogy én erősödtem, úgy a baba is. Összerándultam minden egyes rúgás után, amit rögtön követett egy másik.
-Azt hiszem, erre vágyott. -nyögtem összeszorított fogakkal. Edward nyugtató kezei ugyan ott voltak a hasamon, de a kicsi nem csillapodott. Hirtelen két reccsenést hallottunk, aztán semmi. Irdatlanul elkezdett fájni a csípőm.
-Két újabb borda? -kérdezte Edward gyorsan.
-Nem. -nyögtem erőtlenül. -Ez a medencecsontom lesz, úgy érzem.
Edward azon nyomban felszáguldott velem az orvosi szobába, ahol Carlisle már várt minket.
-Gyorsan, fiam! Fektesd az ágyra! -utasította őt Carlisle. Edward mindent a további utasítások szerint tett. Lefektetett az ágyra és hagyta apját megvizsgálni. Valószínűleg a kicsi megnyugodott attól, hogy eltörte a csontom, mert azóta meg sem mozdult.
Carlisle, amennyire lehet, kíméletesen vizsgált meg, aztán adott egy adag fájdalomcsillapítót.
-Ettől nem sokára elálmosodsz. -mondta. -Ne félj! A nehezén túl vagy.
Én csak bólintottam. Nem voltam képes többre, mert már éreztem is a fájdalomcsillapító hatását. Egyre jobban csukódott le a szemem, de nem akartam aludni. Még nem. Helyette inkább megpróbáltam felültem. Edward hűvös keze visszatartott. A szemembe nézve megkérdezte azt, amit az elmúlt héten ha nem hallottam 1000-szer, akkor egyszer sem.
-Mi a baj, Bella?
-Semmi. -feleltem laposakat pislogva. -Csak mielőtt elalszom... kérhetek egy csókot?
-Természetesen. -mondta magától értendően és gyengéden megcsókolt. Szenvedélyes volt, de óvatos. Kell is az óvatosság, mert most még törékenyebb vagyok, mint eddig.
Hamar véget ért a mámoros csók. Visszahuppantam a párnára, mert közben egy kicsit megemelkedtem.
Pár pislogás után az öntudatlanságba merültem.

Remélem, tetszett. Várom a komikat!
Puszi: Betty