Új blog!

Megnyitottuk az új blogunkat Kimberly-vel. Lécci nézzétek meg.
http://atalakitalak.blogspot.com/
Puszi: Betty

12. fejezet /Bella/

Meghoztam ezt is. Remélem nem pártoltatok el tőlem az elmúlt 2 hét alatt. Nyaraltam, mi mást mondhatnék? De mostantól írok, mint a kisangyal. Ígérem.
Jó olvasást!

Két hét telt el hazatérésünk óta. Egy ideig még Carlisle próbálkozott, hátha megtud valamit a kis rugdosódómról, de semmi. A pocakom egyre jobban gömbölyödik. Inkább vagyok bálna, mint ember. Mostanra bárki megmondhatja első látásra, hogy én bizony terhes vagyok. Közeledik a szülés is, amitől még idegesebb vagyok, de mégis örülök neki. Ugyanakkor az állapotom egyre romlik, ahogy a pici nő. Már olyan gyenge vagyok, hogy a felálláshoz is Edward vagy Rosalie segítségére van szükségem. Teljesen elsápadtam. Megkockáztatom, hogy sápadtabb vagyok még Edwardnál is. Ja és bármit eszek, az nem sokkal később távozik. A múlt héten még a röntgengéppel is közelebbi kapcsolatba kerültem, ugyanis EJ képes volt eltörni egy bordámat. Sokkal erősebb, mint én. Bár az nem nehéz. De ha egészséges lennék, akkor is túlnőne rajtam. Hiába... félig vámpír.
Megdermedtem. Edward rögtön felnézett, mert fél pillanattal ezelőttig az ő hűvös kezét simogattam erőtlenül.
-Mi a baj, Bella? Mid fáj? -kérdezte Edward ijedten és már kiáltott is Carlisle-ért.
-Semmim, csak... -nem tudtam befejezni, mert kedvesem közbe vágott.
-Bella, ugye emlékszel, mit mondtunk neked Carlisle-lal?
-Igen. Mindig mondjam meg, ha valami baj van. -mondtam szemforgatva. -De most nem erről van szó.
-Akkor miért dermedtél le? -kérdezte összezavarodottan. Közben megérkezett Carlisle is.
-Mi van akkor, ha a pici inkább rád hasonlít, mint rám? -vetettem fel. Edward kérdőn nézett rám.
-Mi lenne? Semmi.
-Dehogynem. ...ha a kicsinek inkább a vér kell, mint az emberi kaja. -böktem ki. Edward úgy ledöbbent, hogy levegőt venni is elfelejtett.
-Úgy gondolod? -kérdezett vissza Carlisle.
-Egy módon tudhatjuk meg. -mondtam.
-Rosalie! -fordult Carlisle fogadott lánya felé. -Hoznál Bellának egy kis nullás vért?
-Máris. -felelte és már el is tűnt. Meg fogom valaha szokni ezt?
-Remélem igazad lesz. -szólalt meg Edward. Végszóra megjelent Rosalie egy fehér bögrével. Le volt takarva egy kávéscsésze alátéttel, de a szívószál így is kilógott belőle. Rose átrepült a szobán egyenesen az ágyam mellé, és átadta a poharat. Elég meleg volt. Kortyolni kezdtem, mire minden szem rám szegeződött. Kivéve egyet. Két korty között kérdeztem rá hollétére.
-Hol van, Alice?
-A padláson. -felelte röviden Rose.
-De miért?
-Fáj a feje, ha a közeledben van. A pici eléggé akadályozza a jövőd kutatását.
-Ó, értem. -mondtam és újra kortyolni kezdtem. A kisbabám helyeslően rugdosott. Tehát megtaláltuk azt, ami neki kell. Elmosolyodtam. Apró mosolyom láttán Edward is boldog lett és homlokon csókolt.
Amikor a pohárban már nem volt semmi, éreztem, hogy a kezdetben még gyengécske rúgások egyre erősödnek. Ahogy én erősödtem, úgy a baba is. Összerándultam minden egyes rúgás után, amit rögtön követett egy másik.
-Azt hiszem, erre vágyott. -nyögtem összeszorított fogakkal. Edward nyugtató kezei ugyan ott voltak a hasamon, de a kicsi nem csillapodott. Hirtelen két reccsenést hallottunk, aztán semmi. Irdatlanul elkezdett fájni a csípőm.
-Két újabb borda? -kérdezte Edward gyorsan.
-Nem. -nyögtem erőtlenül. -Ez a medencecsontom lesz, úgy érzem.
Edward azon nyomban felszáguldott velem az orvosi szobába, ahol Carlisle már várt minket.
-Gyorsan, fiam! Fektesd az ágyra! -utasította őt Carlisle. Edward mindent a további utasítások szerint tett. Lefektetett az ágyra és hagyta apját megvizsgálni. Valószínűleg a kicsi megnyugodott attól, hogy eltörte a csontom, mert azóta meg sem mozdult.
Carlisle, amennyire lehet, kíméletesen vizsgált meg, aztán adott egy adag fájdalomcsillapítót.
-Ettől nem sokára elálmosodsz. -mondta. -Ne félj! A nehezén túl vagy.
Én csak bólintottam. Nem voltam képes többre, mert már éreztem is a fájdalomcsillapító hatását. Egyre jobban csukódott le a szemem, de nem akartam aludni. Még nem. Helyette inkább megpróbáltam felültem. Edward hűvös keze visszatartott. A szemembe nézve megkérdezte azt, amit az elmúlt héten ha nem hallottam 1000-szer, akkor egyszer sem.
-Mi a baj, Bella?
-Semmi. -feleltem laposakat pislogva. -Csak mielőtt elalszom... kérhetek egy csókot?
-Természetesen. -mondta magától értendően és gyengéden megcsókolt. Szenvedélyes volt, de óvatos. Kell is az óvatosság, mert most még törékenyebb vagyok, mint eddig.
Hamar véget ért a mámoros csók. Visszahuppantam a párnára, mert közben egy kicsit megemelkedtem.
Pár pislogás után az öntudatlanságba merültem.

Remélem, tetszett. Várom a komikat!
Puszi: Betty

Díjak!

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magadról 7 dolgot!
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

1. Köszönöm szépen Esme ezt a díjat.
2. Kész
3. http://onelove-esme.blogspot.com/
4. Szeretem a Vámpírnaplókat.
Team Stefan (L)
Team Edward (K)
Imádom a Vampire Suck-ot. Nagyon nagy az a film. Ajánlom mindenkinek.
A szobám ki van tapétázva poszterekkel. :D
A barátaim a mindeneim.
Oda vagyok meg vissza Brasch Bencétől. <3
5. Nem küldöm tovább senkinek, mert mindenki megérdemli. Talán egy blogot emelnék ki.
Kácsa és Kimberly blogja: http://kacsaandkimberly-tortenet.blogspot.com/
6. kész
7. kész



Köszönöm a díjat Greengirl-nek.
http://jacobandnetty.blogspot.com/

5 dolog rólam.
Szeretek olvasni, meg írni is.
Van egy öcsém.
Nem vagyok túl bátor.
Szó szerint nyszi. xD
Team Stefan, Edward, Damon, Bella, Elena

Akinek adom az Kácsa és Kimberly.
http://kacsaandkimberly-tortenet.blogspot.com/



Ezt a díjat pedig Carly-tól kaptam. Nagyon köszönöm.

1. Megírod,hogy kitől kaptad.
2. Írsz öt dolgot magadról.
3. Kiteszed a képet a blogodba.
4. Továbbítod legalább öt embernek.
5. Hagysz náluk egy megjegyzést.

1. kész
2. már 2x leírtam...
3. kész
4. http://kacsaandkimberly-tortenet.blogspot.com/
5. kész

11. fejezet /Bella/

Sziasztok. Ezt is meghoztam. Ez a búcsúajándékom. Ma indulok nyaralni. Jövő héten nem leszek. Ezért kapjátok a fejezetet. Remélem nem baj, ha most 5 komi lesz a komihatár. Tök mind1. Annyi és kész. Egy hét alatt csak sikerül. Jó olvasást!

Hihetetlen, hogy gyerekem lesz Edwardtól. Még most is alig hiszem el. Edwardon is tisztán látszik, mennyire örül. Még sohasem láttam ennyi ideig vigyorogni egyfolytában.
Amikor a hajóban voltunk már, hangot is adott boldogságának. Egész úton a ránk váró családi életet tervezgettük. Hogy majd egyszer elköltözünk a Cullen házból egy saját kis birtokra nem messze a többiektől és hogy majd együtt fogjuk nevelgetni egy szívem alatt hordott lurkót, aki úgy érzem, fiú lesz.
Amikor a kikötőben ki akartam szállni, megbotlottam valamiben, és ha Edward nincs ott, pofára esek. Azonban szerelmem biztos karjai vasmarokként tartottak.
Talpra állított, majd a szemembe nézett. Én a fejemet fogva próbáltam észhez térni, de sehogy sem ment. Főleg ha Edward arany szemei megtalálják az enyémeket.
-Jól vagy, drágám? -kérdezte aggódva.
-Persze, csak egy kicsit zsong a fejem. -Valójában nagyon is fájt a fejem.
-Vigyelek a hátamon téged? -kérdezte, majd gyorsan kijavította magát. -Vagyis titeket?
Egy gyenge bökést éreztem bentről. Mintha a kis rugdosódó válaszolni akarna, csak azt várja, hogy közvetítsem.
-Nagyon örülnénk neki. -Én is, és a baba is. -tettem hozzá gondolatban. Nagy mosoly terült szét az arcomon, miközben Edward óvatosan a hátára segített. Maximum sebességen száguldott el velem egyenesen a sikátoron át a repülőtérig. Alig tűnt két percnek, mire odaértünk.
Szépen, kézen fogva besétáltunk a váróba, mint egy turbékoló gerlepár. Teljesen átlagosnak tűntünk.
-A jegyek le vannak foglalva. Siessünk, mert mindjárt indul a gépünk. -javasolta Edward.
Utolsók között szálltunk fel. Leghátul kaparintottunk meg két helyet. Én ültem az ablakhoz, Edward pedig mellém.
-Félúton cserélünk, hogy te is élvezhesd a panorámát. -kötöttem ki.
-Nekem te vagy a legszebb panoráma. -súgta a fülembe, majd gyengéden, de mégis szenvedélyesen megcsókolt.
A repülő felszállt, én pedig minden egyes mérfölddel egyre inkább megkönnyebbültem. Egész úton a pocakomat simogattam, miközben fejem Edward vállán pihent. Nem tartott sokáig, míg elaludtam.
Hosszú álomtalan álom után piszkált meg leendő férjem.
-Bells, ébredj! Most száll le a gép. -mondta bársonyos hangon és végigsimított az arcomon. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy felkeljek. De valamit válaszolnom kellett, ezért azt mondtam, ami először eszembe jutott.
-Jól van, anyu! Csak még 5 perc. -mondtam nyűgösen. Edward nevetni kezdett.
-Kislányom! Elkésel az iskolából és nem fogod látni Edwardot. -közölte nevetve. Be kellett ismernem, hogy hülyét mondtam. Én is nevetni kezdtem, ahogy visszagondoltam előbbi párbeszédünkre.
Amikor földet ért a gép, Edward segítő jobbat nyújtott.
-Még mindig fáj a fejed? -kérdezte. -Vigyelek?
-Szerintem nem kell. -válaszoltam, aztán egy határozott mozdulattal felálltam, de ugyanolyan határozottan meg is inogtam. Ez vagy azért van, mert felszedtem kb. 10 kilót, vagy mert az egyensúlyérzékem még tovább romlott, vagy a harmadik lehetőség, hogy a csillapíthatatlan fejfájásom teszi. Nem tudom, de a lényeg, hogy nem tudok megállni a lábamon. Edward derekamnál fogva magához húzott.
-Inkább maradj mellettem! -kértem.
Edward megfogta a csomagjainkat, majd elindultunk kifelé a váróból. A kijárat előtt megálltunk és Edward leültetett az egyik székre.
-Itt hagyhatlak titeket, amíg elhozom a kocsit? -kérdezte.
-Persze. Itt fogunk várni. -mondtam, majd Edward elém lépett és homlokon csókolt. Emberi tempóban hagyta el a várót, kettesbe hagyva a kisbabámmal, aki most megkergült. Össze-vissza rugdosott. Minden egyes rúgástól összerándultam és összeszorított fogakkal tűrtem. Már biztosan tiszta kék-zöld a hasam.
Amikor végre megpillantottam Edwardot az ajtóban, teljesen megkönnyebbültem. Erőt vettem magamon, felálltam és -még mindig a hasamat fogva- elindultam kedvesemhez. Amint odaértem, a karjaiba zárt és arcát hajamba temette. Kis idő múlva elhúzódott, de csak azért, hogy egy csókkal jutalmazzon.
-Angyalom, nem fájt, amikor leestél az égből? -kérdezte a kedvenc féloldalas mosolyommal. Kérdőn néztem rá. Hová lett az én úriemberem? Ez a mondat inkább Mike szájába illene, mint Edwardéba. Szomorúan sóhajtottam.
-Mi a baj? -kérdezte aggódva.
-Semmi, csak nem jó a dumád. Tudod, én az idősebbekre bukok. -mondtam csibészesen.
Válaszként újabb csókot kaptam.
-Rendben. Elvihetem a hintómon, kisasszony? -kérdezte és a kezét nyújtotta, hogy besegítsen.
-Megtisztelve érzem magam. -azzal odaadtam a kezem, kedvesemet pedig kinyitotta előttem a "hintója" ajtaját. Azonban újabb éles fájdalom nyilallt a hasamba, amitől megtorpantam.
-Minden rendben, drágám? -kérdezte Edward, majd a hasamra tette a kezét. Oda, ahol az előbb a baba megrúgott.
-Minden oké, de nem ülhetnék inkább hátra?
-Dehogyisnem. -azzal kinyitotta nekem a hátsó ajtót és betett az ülésbe. Homlokon csókolt, majd eltűnt. Fél pillanatba telt, mire a vezetőülésben termett. Én elhelyezkedtem az egész hátsó ülésen és felhúztam a lábaim.
-Mehetünk? -kérdezte szerelmem, miközben hátranézett.
-Persze.
Edward gázt adott és finoman kicsusszant a parkolóból. Engem újabb és újabb éles fájdalmak gyötörtek.
-Nyugalom EJ! Ne rugdosódj, kérlek. -könyörögtem már lassan sírva. -Ez fáj.
Edward egyre szorosabban fogta a kormányt. Nyilván emészti magát amiatt, amit azt hiszi, hogy velem tesz.
Aztán kedvesem hirtelen megszólalt. A szavaiban csak a kíváncsiság csengett.
-Kicsoda rugdos?
Nem jellemző rá, hogy visszakérdez miután mondtam valamit. Még akkor sem, ha csak magamnak motyogok. Egész biztos, hogy valami rosszat mondtam.
-EJ. Mint Edward Junior. -mondtam félve, de mégis hízelgően.
-Édes, és ha lány lesz? -kérdezte mosolyogva, majd hátranyúlt és végigsimított az arcomon.
-Nem tudom. Kitalálom, mire hazaérünk.
-Rendben.
Felértünk az országútra, ahol Edward felgyorsított a saját tempójára, amit mostantól nem fogok kritizálni. A fejemben közben keringtek a jobbnál jobb névötletek. Az Esme és Renée valamilyen fajta együttes nevét kutattam. Aztán megtaláltam a világ legszebb nevét.
-Röneszméj. -motyogtam.
-Tessék? -kérdezett vissza ismét Edward.
-Eljátszottam egy kicsit a Renée-vel és az Esme-vel. Ez jött ki. Tetszik?
-Gyönyörű név.
Közben megérkeztünk a Cullen házhoz. Edward kisegített a kocsiból.
-De én mégis úgy érzem, ő ott bent EJ és nem Renesmee. -mondtam megsimogatva a hasam.
Amikor kézen fogva besétáltunk a nappaliba, nem volt ott senki. Aztán Alice szökkent oda mellénk villámgyorsan.
-Sziasztok. -üdvözölt, aztán megölelt. Mikor elengedett, lassan végigmért tetőtől talpig.
-Szia, Alice. Carlisle hazaért már? -kérdezte Edward.
-Igen. -mondta Alice és felkiáltott leendő apósomnak.
-Ó, Bella, látom szépen kikerekedtél. -jegyezte meg a hasamra mutatva.
-Köszönöm. -mondtam gúnyosan, majd nyelvet öltöttem rá. Miért kell neki is a súlyommal viccelődnie? Ezek után Emmett vajon ilyen lesz? Egyáltalán nem akarom megtudni. -döntöttem el.
-Szia, Bella. -üdvözölt Carlisle nagy mosollyal az arcán. -Hogy érzed magad?
-Attól eltekintve, hogy a hasam tiszta véraláfutás, egészen jól vagyok.
-Remek. Akkor csináljuk meg azokat a vizsgálatokat. -javasolta.
Edward a karjaiba vett és felvitt engem Carlisle után a dolgozószobába. A sarokban állt az ultrahanggép. Kedvesem pontosan a mellette lévő ágyhoz vitt és lefektetett rá, majd mellém ült a földre. Carlisle közben bekapcsolta a gépet, aminek fülsüketítő hangja volt. Edward két keze közé vette a bal kezem és feszülten figyelte a monitort, amin már meg kellett volna jelennie a képnek, ugyanis Carlisle már mozgatta azt az izét a hasamon. Semmi kép.
-Érdekes. -szólalt meg hosszú hallgatás után Edward. -A magzatburok nem enged belátást.
-Ahogy mondod. -helyeselt Carlisle. -A burok olyan vastag és erős, mint a vámpírbőr.
-Úgy látszik, kicsikém kiléte egy ideig még titok marad. -foglaltam össze. Tehát nem tudhatjuk, mi lesz a folytatás. De az biztos, hogy vagy jó lesz, vagy rossz. Valahol a kettő között.

Puszi: Betty

10. fejezet /Bella/

Kicsit nagyon beindultam ma. Kaptok még egy fejezetet. Jó olvasást hozzá!

Másnap reggel túl korán keltem. Még sötétség volt, amikor kinyílt a szemem. Körbetapogattam az ágyat. Hűvös bőrű vőlegényem viszont nem volt az ágyban. Egy papírt markoltam meg hűvös keze helyett. Ez állt benne:
"Drága Menyasszonyom! Remélem nem lesz szükség erre a levélre, mert nem ébredsz fel, de ha mégis, akkor ne aggódj! Csak vadászok a közelben. Szeretlek.
Csókol: Edward"
Tehát megint elment nélkülem vadászni. Ezen egy ideig bosszankodtam, de hamar elszállt a mérgem, mert magam mellett akartam tudni Edwardot.
Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom és reflexszerűen a WC-re rohantam. A kagyló fölé hajoltam és sugárban hánytam. Ennek nem lesz jó vége. -gondoltam.
Egyszer csak meghallottam Edward hangját, ahogy keres, mint tegnap. Válaszolni azonban nem tudtam, mert még mindig a WC felett terpeszkedtem. Kedvesem akkor talált rám, amikor öblítettem a számat.
-Bella. -sóhajtott fel. A megkönnyebbülés tisztán hallatszódott a hangján. Aztán kemény hangon folytatta. -Csomagolj! Azonnal indulunk haza.
-De miért? Ez csak gyomorrontás. -Remélem.
-De nincs semmi gyógyszerünk rá. Erre nem készültünk. -közölte Edward.
-Ne aggódj! Majd elmúlik. -Remélem. Gondolkodásom fogmosásba rejtettem.
-Na jó, ha te nem jössz, akkor hívom Carlisle-t. -mondta Edward és már tárcsázta volna a számot.
-De mit tud tenni onnan Forks-ból? -kérdeztem.
-Hát, tudod ő vámpír és ha szólok neki, 2 órán belül itt van.
Egyszer csak eszembe jutott egy-két tény, amit nem vettünk figyelembe. Meghíztam, ami azt jelenti, sokat ettem. Állandóan fáradt vagyok, és ma reggel rosszul lettem. De ez képtelenség. Az egyetlen személy, amivel valaha szeretkeztem, egy vámpír.
Leültem a padlóra és számolni kezdtem újra és újra.
-Bells. Mi a baj? -kérdezte Edward sürgetően. Én csak feltartottam az ujjam jelezve, hogy várjon.
-Bella, mi az? -sürgetett és leült mellém, majd átkarolt.
-Edward, nem hiszem, hogy gyomorrontásom lenne. -közöltem magam elé meredve.
-Mi az, Bella? Én így megőrülök.
-Azt hiszem, terhes vagyok. -nyögtem ki.
Szerelmem kővé dermedt. Csúcs. De majd Carlisle segít. Félve ugyan, de kihalásztam Edward telefonját a zsebéből és tárcsáztam Carlisle számát. Első csöngésre felvette.
-Szia Edward! -szólt bele.
-Nem Edward vagyok. Itt Bella. -mondtam kicsit sem magabiztosan.
-Ó, helló Bella. Miben segíthetek?
-Lehetséges, hogy... -gyorsan kieresztettem. -terhes vagyok? -nyögtem. -Épp fél órája lettem rosszul.
-Gyomorrontás? -vetette fel a kézenfekvő ötletet.
-Nem hiszem, bár én is erre tippeltem. De nem ettem semmi rosszat az elmúlt időben.
-Értem. Lehet egy fura kérdésem? -kérdezte.
-Igen.
-Védekeztetek? -szegezte nekem a kérdést. Fene tudja. Véletlen volt az egész.
-Öhm... nem. -mondtam félve.
-Ezek szerint tényleg terhes vagy. Minden jel arra mutat. -állapította meg. -Van egy legenda, Ezerévente születik egy félig ember, félig vámpír kisgyerek. De már több, mint 2000 éve nem született ilyen gyermek. Ezért gondolja mindenki, hogy csak legenda.
Feszült figyelemmel hallgattam Carlisle szavait. A végére viszont elképedtem. Szóval én kétszeresen is különleges lennék? Nem csak az, akinek a legtöbb gondolata rejtély Edward számára, hanem még én leszek az, aki 2000 év után félvér gyereket szül.
-Bella, itt vagy? -kérdezte Carlisle.
-Persze. De most mihez kezdjünk?
-Gyertek haza minél előbb, hogy megvizsgálhassalak.
-Rendben. -mondtam, aztán egy erőteljes rúgást éreztem a méhemben. -Áu. -kiáltottam, mire odakaptam a hasamra.
-Megteszek mindent, csak ne aggódj!
-Oké. -mondtam és tetettem a telefont.
-Edward! -fordultam szerelmem felé. -Most már biztosan terhes vagyok. -mondtam egyre jobban felfelé görbülő szájjal. -Carlisle azt mondta, utazzunk haza minél előbb.
-Hát akkor csomagoljunk. -javasolta Edward. Felszökkent a földről, majd felsegített. Kézen fogott és mindketten fülig érő szájjal indultunk el pakolni.

Puszi: Betty

9. fejezet /Bella/

Meggyőztetek. Folytatom a történetet. Vagyis amúgy is folytattam eddig is, de nektek is megmutatom majd ezentúl is. Remélem nem pártoltatok el tőlem. Ha igen, akkor az az én hibám. Na de nem rizsázok többet. Jó olvasást! És nagyon szeretnék kapni 3 kommentet. :$

5 nap telt el az első alkalmunk óta. Azóta Edwarddal úgy vagyunk, mint a borsó meg a héja. Bár mikor nem úgy voltunk? Sosem ment el nélkülem sehová.
-Ne haragudj, drágám. -kezdte Edward egyik délután. Nem értettem, mire gondol ezzel, ezért kérdően néztem rá. -El kell mennem vadászni. Kicsit kiszellőztetni a fejem.
-Ne menj el! -kérleltem. -Akkor megint nehéz lesz mellettem lenned. -megragadtam a karját, hátha akkor maradásra bírhatom, de hiába.
-Tudom, kincsem. De figyelj! 10 perc és itt vagyok. -próbálkozott a meggyőzésemmel, nem sok sikerrel. Nem akartam akár egy percet is nélküle tölteni.
-Kérlek. -próbálkoztam tovább bociszemeimet bevetve. Aztán eszembe jutott egy dolog, ami talán beválhat. -Egyébként is azt mondtad, hogy legközelebb is veled mehetek vadászni.
Csípőre tettem a kezem, úgy vártam válaszára.
-Tudom, hogy ezt mondtam, de az nem azt jelenti, hogy ezentúl minden alkalommal velem jöhetsz, amíg ember vagy. A legközelebb azt jelentette, miután átváltoztál. -közölte Edward kemény hangon.
-Tehát itt akarsz hagyni? -kérdeztem.
-Bella! -szemembe nézett, úgy folytatta. -10 perc múlva itt vagyok. Ígérem.
-Szomjas vagyok, Edward. Vigyél magaddal! -kérleltem egy kis viccet bevetve. Úgy láttam, nem értékelte túlságosan a viccemet, mert elég mérgesen nézett rám. Megpróbáltam átölelni bocsánatkérés gyanánt, de eltolt magától.
-Bella! Kérek 5 percet! -mondta mérgesen. -És nem vagy szomjas.
Én tehetetlenül álltam előtte, miközben beszélt.
-A kaja a hűtőben van. Egyél valamit, amíg én nem vagyok. -adta ki az utasítást, majd homlokon csókolt és elment.
Durcásan kiballagtam a konyhába és megálltam a hűtő előtt. Már csak azért sem fogok enni. Inkább elmegyek sétálni az erdőbe. Hátha lesz ott egy-két őz. -gondoltam magamban.
Így is tettem. elindultam az erdőben. Ugyan a talaj tele van mindenféle indákkal, ágakkal, levelekkel, amiben garantáltan felbuktam volna, most mégsem volt sehol a bénázásom. Egyenletes ritmusban haladtam előre az erdő mélye felé.
Jó 5 perccel indulás után hallottam meg Edward aggódó hangját, amint engem szólít egyre hangosabban. Vissza akartam szólni, hogy: "Itt vagyok!", de azzal elárultam volna magam. Tehát csendben maradtam.
-Bella! Hol vagy?
Dühös lesz, amiért nem válaszolok, de nem érdekel. Még mindig durci-murci vagyok. Biztosan elindult már a keresésemre. Az illatomat követve meg fog találni. Jaj ne! És csakugyan. Egy perccel később a hátam mögül hallottam bársonyos hangját. Csodáltam volna, ha nem talál rám egy percen belül.
-Bella. Mi a fenét csinálsz te itt? -kérdezte választ nem várva. De én azért válaszoltam.
-Megsértődtem. Ha te nem viszel vadászni, majd vadászok én magam. -durcáskodtam. Edward ezen szélesen elvigyorodott.
-Bella. -ölelt magához. -Mit ettél? Mintha meghíztál volna. -közölte kuncogva.
-Köszönöm. -mondtam gúnyosan, miközben eltaszítottam magamtól.
-De komolyan. -váltott viccesből komolyra. -Menjünk vissza a házba és magad is meggyőződhetsz róla.
-Nem akarok. -Nem hagyom, hogy ő győzzön. Megállok a saját lábamon.
-Kár. Pedig Alice-féle fehérneműket akartam látni valakin, de ha nem... -mondta szomorúan. Tisztában voltam vele, hogy csak tetteti. de akkor is nagyon hatásos. Még engem is meghatott.
-Na jó, rendben. -egyeztem bele. Aztán hozzátettem. -Már ha jól mutatnak majd a dagadt testemen.
-Szívecském, én nem azért mondtam. -vigasztalt Edward, majd végigsimított az arcomon. A simogatás hirtelen átcsapott vad csókba. Óvatosságnak nyoma sem volt. Mint egy átlagos ember pár csókja. Azt viszont csak a bennfentesek tudhatják, hogy kettőnk közül csak én vagyok ember.
-Na megyünk, vagy itt sztriptízeljek? -kérdeztem nevetve.
-Menjünk. -válaszolta szerelmem, aztán felkapott a hátára és a házig suhant velem.
-Kezdek hozzászokni a tempódhoz. -jegyeztem meg, mikor lekászálódtam a hátáról. -Már nem is kell hánynom utána.
-Remek. -válaszolta mosolyogva, aztán hirtelen komoly lett. -Lehet egy kérésem?
-Persze. -vágtam rá.
-Megnéznéd, hogy nem szedtél-e fel pár kilót? Én azért aggódok, még ha te nem is. Ha azt mondod, nem, elmegyek szemorvoshoz.
-Te? Szemorvoshoz? -hitetlenkedtem, majd hangos nevetésbe kezdtem.
-Vicc volt. -mosolygott rám.
-De azért megnézem magam. -biztosítottam és tüstént a fürdőszobába mentem. Ott felálltam a nagy tükör előtt álló mérlegre és elámultam. Sokkal több kiló vagyok, mint amikor eljöttem Forks-ból. Tisztán emlékszem, hogy aznap reggel felálltam a mérlegre otthon és legalább 7 kilóval kevesebbet mutatott a mutató.
-Na igazam volt? -kérdezte Edward az ajtó mögül. Hangja aggódóan csengett.
Nem bírtam megszólalni. Még mindig alig hittem a szememnek. Edwardnak igaza volt, mint mindig.
-Bella. Igazam volt? -követelte. Most már az aggódásba egy kis sürgető él is csúszott.
-Sajnos igen. -feleltem elképedve.
-Bemehetek?
-Igen.
Edward egy hang nélkül jött be és karolt át hátulról.
-Nekem így is tetszel. -mondta.
-Tudom, de... -elakadtam.
-Mi az a de?
-Nem is tudom, csak rossz előérzetem van.
-Miféle rossz előérzet? -kérdezte.
-Nem tudom. -ismételtem összezavarodottan fogva a fejemet.
-Rosszul vagy? -kérdezte, majd védelmezően szorosabban ölelt.
-Nem. De nem tudom, mitől van ez.
-Nyugodj meg! Nem lesz baj. -lazított ölelésén és ahogy hátranéztem, megcsókolt. Válaszként egyre szorosabban öleltem magamhoz.
-Ha ember lennék, már kiszorítottad volna belőlem a szuszt. -nevetett Edward erőtlenül.
Nem érdekelt. Még erősebben szorítottam magamhoz.
-Bella. Én is szeretlek, de elengednél?
Azonnal elengedtem. Edward újra átölelt hátulról. Hátranéztem rá, és ő amint csak lehetett lecsapott az ajkaimra.

Puszi: Betty

Elegem van!

Nem értem, mért nem képes senki sem két nyomorult sort írni. Elvesztettem a bizalmat magamban. Eddig késztetést éreztem, hogy írjak, de már nem tudom, mit tegyek. Tehát NEM ÍROK TÖBBET!!!! Csak magamnak. Aki még akarja, hogy írjak, az írjon vagy itt, vagy MSN-en.
Viszlát.
Betty